Öt éve nincs közöttünk - Hangverseny Perényi Éva tiszteletére

Iskoláséveink után már nagyon ritkán találkoztunk, mégis hiányzik. Jó volt tudni, hogy van valahol. Kikben, és hány emberben hagyott ilyen emléket, nem tudom, de nagyon is erős és sajátos jelenség volt.

Pedig semmi különöset nem tett.

Egyszerűen ellentéte volt annak a túl gyakori típusnak, aki a folyamatos panaszkodással, magyarázkodással, fontoskodással pokollá tudja tenni az életünket.
Bezzeg az ilyenek tettei, kellemetlenkedései könnyen tetten érhetők és leírhatók, de Perényi Éva ritka képességeire szavunk sincs.

Nem tudom, hogyan csinálta, de ha megjelent valahol, akkor onnan kezdve ott világosabb lett. Nem dicsekedett és nem panaszkodott, de mindig vele járt - és ott is maradt - a derű.

Talán ezért van, hogy akármilyen tragikus volt a halála (szörnyű, már öt éve), ha ő eszembe jut, mindig mosolyognom kell, és ez már így is fog maradni.

Most, halálának évfordulóján nem soroljuk az eredményeit, kitüntetéseit, érdemeit. Egyébként is túl rövid pályafutás adatott meg neki. Nem ért el mást, mindössze jobb hely lett tőle a világ.