Maria Callas 90
Ha a világ ezerfelé húzó operabarátait Új-Zélandtól Mexikóig, Vlagyivosztoktól Gibraltárig megkérdeznénk, ki volt minden idők leghíresebb énekesnője, egyöntetűen kiáltanák: Maria Callas.
Díva volt, operaszínpadok ünnepelt királynője, akiért világszerte rajongói klubok létesültek, akinek lemezei minden elképzelhető példányszámot meghaladtak, bárhol megjelent, fékezhetetlen ünneplés és ováció fogadta. De mégis többnyire szomorú volt és magányos. Ezernyi fényképéről süt a félelem, a bizonytalanság és a dermesztő szeretetéhség.
Az útját sem maga választotta, elvégezte azt helyette a becsvágyó édesanya. És hihetetlen korán kezdte a rögös énekesi pályát. Alig múlt 17, amikor Suppé Boccaciójában debütál, de még nincs 18, amikor beugrással elénekli az Athéni Operában a Tosca címszerepét. Utána még néhány tanulással töltött év következik, de közben már jönnek a szerepek is szép sorjában.
A MET próbaéneklésén Edward Johnson direktor jó orral megérzi benne a leendő világsztárt. Két főszereppel kínálja meg a 23 éves lányt, aki – valami fantasztikus realitásérzékkel – vissza meri utasítani A pillangókisasszony és a Fidelio címszerepét. Inkább visszatér Európába, ahol még azon a nyáron a Veronai Arénában énekel Giocondát. És összetalálkozik egy nagy olasz karmesterrel, s néhány évre a pályájának a vezérlését is a kezébe teszi le. Tullio Serafin elhagyatja vele a realitásérzéket és elképesztő sorozatban bombázza meg számára megfelelő és alkalmatlan szerepekkel egyaránt.
Callas teljesít, mint egy gép, ezek az évek arról szólnak, hogy szakadatlan járja Itáliát. 23-án Puritánok Velencében, 24-én Walkűr Palermóban. 6-án Trisztán és Izolda Rómában, 7-én Aida Bresciában. Diadal szegélyezi útját, Ő boldogan fürdik a sikerben, majd másnap rohan tovább az újabb és újabb sikerek felé. Huszonhat esztendős, amikor beveszi Buenos Airest, egy évvel később lábai előtt hever a Scala és Rio de Janeiro. Még nincs harminc, amikor a Covent Gardenben ünneplik önfeledten, s nem sokkal később immár királynőként veszi be Rudolf Bing finnyás várát New Yorkban.
Ebben a fékeveszett száguldásban valami-valaki mégis elsikkadt: Maria, a törékeny lelkű kislány. Hirtelen rádöbben, hogy amit boldogságnak hitt, csak egy üres póz, s hogy élete kamaszkora óta egyfajta folyamatos teljesítés és megfelelni akarás. Görcsösen kezdi el keresni a boldogságot, apja korú férfiakba szeret bele, de azok mind a dívát csodálják benne, nem pedig a szeretetre és babusgatásra vágyó leányt. A pálya kezdetén még kicsit duci teremtés tökéletes manökenalkattal próbál minden szempontból tökéletes lenni, nem is sejti, hogy elérhetetlent célozta meg.
Az operaverkli pedig forog tovább a maga fékezhetetlen tempójával, Ő egyre hitehagyottabban repdes a világban. A rajongók ünneplése egyre fárasztóbb, ráadásul zűrös magánélete miatt egyre gyakrabban szerepel a bulvársajtó élén. Ahogy ilyenkor lenni szokott, becsúszik az első, majd a második gikszer. Pedig még csak a harmincas évei első felében jár. Egészsége megrendül, talán az irreális szerepvállalások, talán a túlhajtott életvitel, talán a belső tartás hiánya miatt. És hiába próbál úrrá lenni a problémákon, hiába vállal fellépést innentől kizárólag csak neki való szerepekben, már késő, elindul a lejtőn lefelé.
Ezt az utat is fékeveszett örjöngés és hisztéria kíséri, no és a műfajra évszázadok óta oly jellemző könyörtelen intrika. Közben egyre rosszabb magánéleti döntéseket hoz, egyre magányosabb és egyre elszigeteltebb lesz. Olykor féléveket kihagy, de a folyamatot nem tudja megállítani. Énekesnőként haldokolva teljesít még bő fél évtizedet. Utolsó teljes operaelőadását 42 évesen adja, londoni fellépése a Toscában már egy valamikor volt nagy énekesnő búcsúprodukciója lett.
Utána még koncertezik egy sort és időről időre fölröppen a hír a visszatérésről. Ezekről a koncertekről készült felvételek egyre rosszabb hangi állapotát jelzik. A gyors és forszírozott karrier visszaütött. Párizsi villájában él egyre nagyobb visszavonultságban, boldogtalanul és szomorúan. Halálakor még nincs 54 éves sem.
Maria Callas ma 90 esztendeje született.