Dalolj nekem! - CCLVI / XXI.

Bevezető

Ki kicsoda?

Az előző részek tartalma

Az előző részek

---

Beatriz Valente nagybátyjának elitül luxus kunyhója a hegyek között. Az egyik polcon katonás rendben teli narancsdzsemes üvegek, a másikon kortárs svéd népköltészeti antológiák és kötetek állnak. Alejandro hanyatt fekve hangosan felolvas magának az egyik könyvből:

    \"Vadászni jó,
    ha hull a hó,
    kínál sok zsákmányt a fauna.
    De bőrünk ázik,
    lábunk átfázik -
    kár, hogy nem svéd a szauna.\"

Ebben a pillanatban belép Beatriz. Alejandro lecsapja a könyvet, és ugrana Beatriz nyakába, de a gipsz nem engedi mozogni: orra esik.
    - Oh, Alejandro! - sikolt fel Beatriz.
    - Oh, Beatriz - nyögi Alejandro.
    - Miért nem veszed le azt a gipszet, drága Alejandro? Hiszen már nem kell színlelned.
    - Az igaz - feleli Alejandro -, de akkor hogyan gyönyörködhetnék abban, amit a gipszre festettél?
    - Oh, édes! - sóhajt fel Beatriz. - Ettél valamit?
    - Nem, sajnos nem találtam a konzervnyitót.

    - Oh, szegénykém! Ülj csak le, majd én főzök neked. Narancsfőzeléket vagy kávélevest kívánsz inkább?
    - Narancsfőzeléket - feleli Alejandro, és visszafekszik az ágyra. Elmereng. - Vajon mi lehet most a Teatro Bodeguitóban?
    - A legjobbkor jöttél el onnan, drága Alejandro - mondja Beatriz, miközben felbont egy dzsemes üveget a főzelékhez. - Minden a feje tetején áll. Apád most El Fanaticóval van elfoglalva, így észre sem vette, hogy elszöktél.
    - Oh, vajon mikor térhetek vissza? - kérdezi egészen elfátyolosodott hangon Alejandro.
    Beatriz megfordul, otthagyja a tűzhelyre rakott ételt, odalép a férfihoz, megsimogatja az arcát, és megcsókolja a homlokát.
    - Bízzál, édes Alejandro, bízzál!
    - Jó - feleli Alejandro magához térve. - De te meg vigyázzál, mert kezd leégni a narancsdzsem.

    - (Reklám) -

Don Diego elitül luxus dolgozószobája. A don értetlenül áll a telefonnal a kezében.
    - Megbocsáss, hogy érted azt, hogy nincs sehol? - kérdezi nagyon gyanús nyugalommal.
    - Kerestük mindenütt - feleli a vonal túlsó végén Esteban Fuentes. - A színházban, otthon, a városban, de hasztalan. Alejandro eltűnt.
    A don vesz egy nagy levegőt, majd teljes tüdőből ordítani kezd.
    - Eltűnik a fiam, és nekem kell megtudnom utoljára?
    - Megbocsáss, kérlek, don Diego, de neked szóltam először.
    - És mi az, hogy eltűnt? - tajtékzik az Aranzabal család feje. - Rád bíztam, nem? Nem tudsz vigyázni egy gyerekre?
    - Már megbocsáss - sértődik meg a direktor -, de elég nagy fiú már.
    - És egyáltalán hova tűnt? - üvölt tovább a don, aztán átsuhan az agyán a felismerés, elkomorul és azt mondja. - El Fanatico! El Fanatico elrabolta a fiamat!

    - (Reklám, majd bukmékerek félórája, SMS-fogadásokkal a Castro család jövőképéről) -

Gloria öltözője a Teatro Bodeguitóban. A próbanap végén vagyunk, mindenki pihenni készülődik. Egyszer csak halkan kopognak az ajtón.
    - Tessék - feleli szelíden Gloria.
    Az ifjú Francisco Ferrer lép be szemét lesütve.
    - Bocsásson meg a zavarásért - mondja halkan. - Bocsánatot kérni jöttem.
    - Oh, hiszen ön nem bántott meg engem - mondja Gloria ártatlanul.
    - De igen, igen - ellenkezik Francisco.
    - De nem.
    - De igen.
    - De nem.
    - De igen - mondja Francisco, és térdre rogy Gloria előtt. - Bocsásson meg, kérem, mert én kételkedtem önben.
    - Ugyan! - veti oda Gloria.
    - De - rebegi tragikusan az ifjú. - Én azt hittem egy percig, hogy ön és ez az El Fanatico… Hogy a hírek igazak…

    - Azonnal álljon fel! - ragadja meg a fiút Gloria.
    - Nem, én itt térdelni akarok a bocsánatáért.
    - Nagyon nehéz nekem tartanom magát.
    - Mit bánom én, milyen kínt kell kiállni, én itt térdelek, amíg meg nem bocsát.
    - Francisco, hogy is gondolhatott ilyet - nyögi Gloria, miközben próbálja talpra rángatni az ifjút. - Nem tudom, ki az az El Fanatico. A csokraival és a leveleivel üldöz, de én soha nem viszonoztam a kedvességét. Ez az El Fanatico a rajongásával most besározta az én nevemet.

    - Ó, az álnok! - kiált fel a térdelő Francisco. - Csak kapnám el! Boxerrel zúznám össze a retináját, hogy pirosszem-effektusa legyen!
    - De…
    - Tengerészcsomót kötnék a hangszálaira, sterilizálatlan ollóval manikűröztetném…
    - Kérem…
    - Perforálnám a vakbelét, tyúkszemet növesztenék a talpára, lumbágót^* rakatnék a derekába, mindegy, csak borzasztóan fájjon neki.
    - Francisco!
    - Bocsásson meg, drága Gloria - ocsúdik fel a férfi. - Bocsásson meg, hogy elragadott a hév! De tudja meg, kegyed mindennél fontosabb számomra!

Vége a CCLVI / XXI. résznek
(Tartsanak velünk a jövő héten is, mert a következő epizódban eddig még soha nem látott jeleneteket olvashatnak!)

---

  ^* A szerzők ezúton közlik, hogy \"nálunk úgy mondják: lumbaho\".