Bejelentkezés Regisztráció

Kommentár

Észak csillagai, avagy az operaélet Stockholmban

2004-02-20 13:21:00 Szilgyo

Van-e létjogosultsága egy olyan írásnak, amelynek látszólag semmi köze sem a magyar operavalósághoz, sem pedig a nagy nemzetközi sztárbizniszhez? Remélhetőleg igen. Jöjjön tehát egy kis összefoglaló (operabeszámolóval fűszerezve) arról, hogyan is zajlanak a mindennapok a stockholmi Királyi Operában, vagy ahogy a helyiek hívják: a Kungliga Operanban.

\"A Kezdjük egy találós kérdéssel. Mi a közös az alábbi énekesekben: Birgit Nilsson, Jussi Björling, Set Svanholm, Nicolai Gedda, Gösta Winbergh, Hakan Hagegard és Ingvar Wixell? A helyes megfejtés: valamennyien svéd származásúak, pályájukat a Svéd Királyi Operában kezdték. Persze ők - Hagegard kivételével - csupán a dicső múltat képviselik, de azért az utánuk következő generáció(k)nak sincs okuk szégyenkezni, legalábbis, ami a svéd operajátszás jelenlegi állapotát illeti.

Az igaz ugyan, hogy manapság talán nincsenek akkora svéd operasztárok, mint az imént felsoroltak, ám a svéd operakultúra igenis virágzik. Adott egy gyönyörűen rendben tartott operaház a főváros szívében, benne érdekfeszítő, modern, de talán nem erőszakosan modernkedő rendezésekkel, valamint - a tapasztaltak alapján - intelligens, muzikális énekesekkel. Az általam látott Otello- előadás jó példa minderre (egyébként már 1998 óta műsoron van), de említhetném a hatalmas közönségsikernek örvendő Szerelmi bájitalt, amelyet a rendező amerikai gyorsbüfé-környezetbe helyezett. Ez utóbbira szó szerint alig lehet jegyet kapni, ami azért is érdekes, mert a stockholmi opera nagy problémája, hogy a premierek és néhány népszerű előadás (a Bájitalon kívül a Bohémélet és a Diótörő) kivételével az operaház kihasználtsága igen alacsony. Például az Otellón fél ház volt, míg az igazi csemegének számító Janacek-opera, a Makropulos-ügy jó, ha 30-40%-os látogatottsággal megy.

\"Otello\" A színvonalra egyébként egyáltalán nem lehet panasz, hisz az Otellóhoz köztudottam három jó énekes szükségeltetik, és ez Stockholmban önerőből rendelkezésre áll. Nem is akármilyen énekesek: ilyen elsőrangú, karakteres Jagót például nem sokat láttam. A fiatal baritonista - aki megjelenését és főként hangját illetően kissé mintha Bryn Terfelre emlékeztetne - prózai színészeket megszégyenítő módon keltette életre a zászlóst, hangjának vivőereje és technikája egyaránt irigylésre méltó. Az alakítás és a szerep egyik csúcspontját, az Álomelbeszélést még sohasem hallottam ilyen okosan énekelni, túlzás nélkül állíthatom, hogy hátborzongató élmény volt. Érdemes megjegyezni a művész nevét: Johan Edholm. Az idei a tizedik évadja a pályán.

Desdemonát Sara Olsson énekelte, szintén nagyszerű hangi állapotban és igazi átéléssel. Úgy tűnik, a jó színészi játék errefelé alapkövetelmény. Olsson egyébként a svéd közönség egyik kedvence, amelyen ilyen Fűzfadal után (benne csodálatos pianókkal) nem is nagyon csodálkozom. Számos nagy szerepet elénekelt már Stockholmban: a Pillangókisasszonyt, Mimit, a Grófnét a Figaro házasságából, vagy éppen Paminát. Nincs kétségem afelől, hogy valamennyiben nagyszerű lehetett.

\"Lars A címszereplőt nem véletlenül hagytam a végére: ő egy különszám! Lars Clevemannak hívják, és mondhatni, két végén égeti a gyertyát, ugyanis az egyre sikeresebb operaénekesi pályája mellett rockzenészként keresi a kenyerét. Ez utóbbit - érthető módon - némi aggodalommal szemlélik az operánál, hiszen ezt az életmódot folytatva néhány éven belül romokban lesz a hangja. Egyelőre azonban elég jó Otellót énekelt, pedig az előadás előtt bejelentették, hogy nem teljesen egészségesen áll színpadra. Forte tartományban a hang mindvégig remekül szólt, a halkabb részeknél azonban már akadtak problémák, helyenként alig lehetett hallani. Összességében azonban több mint elfogadható volt, amit nyújtott.

Néhány szót a rendezésről: a modern környezet (militáris övezet, talán valamikor az Öböl-háborús időkben) alapvetően nem tett nagy kárt a darabban, néhány vitatható rendezői megoldás azonban akadt: például ki látott már tetűirtást (nem tévedés!) a 2. felvonás gyerekkórusa közben? Számottevően ez sem befolyásolta a befogadást: látványos, többnyire jól átgondolt koncepcióval bíró Otello látható a svéd fővárosban. Az előadás karmestere a román származású (a korábbi években a Metropolitanben is jó néhány alkalommal megfordult) Christian Badea volt, aki lendületes vezénylésével nagyban hozzájárult a sikerhez.

Egyébiránt már gőzerővel készülnek az évad következő bemutatójára, Wagner Trisztánjára, amely nem kis kihívást jelent a világ valamennyi operaházának. Trisztánt német, illetve norvég vendégművész énekli majd, míg Izoldaként a svéd operajátszás jelenkori egyik legnagyobb csillaga, Nina Stemme - Glyndebourne Izoldája volt az elmúlt nyáron -- lép fel. Az előadás zenei anyaga pedig a Naxos lemezkiadó jóvoltából (akik több előadásra szóló szerződést kötöttek a Királyi Operával) remélhetőleg hozzánk is eljut majd. A Trisztánt követően az utolsó premierre már a drottingholmi Kastélyszínházban kerül sor. Egy svéd operaújdonságot mutatnak be, Kasztráltak címmel, amelynek a zeneszerzője, egy bizonyos Maros Miklós, \"természetesen\" magyar származású. Mert hát magyarok mindenütt vannak a világon, csak jó helyen kell őket keresni...

Az előadás fotóit Mats Bäcker készítette.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.