Strém Kálmán emlékére

Strém Kálmán

Ma délelőtt egy sápadt diákom jött szembe a folyosón, és azt mondta: \"Meghalt Strém Kálmán. Most akkor mi lesz velünk?\"
Õ persze arra gondolt, hogy ki fogja ezentúl a zongorabérletet szervezni, ingyenjegyekkel támogatni az iskolát, de nekem nem csak ez jár a fejemben.

Nem tisztem, hogy Strém Kálmán szakmai pályafutását értékeljem, nem is akarok ilyesmiről írni. Csak szubjektíven tudok megemlékezni róla.

Olvastam hajdani, nagy vitát gerjesztő írását a magyar vonóskultúra gondjairól, és tiszteltem, amiért nem szépítette az akkor még hivatalosan szépítendő helyzetet.
Évekkel később láttam, milyen hihetetlen energiával és hittel vetette bele magát a koncertszervezésbe, alapította meg a Földvári Napokat, és küzdött mindenféle álhatalmakkal szemben a meggyőződése szerint fontos és jó ügyekért.

Azután személyes \"haszonélvezője\" is lettem Strém Kálmán jót akarásának, amikor muzsikus lányom pályájának egyik fő figyelője és támogatója lett. Nem mi kilincseltünk Nála, hanem ő ajánlott önzetlen, szakmai és a legtisztább értelemben vett atyai segítséget.

Pénteken az ő szervezésében zajlott lányom első \"bérleti\" szonátaestje, ahol Kálmán is ott volt. Fáradtnak látszott, de örült a sikernek, és azt mondta, másnap még beszélünk. Csodáltam is, hogy nem hívott, hiszen nem fordult még elő, hogy az ígéretét ne tartotta volna be.

A \"Mi lesz most?\" kérdése mégsem családi okokból visszhangzik bennem. Elképzelni sem tudom, hogyan tölthető be az az űr, amit Strém Kálmán halála a magyar koncertszervezésben jelent.

Nem kívánok szentet csinálni belőle - ember volt, lehettek, voltak hibás döntései. De megérdemli, hogy a legjobbat őrizzük meg belőle: az önzetlen és szemérmes segítőt, az igényes hangversenyek szervezőjét, a talán naiv embert, aki mindvégig hitt abban, hogy a művészt tisztelni kell, és hogy a munkatársakkal őszinte emberi közösséget lehet alkotni.

Hiányozni fog.