Bejelentkezés Regisztráció

Kommentár

Valami bűzlik D...

2003-11-21 07:56:00 Daróczi Kata

\"Debreceni Egyre több újságcikk foglalkozik a Debreceni Filharmonikus Zenekarral. Éppenséggel nem a zenei teljesítmény okán emlegetik őket oly gyakran - botrányszag terjeng. Ha éppen nem akkora, akkor gerjesztik. Nem ők maguk körül, köszönik, megvolnának. Bár a sajtóhíreket egyre kevésbé viselik.

A kezdet kezdetén volt vala az előző igazgató, Kovács János, kit nagy dérrel és durral menesztettek 2002 tavaszán. Fegyelmi eljárást is kezdeményeztek ellene gazdasági visszaélések gyanújával - azóta néma csend. Ekkor (októberben) jött az Amerikát is megjárt, eredetileg nagybőgő szakon, később kulturális menedzserként végzett fiatal igazgató, Bencző László. Nagy és szép tervekkel, lendülettel...

Az első - nem a zenekar játékát érintő - sajtóhír szeptemberben látott napvilágot, mely a Csokonai Színház és a filharmonikusok közötti \"egyeztetési vákuum\"-ról szólt. Tény: a színházi szolgálatok miatt elmaradt a zenekar és az LGT szuperkoncertje, ami nagy anyagi veszteséget okozott. Már ekkor felmerült, jobb lenne, ha külön együttes látná el a színházi szolgálatokat, illetve a filharmonikusok létszámát kellene annyira felduzzasztani, hogy a megnövekedett igényeknek is eleget tudjanak tenni. Bencző igazgató nem titkoltan a közhasznú társasági formát tekinti kívánatosnak. Ez indokolt lehet abból a szempontból, hogy így kevésbé függnének a színes kulturális álmokat szövő önkormányzattól, valamint nemcsak egy költségvetési évre tervezhetnének, hanem hosszabb távra is.

A második felvonás az Eljegyzés a kolostorban november 9-iki előadásának elmaradása volt. Az esetet levélváltások előzték meg, az önkormányzat is tudatta véleményét. Az ok: A Munka Törvénykönyve értelmében a zenekar igazgatójának kötelezően szabadnapot kellett aznapra kiírnia. A zenekar tagjai ugyan magánemberként szerződhettek volna erre az egy előadásra, ez azonban mégsem jött össze idő hiányában, és persze ki vállalna el egy előadást szabadnapon bruttó 3600 forintért?! Ha nem pénzért, akkor \"a város érdekében\" is elvállalhatták volna az aznapi szolgálatot, de akkor ellenkeznek az igazgató szabadnapot kötelezővé tévő utasításával, ami akár fegyelmit is eredményezhet. A kör bezárult, az előadás elmaradt. A december 15-iki Lohengrin hasonló okok miatt látszik meghiúsulni, de addig még sok víz lefolyik a Hortobágyon és a Keleti-főcsatornán.

Addig valószínűleg sor kerül a város kulturális bizottságának ülésén egy beszélgetésre Bencző László és Csutka István (a színház igazgatója) részvételével, hogy tisztázzák az esetleges nézeteltéréseket, és hogy a bizottság tagjai is \"szembesüljenek a problémákkal\" - mondta Somogyi Béla, a bizottság elnöke.

Ami pedig a működési formát illeti, az önkormányzat közeli terveiben nem szerepel az átalakítás. Ezt Turi Gábor, a kultúráért felelős alpolgármester a héten tudatta a zenekar tagjaival. Somogyi Béla szerint az önkormányzatnak időről időre el kell gondolkodnia, hogy intézményei megfelelő formában működnek-e. A kht-vá alakulás egyébként is csupán alternatívaként vetődött fel, de még csak a gondolkodási fázisnál tartanak. \"Az egész átalakulás-ügyet eltúlozták.\"

Bencző Lászlónak a zenekarral sincs túl jó viszonya. Mint mondják: nehéz vele együttműködni. Sokáig volt Amerikában, fiatal, más a stílusa. Azt is nehezményezik, hogy a sajtó a szeptemberi meghallgatásról azt írta: 17-en nem feleltek meg; pedig ennek a jegyzőkönyvekben nincs nyoma. A meghallgatás a tagok szerint amúgy is problémás dolog: még nem találták ki azt a módszert, mellyel abszolút módon lehetne mérni valakinek a teljesítményét. Mellesleg ez eddig itt nem volt igazán megszokott. Az igazgatóval a módszerről sem lehetett egyeztetni, tűzön vízen át keresztülvitte akaratát.

A zenekar nem szeretne közhasznú társasággá válni. Az önkormányzattal is tudatták, hogy inkább a közalkalmazotti formánál maradnának, mivel a kht-ban nem látnak hosszú távon létbiztonságot.

Ellentét tehát van, bőségesen. Hogy hány csepp fér még a pohárba, kiderül - hamarosan. Bencző László szerint még korai lenne a folytatásról beszélni, még csak a gondolkodás ideje jött el.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.