Dalolj nekem! - CCLVI / XVII.

Bevezető

Ki kicsoda?

Az előző részek tartalma

Az előző részek

---

Az Esperanza család otthona, reggel. Don Rafael elitül és luxusul, de azért titkon szégyenkezve ragyog, ahogy a kórházból hazatért egyszülött lányára tekint. Gloria is elitül és luxusul, de azért pironkodva ragyog, ahogy egyszülött apjára tekint. Donna Maria ragyog, mert az alkalomra ünnepi narancsdzsemet bontatott fel. Még Lope de Vega, a sarokban élő pók is kapott egy ünnepi pókot: maga Manuel fogta neki az egyik ünnepi lekváron.

    Gloria hirtelen felsóhajt.
    - Mi a baj, kislányom? - kérdi donna Maria. - Csak nem túl cukros a dzsem?
    - Ó nem, drága mama, csak leettem a ruhámat. Fel kell mennem a szobába, rendbe szedni a toalettemet.
    - Persze, persze - bólint az anyja.
    - Vigyázz, nehogy valami bajod legyen! Nehogy eless a lépcsőn vagy valami ilyesmi! - kiált utána az apja.
    - Vigyázok, drága papa - feleli nevetve Gloria.
    - Vagy megkarcold a kezed a lépcsőkorlátból kiálló szöggel - teszi hozzá a családfő. - Vagy kilógjon valahol egy vezeték, és megfogd, és megrázzon az áram. Vagy tüdőgyulladást kapj a huzattól, amikor kinyitod a szobád ajtaját. Vagy gerillák legyenek az ágyad alatt. Vagy repülőgép csapódjon a szobádba. Vagy meteorit zuhanjon az ágyad közepére. Vagy…
    - Hagyd már azt a lányt! - szól donna Maria, inkább csodálkozva, mint mérgesen. Gloria közben már rég eltűnt az emeleten.
    - De hát olyan törékeny, annyi baja lehet - sóhajt don Rafael.
    - Inkább mondd el neki az igazságot! Én már megbocsátottam neked. Őt sem hagyhatod hazugságban.
    - Most épült fel két betegségből. Várjunk még egy kicsit! - kéri a családfő sápadtan.

    - (Reklám) -

A Teatro Palazzo, Gloria öltözője, délelőtt. Az Esperanza-lány a próbára készül, békésen skálázgat, amikor Yolanda Martinez nyit be mézes-mázos mosollyal.
    - Ó, drágám, örülök, hogy jól vagy - mondja Yolanda. - Annyira vártunk téged vissza.
    - Köszönöm - pironkodik Gloria.
    - Mennyire megvisel téged ez a sztárélet, te szegény - kezd fondorkodni Yolanda.
    - Ó, mégsem olyan nehéz dolog, mint például kávét szüretelni - pironkodik tovább Gloria.
    - Te annyira ártatlan vagy! Annyira romlatlan! Még soha nem gondoltál arra, hogy vidéken élj?
    - Még nem.
    - Vagy legalább egy kisvárosban? Távol a bűnös világ zajától…
    - De hiszen Santo Quasimodo kisváros - mondja Gloria.
    - Borzasztó volna, ha valami bajod esne - jegyzi meg Yolanda.
    - A papa is óva intett - rebegteti pilláit Gloria.
    Yolanda tekintete hirtelen a sarokba téved, ahol hatalmas virágcsokor áll, rajta a kártya, El Fanatico felirattal.
    - Már nem először kedveskedik nekem ez a valaki - mondja pirulva Gloria, mert elkapja Yolanda tekintetét.
    - Na látod - vágja rá Yolanda. - Én a helyedben nagyon vigyáznék. Hátha ez sem egyszerű kedveskedés.

    - (Sport háttérműsor, amelyben azt találgatják, ki hova szerződik a Juventusból) -

Alejandro szokatlanul rendezett, elitül luxus lakása. A fiú az ágyán fekszik, Beatriz XV. századi mór motívumokat mintáz Alejandro gipszeire.
    - Úgy félek - könyököl fel Alejandro.
    - Ne félj, te buta - mosolyog Beatriz. - Rajzszakkörös voltam, nem rontom el.
    - Ugyan, te csacsi! - lágyul el erre Alejandro is. - Nem attól félek. Tudom, hogy csodálatosan festesz gipszet. Hanem attól, hogy mindjárt letelik az idő, és nekem le kell vennem ezeket a csodás gipszeket.
    - Nem haragszom - mondja Beatriz. - Nem baj, ha már nem hordod őket. Gondolom, azért elteszed emlékbe.
    - El, persze, hogy el - bólint Alejandro. - De mi lesz velem? Akkor meg kell tartanom az esküvőt Gloriával, pedig én…
    - Van egy ötletem - vág közbe Beatriz. - A nagybátyámnak van egy kunyhója fent a hegyekben. Tudod, ő különc ember. Jómódban él, de hogy ne tunyuljon el, időnként beáll a munkások közé kávét szüretelni. Ilyenkor a kunyhóban lakik. Ott elrejtőzhetnél.
    - És ha betoppan a nagybátyád?
    - Nem fog. Most új különcséget talált ki magának. Aluljáróban zenél néhány kecsuával egy távoli, Budapest nevű városban^*. Küldött egy kazettát, egész jól játszik pánsípon. A nyár végéig biztosan nem jön haza.
    - Hiszen ez csodálatos!
    - A kunyhóban van narancsdzsem, meg néhány svéd verseskötet, ott ellehetsz egy darabig.

Alejandro váratlanul feltápászkodik az ágyról. Megpróbál térdre rogyni Beatriz előtt, de csak percekig tartó bénázás lesz belőle, ezért a lány segít lecsatolni a gipszeket, nehogy a festésnek baja essen. Alejandro végre térdre omlik.
    - Oh, Beatriz! Szeretlek! Amióta megláttalak.
    - Na-na! - inti óvatosságra Beatriz.
    - Na, jó, majdnem. De szeretlek.
    - Oh, Alejandro, én is szeretlek. Viszont én tényleg mióta megláttalak.
    - Oh!
    - Oh!
    - Oh, Beatriz, gyere velem, szökjünk együtt! Ne nézzünk vissza soha!
    - Oh, Alejandro, nem lehet. Itt kell maradnom, feltűnő lenne, ha együtt mennénk. És így szemmel tarthatom az eseményeket. Minden rendben lesz, te csak várj türelmesen…

Vége a CCLVI / XVII. résznek
(Tartsanak velünk a jövő héten is, mert a következő epizódban eddig még soha nem látott jeleneteket olvashatnak!)

---

  ^* A szerzők ezúton fejezik kik szimpátiájukat mind a kecsuák, mind Budapest lakossága iránt. El Condor Pasa, Pest megér egy estet, meg minden…