Kurtág 100

Nincs mese, Kurtág György százesztendős lett.

A 80. születésnapját a Zeneakadémián ünnepeltük, majd a nézőtérről egyetlen öles lépéssel fent termett Kocsis mellett a pulpituson megköszönni az ovációt. Utána az öltözőben megígérte Zolinak A Zongoraversenyt, igaz, csak némi zsarolás ellenében (ha nem készül el, eljátssza a Koreai kantátát).

Alig tíz évvel később pedig Ő búcsúztatta a Zeneakadémián felállított ravatalánál.

Akkor már nagy csendben évek óta dolgozott élete első operáján, amit 92 éves korában mutattak be a milánói Scalában, s azóta szerte a világon adják. Nagyon eltalált darab, mondhatjuk, hogy a kor emblematikus alkotása, még ha ez annyira nem hízelgő a korra nézve. De az igazi művész nem tudja függetleníteni magát a korától, amikor némelyek megpróbálták – kevés eredmény maradt utánuk.

Pályája érdekes párhuzamot mutat Bartókéval. Bár fontos tanár volt, az oktatást nem tekintette annyira szívügynek, ugyanúgy levetette magáról, mint Bartók. Amikor úgy érezte, száműzetésbe kell vonulnia a zeneszerzés kedvéért, ugyanúgy megtette. Viszont Bartókkal szemben, Ő visszatért.

Azt mondjuk, Kurtág a kis formák nagymestere. Mert talán senki nem vizsgálta oly aprólékossággal a hangok egymásra hatását, mint Ő. Egy akkord viszonyulását a megelőzőhöz és a benne rejtőzködő következő lépést. Egy külön világot épített fel szívós aprólékossággal.

Azt a Zongoraversenyt azért még meghallgatnám…

- zéta -

Nagy ünnep a mai!

Persze vannak, akik a kortárs zene hatalmasságának századik születésnapját is azzal hárítják, hogy nem értik és nem is szeretik a kortárs zenét. Itt az alkalom, már csak tiszteletből is, de érdemes elkezdeni a tanulást.

Természetesen az én kortárs zenéhez kötődő viszonyom is folyamatosan változott az eddigi évtizedek alatt. Szerintem azt több helyen is megírtam-elmeséltem, hogy kiskamasz koromban egyfajta dacból jártam az Új Zenei Stúdió vasárnapi koncertjeire. A hetvenes évek közepén ezek a „bulik” rendszeresek voltak a KISZ Rottenbiller utcai kultúrházában. Az ott elhangzó alkotások leginkább még a kísérletező, útkereső korszak művei voltak. Az akkori fiatal magyar zeneszerzők, mint például Vidovszky László, Jeney Zoltán, vagy Sáry László akkor teremtették meg itthon az avantgárd-nak a Nyugat-Európában már éppen lecsengő típusát, amit én akkor még nem igazán értettem. Igaz, általában a komolyzene kifejezés formáit, magát a gesztusnyelvet sem sikerült addigra igazán elsajátítani.

Nem is maradtam sokáig az Új Zenei Stúdió elszánt törzsközönsége. Akkoriban inkább a barokk és posztromantikus műveket igyekeztem megismerni. Már valamelyest érett koromban, harmincegynéhány évesen találkoztam Kurtág zenéjével. Ő valójában már akkor sem ezt a próbálkozó stílust követte, már akkor idősebb – és alighanem sokkal érettebb volt az említett ifjaknál. Ha jól tudom, mintegy negyven éve, éppen a hatvanadik születésnapján készült felvétel „A boldogult R. V. Truszova üzenetei” című orosz nyelvű dalciklusról, amit egészen megigézve sokszor hallgattam végig. Nyilvánvaló volt, hogy ő az a szerző, aki képes az atonalitást, a romantikus harmóniákat és az évszázadok minden formabontó kísérletét a drámai hatás érdekében szintézisbe foglalni.

Onnan kezdve elszánt híve voltam-vagyok. Korábbi műveit is elkezdtem visszahallgatni, de az újakat következetesen elszánt figyelemmel kísértem. A nyolcvanadik születésnapját ünneplő koncerten - Zétával együtt ott voltunk.

A sors kiszámíthatatlan. Én úgy bő harminccal fiatalabb vagyok, de egészségi állapotom aligha engedi, hogy este, a századik születésnapján tisztelgő koncerten ott legyek.

Az élő közvetítést viszont mindenképpen meghallgatom, sőt megnézem, ugyanis a Bartók Rádión kívül a Müpa is élőben közvetíti. Legyünk ott minél többen – aztán majd megbeszéljük. Ez a legkevesebb, amivel tartozunk ennek a páratlan eseménynek!

- dni -

fotó:©BMC