Bayreuth, Salzburg - sajtóvisszhangok

Vége a dalnak, befejeződtek az előadások Salzburgban és Bayreuthban. A salzburgi előadásokról mi is közöltünk beszámolókat, de a teljes kép kialakításához a külföldi lapokat futottuk át.

Először is ott volt Bayreuth - a csillogó, a villogó. Egy Fellini filmremek jelenetének látszik a kép: sötét öltönyös idős urak oldalukon túlsminkelt hölgyekkel sétálnak fel s alá - mint a vámpírok tánca, élő holtak összejövetele, azaz a felső társadalmi réteg gyülekezőhelye - írja a Die Zeit.

Idén azért is volt \"több\" ez a fesztivál, mert a Zöld Domb történetében először látogatott el a német kancellár, pechjére éppen a Tannhäuserre, melyet az egész előadássorozat leggyengébb darabjának tartanak. A kritikusoknak tulajdonképpen Philippe Arlaud rendezése nem tetszik, amely ráadásul szinte semmit nem változott a tavalyi premier óta. Pedig Bayreuth éppen az a műhely, ahol kiforrhatja magát egy elképzelés, hiszen több éven keresztül ugyanabban a koncepcióban kerülnek színre a darabok.

Pontosan a több éven át tartó fejlődésben reménykednek a Claus Guth által frissen rendezett Hollandi igen ellentétes kritikái is. \"Hangulatos, a részletekig átgondolt rendezés\", \"nagyon érdekes, fontos és érdekfeszítő kérdéseket vet fel\", \"túl sokat akar a rendező\", \"fennáll a veszélye, hogy elvész a játékban\" - írják.
A rossz szájízt a Keith Warner rendezte Lohengrin űzte el végleg - egyszerűen nem találtak fogást rajta. Meg kell jegyezni azonban, hogy ez a produkció 1999 óta fut, tehát már túl van az érlelési időn.
A Jürgen Flimm nevével fémjelzett Ring mérlege hol pozitív, hol negatív irányba billen. A politikai hatalmi harcként színre vitt ciklusban a Götterdämmerung döntetlenre áll, a Rheingold és a Walküre pozitív jelzőket kapott, míg a Siegfried koncepcionálisan szinte értékelhetetlennek bizonyult. A kritikák szerint \"a legbiztosabban teljesítő pont a Fischer Ádám által körültekintően dirigált, diszponált fesztiválzenekar\".

A játékok idei legfényesebb csillaga Evelyn Herlitzius Brünnhildája, valamint Peter Seiffert Lohengrinje volt. Jó kritikákat kapott Petra-Maria Schnitzer Elsa-alakítása, Németh Judit Ortrudja, valamint Alan Titus, Olaf Bär és Roman Trekel szereplése. A Flimm-féle Ring jövőre látható utoljára, 2005-ben Ring-szünet lesz, aztán Lars von Trier rendezésében mutatják be újra.

Salzburgról már Heiner kolléga is morgolódott a koncertbeszámolókban, és a Szöktetés nagy bukásáról is beszámoltunk. Nos, az idei Ünnepi Játékok tényleg nem sikeredtek túl fényesen. Peter Ruzicka intendáns úr a pénzhiányt okolja, mások Ruzickát. A program egyes vélemények szerint még a Mortier idejében megszokottnál is konvencionálisabb, bár már megjelent az \"új zene\", amely mellett Ruzicka kortesbeszédet is tartott a sajtónak, igaz, a kortárs koncerteket az utolsó pár napra sűrítette.
Ami a finanszírozási problémákat illeti: az állami pénzek csökkenése mellett tőzsdei gondjai miatt az állandó támogató, Alberto Vilar is visszalépett, és ez igen érzékenyen érintette a fesztivált. A beszámolók szerint viszont újra jellemző lett a régi jó \"Karajaneske\", vagyis a cifra külsőségek, sutyorgások a prominensekről, az öntömjénezés atmoszférája.

Az eredeti ötlet szerint Ruzicka méltatlanul elfeledett emigráns osztrák zeneszerzők (Zemlinsky, Schreker, Wellesz, Korngold) rehabilitációját akarta megvalósítani. Erre a nyárra Wellesz A bakhánsnők című operáját tervezték, amelyből mindössze egyetlen koncertszerű előadást sikerült megvalósítani. A Marc Albrecht által dirigált előadást hangos \"bravó\"-k fogadták, ugyanúgy, mint a 77 éves Hans Werner Henze L\'Upupa und der Triumph der Sohnesliebe című meseoperáját. A kritika dícsérettel illette mind a zenét, mind a prezentációt. Volt különlegesség is: tízezer néző előtt adták elő Stockhausen 1993-ban salzburgi felkérésre írt Helikopter vonósnégyesét, melyben négy repülő helikopter zaja keveredik a vonósnégyes zenéjével.

Az Egyiptomi Heléna szintén megszenvedte a pénzhiányt, csupán három koncertszerű (a Die Welt szerint \"menthetetlen\") előadásra futotta. Mindezekért csak az énekeseket okolják, a drezdai Staatskapelle Fabio Luisi vezetésével viszont - a kritikák szerint - \"kivirult\".
Nagy várakozás előzte meg Camille Saint-Saëns Sámson és Deliláját, mégpedig a címszereplők, Placido Domingo és Olga Borogyina miatt. Domingo már kissé öregesen, Borogyina tökéletesen adta elő a figurát. Kiemelkedőt az ifjú bolgár basszista, Orlin Anastassov nyújtott a Valerij Gerijev vezényelte előadásban.

A Martin Kusej által rendezett Titusz kegyelme volt az az előadás, mely a kritikusok szerint végre a régi salzburgi elvárásoknak is megfelelt: megszületett a szintézis rendezés és muzsika között. A Bécsi Filharmonikusokat és \"napjaink legjobb Mozart-énekesei\"-t felvonultató, Nicolaus Harnoncourt vezényelte előadásról csupa szuperlatívuszokban szóltak.

Az idén rekordbevételt elérő Ünnepi Játékok utolsó eseménye Zubin Mehta és az Izraeli Filharmonikusok koncertje volt. Amolyan lecsengés, amely állítólag pontosan olyanra sikerült, mint az egész fesztivál: a fele jól, a fele rosszul.