A zajművész - Matuska Szilveszter

Musica Aberrata rovatunkban induló sorozatunk a kevésbé, félre-, vagy egyáltalán nem ismert zeneszerzők életpályáját ismerteti. Az első tanulmány a Kassától fél oktávnyira született zajművésznek, Matuska Szilveszternek állít emléket.

Matuska Szilveszter nagyon szegény, tót-magyar zenészcsaládban született egy kis faluban, fél oktávnyira a festői Kassától. Mindez a századelő gazdasági nehézségekkel sújtott időszakában történt, amikor a hang jegyre volt kapható széles Nagy- Magyarországon - a születés pontos dátumát maga alá temette egy felrobbantott vasúti alagút.

A család olyannyira nélkülözött, hogy a komoly nehézségek árán beszerzett jegyekből is csupán félhangokra tellett: egészre sohasem futotta. Szilveszter édesapja, Matuska Karácsony sokáig szitárhangolóként dolgozott, de ekkoriban az országban csupán egyetlen szitárművész tevékenykedett, ő is Pesten, a Buja Kelet nevű lokálban, és valójában nem is játszott a szitárján. Szilveszter édesanyja, az elszegényedett kisnemesi családból származó Matuskáné Nagyböjthy Húsvét tánc- és illemtanárként járta a környék falvait, sajnos nem túl sok sikerrel.

Matuska Karácsony nem adta fel, dacolt a kegyetlen valósággal. Árendába kiadott brácsaszekciókat próbált megművelni, de a tengerentúlról érkező swing elpusztította a termést. Végül is a családot Karácsony vállalkozó kedve húzta ki a bajból: a húszas évek táján partitúrákat szervezett műkedvelő, a kottát nem ismerő úri zeneszerzőknek. Ebből sikerült fedezni szerettei megélhetését, és a kis Szilveszter iskoláztatását. A gondokat mindemellett szaporította, hogy megszületett Szilveszter kishúga, a később triangulumművészként híressé vált Matuska Újév.

Szilveszter kezdetben második harsonát és harmadik kürtöt tanult egy kassai zenedében, de hamar elkedvetlenedett. Egy ideig hallgatott üstdob-kurzust, ami jobban lekötötte a figyelmét, ám ezzel is elégedetlen volt. Lelkesedése akkor tért vissza, amikor először hallott első világháborús veteránokat harctéri eseményekről beszámolni. Különösképp a robbanások zajait utánzó öregek előadása villanyozta fel. Ekkor már tudta: zajművésznek született.

Kitartóan, mit sem törődve a többszöri elutasítással, újra és újra felvételét kérte Kassa egyik elit zenészképzőjébe, az Irinyi József Magyar Császári és Királyi Gyufapattintó Zeneintézetbe. Ötödik alkalomra jutott be, s hamar az osztály egyik éltanulója lett.

Diplomás magyar császári és királyi gyufapattintóként azonban újabb megmérettetés várt rá. Minden tudását, és a zeneintézetben szerzett korai műveinek hírnevét bevetette, hogy felvegyék a Nobel Alfréd Magyar Császári és Királyi Zenei Dinamitgyárba. A hosszú tanulóévek alatt kiváló professzorok keze alatt ténykedhetett, s - akárcsak a Magyar Császári és Királyi Gyufapattintó Zeneintézetben - itt is kitűnt szorgalmával, tehetségével. Ezt bizonyítja, hogy több alkalommal elnyerte az iskola legkiválóbbjainak járó, saját alapítású ösztöndíját, a Nobel-díjat.

Az iskola felszabadította, valósággal szárnyalásra késztette alkotói képzeletét. Eladdig csupán szigorúan szerkesztett, jól megkomponált, partitúrában rögzített, kamara jellegű zenei dinamitrobbantásokat hajtott végre, főképp a kor jellegzetes koncertpódiumain: úri szalonokban, kaszinókban, délutáni zsúrokon, kerti összejöveteleken, elegáns kávéházakban. A Zenei Dinamitgyárból kilépve azonban foglalkoztatni kezdték a további lehetőségek: a nagyobb apparátus, az improvizáció és a szabad terek.

A mai közönség már elsősorban ezeket a darabjait ismeri, ezeket a méltán világhírű, grandiózus műveket, amelyek közül is kiemelkedik a Biatorbágyi Viadukt című alkotás. Matuska Szilveszter művei nem maradhatnak ismeretlenek egyetlen művelt, zenekedvelő ember számára sem.