Dalolj nekem! - CCLVI / III.
Eliten luxus reggel köszönt Santo Quasimodo lakóira a Carmen premierjét követő második reggelen. A Teatro Palazzo művészei a következő bemutató első próbájára érkeznek. Gloria Esperanza a folyosón a kórus fiatal tenorjába, Francisco Ferrerbe ütközik.
- Istenem - sóhajt föl Francisco -, ön úgy ragyog fel, mint egy eliten luxus reggel napja Santo Quasimodo felett.
- Ugyan - pirul el Gloria, és megpróbálja elterelni a szót. - Figyelem magát. Ön tehetséges.
- Ugyan - süti le a tekintetét Francisco.
- Azt hiszi, nem hallottam, amikor a múltkor Alejandro áriáit gyakorolta? - mosolyodik el Gloria.
Francisco Ferrer fátyolos tekintettel néz az eliten gyönyörű lányra.
- Ó, ha egyszer magával énekelhetnék! - mondja.
Gloria elmosolyodik.
- Nos, a napokban sajnos nem alkalmas - árulja el -, de amint a helyzet úgy alakul, szívesen látom önt házunkban. Biztos vagyok benne, hogy apám és anyám egyaránt boldogok volnának, ha a szalonban duettet énekelnénk a zongora és egy kis narancsdzsem mellett.
- Oh! - érzékenyül el Francisco.
Ebben a pillanatban fekete bőrű, egyenruhás kifutófiú jelenik meg egy hatalmas csokor vérvörös rózsával.
- Virág Senorita Esperanzának - mondja, és fehér kesztyűs markát tartja a borravalóért.
- Hagyja, majd én! - lép közbe Francisco Ferrer. Gloria nem tudja, hogy a pénzérme, amelyet Francisco a kifutófiú tenyerébe nyom, az aznapi ebédjének ára. A kifutófiút, aki most el is tűnik, ha tudná, sem érdekelné.
- Köszönöm - mosolyog Gloria.
Francisco fájdalmasan nélkülöző tekintettel pillant a csokorra, majd a lányra.
- Szép csokor - rebegi. - Láttam, tegnap este kapott egy ugyanilyet.
Hangjában annyi a fájdalom, mint egy bánattól levert tehetséges, szegény kóristáéban a Teatro Palazzo új bemutatójának első próbája előtt.
- Ugyan, nem veszem én az ilyet komolyan - neveti el magát Gloria.
- Mégis, ha megbocsátja: ki küldte? - kérdezi roppantul elgyötörten Francisco.
- Már megint ugyanaz - nevet Gloria, és a névkártyát mutatja - Valami titkos rajongó. Látja: El Fanatico.
- (Reklám) -
Ugyanott, három másodperccel azután, hogy Gloria azt mondta: \"…El Fanatico.\" (csak közben volt egy kávéhirdetés, meg egy másik, amiben Roberto Carlos reklámozott mindegy mit, mert úgyis megveszik). Alejandro Aranzabal érkezik, elitül luxus, első próbára felvett szmokingjában.
- Á, Gloria - köszön fölényesen, és még kezet is csókol az eliten gyönyörű, luxus módon fiatal nőnek. - Olvasta? Egész jókat írtak magáról azokban a kritikákban, amelyekben engem az égig magasztaltak.
- Biztosan nem ugyanazokat a kritikákat olvastuk - jegyzi meg epésen Gloria. - Az úr Francisco Ferrer. Kiváló tenor.
- Kicsoda? - kérdi fölényesen Alejandro.
- Ferrer - nyújtja a kezét Francisco, de Alejandro nem csap a tenyerébe.
- Tudom, tudom - bólint rókaképpel Alejandro. - Magának volt az a botránya a fiatalkorú kecskével.
- Nem, az nem én voltam - önti el Francisco arcát a nélkülözésekkel teli, megbántottan fájdalmas pír.
- Ah, tudom - csap a homlokára teátrálisan Alejandro. - Maga szokta gyakorolni az áriáimat az öltözőben.
- Igen - mosolyodik el zavart büszkeséggel, de azért a nélkülözések ráncaival Francisco.
- Derék, derék - mondja Alejandro. - Kár, hogy a Virágáriában háromszor aláintonált. Nem, bocsásson meg, hazudok magának: csak kétszer intonált alá. Egyszer meg fölé.
- (Hatásszünet) -
Három másodperccel később, de most nem volt reklám, csak egy kis hatásszünet. Francisco megalázott pirultsággal szegezi a tekintetét a padlóra. Gloria mondana valamit, de Alejandro belékarol, és húzza magával.
- Jöjjön, kedvesem - mondja Alejandro. - Ha el akar érni valamit ebben a színházban, jobb, ha az én közelemben marad.
Ebben a pillanatban lép oda Dolores Gutiérrez, az asszisztens.
- Senor Aranzabal - mondja Dolores. - Bocsásson meg, de két rendőr várja önt a bejáratnál…
Vége a CCLVI / III. résznek
(Tartsanak velünk a jövő héten is, mert a következő epizódban eddig még soha nem látott jeleneteket olvashatnak!)