Rejtelmek - Elhunyt Sebő Ferenc

Első találkozásom Sebő Feri zenéjével úgy történt, hogy nem is tudtam róla. Még anno a Kinyerma ötödik kérdésre válaszolva kaptam meg "Énekelt versek" c. nagylemezét. Akkoriben, diákként, még nem tudtam mi ez, őszintén a megzenésített versek műfajáról nem voltam nagy véleménnyel. Az eladdig hallottak többnyire pár egyszerű gitárakkord fölött elkántálták a szöveget, ami nem igazán fogott meg. Így aztán az érdemes bakelit felkerült a polcra és ott porosodott egy ideig.

Egészen addig, míg egy ismerősöm nálam járván, lemezeimet böngészve kiszúrta a Sebőt és megjegyezte: ez a legjobb darab a gyűjteményemben. Legyen, gondoltam, tegyünk egy próbát, felraktam a korongot, és egy csapásra megváltozott minden. Nahát, ennek rendes dallama van. Nahát, ennek korrekt strofikus szerkezete van. Nahát, a szöveg metszően pontosan illeszkedik a ritmikára, a prozódia tökéletes. De ennél is sokkal többről volt szó. Én akkoriban már időnként lenéztem a koleszba a görög táncházba, miáltal a Sebő-dalok nagyon ismerősen csengtek: pont ezen az albumon volt néhány, görög zenei alapokon nyugvó dal, mint a Lídiához, vagy a mindannyiunk kedvence Bóbita.

Beszippantott azután, szinte napi szinten hallgattuk, és elkezdtem vadászni a Sebő-felvételeket. Rögvest kitágult a zenei spektrum is, a dalokat az egész a Kárpát-medence magyar és nemzetiségi népzenéjének dallam- és ritmusvilága szövi át, közülük is kiemelkedően a széki, észak-mezőségi, gyimesi, dél-alföldi.

Legnagyobb kedvencem a magnókazettán megszerzett Cimbora lett, csupa Weöres Sándor versre. Itt aztán tökéletes a vers és zene összefonódása, hiszen Weöres nem egy költeménye maga is zenei ihletésű. De ami ennél is fontosabb, Feri nagyon ráérzett, milyen dallammal, ritmikával lehet az adott vers karakterét megragadni, és nemcsak visszaadni, de új dimenzióba is helyezni. A dalok nem a vers kísérői lettek, hanem önálló életet éltek a vers organikus zenei újraértelmezése révén.

Ehhez járul a visszafogott hangszeres kíséret, kis számú, de nagyon eltalált összeállításban (köztük az elmaradhatatlan tekerőlant, vagy a tárogató), mely az éneket és a szöveget a messzemenőkig hagyja érvényesülni. Az előadásmód ugyancsak lényegi eleme ezeknek a daloknak, melyek Sebő különleges énektechnikája nélkül nem lennének ugyanazok. Sebő beszédritmus követő, szinte recitáló hangon énekel, nem dramatizál túl, miáltal hallgatóságának is hagy teret, a dal nem zárul le, bennünk folytatódik. És persze elmaradhatatlanul, a nem jelenlevő hangszerek énekhangon történő, játékos utánzása.

A Sebő-dalok aztán a mindennapjaink részévé váltak. A gyerekek esti fektetésénél meséltünk, népdalokat és Sebő-dalokat énekeltünk – néha egy órán át vagy még tovább, még tízéves koruk után is. Ez igen fontos elem volt egy képernyő- és kütyümentes nevelésben, amiért Ferinek nem tudok eléggé hálásnak lenni. Nem tudom, hány ilyen dal vált kedvencünkké az évek során – talán száz körül. A "műsort" szinte mindig a Bóbita zárta, mert jól "dekrescsendál".

Aztán persze mentünk koncertjeire, előadásaira. Almási tér, Fonó, Bem-rakpart, kapolcsi Kaláka-udvar, hosszan lehetne sorolni. Külön élmény volt Feri összekötő szövege két dal között, rengeteget anekdotázott, sosem fogyott ki belőle, szinte önálló műsorszám volt az is.

Nagyon váratlanul ért hát a szomorú hír tegnapelőtt, hogy Feri átment a túlsó partra. Hiányozni fog mindig derűs, életvidám alakja. De az örökség, amit itt hagyott nekünk, velünk marad: kimeríthetetlen forrása szépségnek, örömnek, vigasznak.