Az Új Pátria CD-sorozat, avagy a népzenei biokrumpli
2010. augusztus 12-én, a Sziget Fesztiválon a Hungarikum faluban tartott sajtótájékoztatón mutatták be a nagyközönségnek a Fonó Budai Zeneház és a Hagyományok Háza kiadásában megjelent 28 új CD-t, amelyeket a Jövőnk Öröksége XX. → XXI. elnevezésű projekt keretében készítettek. A kiadást a Norvég Alaptól (EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmusok) elnyert 800 ezer eurós (kb. 220 millió forintos) támogatás teszi lehetővé. Ennek köszönhetően a tervek szerint összesen 50 CD-t jelentetnek meg a Fonó Utolsó Óra elnevezésű gyűjtésének anyagából.
Kelemen László - úgy is, mint ötletgazda és a gyűjtőmunka egyik vezetője (a program megvalósításának részleteit Kelemen László, Lukács József és Zsidei János dolgozták ki) - és Agócs Gergely szerkesztő, a felvidéki területek felelőse ismertették az anyaggyűjtés történetét.
A Fonó stúdiójában 4 év alatt rögzítették a Kárpát-medencében működő, tradicionális népzenét játszó együttesek, énekesek, táncosok repertoárját. A zenészeket (énekeseket, táncosokat) meghívták, és 3-5 nap alatt felvették a "műsorukat" az utolsó órában, még mielőtt a határok megnyílása miatt a műfaj globalizálódott volna.
Itt egy kicsit ki kell térnünk az óra, mint időtartam meghatározására, mert ez a népzenében legalább száz éve tart. Már Bartók Béla is panaszkodott egyik levelében (1907), hogy gyergyói gyűjtőútján milyen nehezen talált autentikus népzenét, mert mindenhol a divatos műdalokba, slágerekbe botlott. Felmerül tehát a kérdés, mit lehet most, pontosan száz évvel később még egyáltalán menteni?
Ezt a kérdést a program kidolgozói is felvetették - helyzetértékelésüket olvasva a hangzóanyag ismerete nélkül, pusztán a történelmi tények ismeretében is meggyőztek a nagy léptékű felmérés szükségességéről. Elhiszem, hogy nem játékból kiáltottak farkast, habár az Utolsó Óra elnevezést mégis túlzónak tartom.
Bartók és Kodály gyűjtése óta világháborúk zajlottak, államhatárok és politikai rendszerek változtak. A peremterületeken más lett a magyarság etnikai aránya. A túlsúly elvesztése és egyéb tényezők hatására egy-egy néprajzi kistáj a kultúra változásának más-más fázisait konzerválta.
A rossz közlekedési viszonyokkal rendelkező, más nemzetiségű települések közé beékelt falvakat nehezebben érték el a nyelvterület központi részeiről érkező újabb kulturális divatok, ezért ott többet őriztek meg a korábbi tradícióból, illetve szervesebben tudták asszimilálni az újabb hatásokat. A külföldre való utazás tiltása, a nyomtatott és az audiovizuális médián keresztüli kommunikáció korlátozása paradox módon pozitívan hatottak a népi kultúra konzerválására. Ugyanekkor a néphagyomány a kisebbségi létben felerősödő nemzeti identitás egyik fontos komponensévé vált, ezért a helyi értelmiség, sőt a földműves lakosság körében is kialakult a tudatos hagyományápolás igénye. Az 1990-es rendszerváltás óta a határok átjárhatósága, a határokon túli munkavállalás lehetősége, a fogyasztói társadalom behatolása, a műsoros kazettákon terjesztett kulturális és szubkulturális hatások azonban a népi műveltség gyorsabb átalakulását eredményezik, immár a zártabb településeken is.
Ez indokolja, hogy a nagy változás előtt ismét átfogó felmérés készüljön. Azért ismét, mert az elmúlt száz évben is történtek gyűjtések. Az 1950-es évektől Kodály részvételével Lajtha László és Rajeczky Benjamin, majd Tóth Margit, Martin György, valamint tanítványaik és követőik folytatták a folklór gyűjtését, készítették a közvetlen felvételeket.
Az Utolsó Óra néven tárgyalt programban most nem a gyűjtők utaztak az adatközlőkhöz fonográfokkal vagy magnóval, hanem őket hozták a stúdióba, hogy a legmodernebb, minden igényt kielégítő jó minőségű hanganyag készülhessen. A munka Erdéllyel kezdődött, de aztán az egész Kárpát-medencére kiterjedt, együtt kezelve az anyaországi és határon túli területeket.
Nem meglepő módon a magyarországi területeken nehezebb volt még működő, hagyományos népzenét játszó zenekarokat találni, mint a határon túl, hiszen más a népzenét játszó együttesek környezete, mások az elvárások, a zene szerepe.
Én egy a kilencvenes évek elején épülő lakópark mellett élve tapasztaltam a két területen (anyaország - határon túli területek) élőknek a zenéhez fűződő eltérő viszonyát. A közelmúltig Budapesten és környékén az építkezések közelében már messziről lehetett tudni, hogy magyarországi munkások, vagy a határon túlról érkezett "meghívott vendégművészek" dolgoznak-e, ugyanis csak az utóbbiak énekeltek munka közben. A megfigyelést teszteltem az ismerősök, barátok, illetve a rendőrség és az APEH segítségével. Egy-egy razzia után ismét csak a rádióadókat lehetett hallani a munkaterületekről - egy ideig.
Amennyiben most az APEH-nél valaki a homlokára csapna, ne tegye. Mára már nincs különbség munkás és munkás között, mindenütt rádió szól. A tanulság ebből számomra az, hogy az utolsó óra jelenség leginkább az APEH-et sújtotta.
A népzene ugyanis nem tűnik el, a hagyományok ereje ennél sokkal nagyobb. A zene, az irodalom (mese és mondakincs), vagy akár a nyelv folyamatosan változik, alakul minden etnikai közösségben, mégis megmaradnak a jellegzetességek, visszakereshetők a gyökerek. A kérdés az, hogy mennyire?
Bartók Béla száz éve megkongatta a vészharangot, a Fonóban 1997 és 2001 között mégis összesen 1250 CD telt meg zenével és szöveges adatokkal. Azt is mondhatjuk, nagyon szép volt a termés, és reméljük ez a jövőben is így lesz. A változásokat azonban követni, dokumentálni kell.
A most megfigyelhető átalakulás - maradva a mezőgazdasági hasonlatnál - olyan, mint a biotermelés kialakulása. Az elmaradottabb, szegényebb területeken, ahol nem jutott pénz műtrágyára, ahol az állam nem támogatta vegyszerekkel a növénytermesztést, ott nem emelkedtek ugyan a termésátlagok, de egészséges élelmiszer került az asztalra. A tiszta, egészséges talajban csak folytatni kell a megszokott művelést, de a kemikáliákkal terhelt területeken is van lehetőség a bio-minősítés megszerzésére, idő, szakértelem és anyagi ráfordítás segítségével. A lényeg az, hogy a fogyasztók választhassanak. Ehhez azonban el kell juttatni a biokrumplit azokhoz is, akik még soha nem kóstolhatták meg. Akik nem ízlelték a különbséget a két termék között, azok maguktól nem biztos, hogy keresni fogják.
Az Új Pátria sorozat* egy kóstoló a biokrumpliból. Az első falatokat a Sziget Fesztivál kínálta, ahol tavaly óta a szigetelők a magyar népi kultúrával, pontosabban annak egy szeletével is találkozhatnak. Szép Fruzsina, a fesztivál programigazgatója elmondta, hogy számukra kiemelten fontos a nagyszámú külföldi (és magyar) látogató számára lehetőséget teremteni a magyar hagyományok megismerésére. A külföldiek gyakran csak a fesztivál idejére érkeznek az országba, gyakran még Budapest megismerése sem fér a programjukba, ezért találták ki a Hungarikum falut, amely igazából egy "...hegy megy Mohamedhez" program. A számítás bevált, nap közben folyamatosan dolgoztak a dagasztóteknők és nyújtódeszkák mellett a "Baking Live Show" résztvevői (az idei téma az aratás, kenyérsütés volt), nagy érdeklődés kísérte a kézműves foglalkozásokat és a lányok hajának kalászba fonását is.
A szigeti esszenciális Magyarország-ismertetés azért nagyon könnyített program az Új Pátria lemezekkel való megismerkedéshez képest. Ehhez célzott népzenei érdeklődés szükséges.
A CD-k egyelőre 1000-1000 példányban jelennek meg, ezekből 400 darabot Európa nagyobb könyvtáraiba, zeneiskoláiba és folklórarchívumaiba juttatnak el, hogy a kontinens bármely pontján megismerhető legyen a magyar népzenei kincs. Szerencsére az érdeklődők hamarosan bele is hallgathatnak a www.utolsoora.hu honlapon a felvételekbe. 2011 márciusára pedig a teljes gyűjtés meghallgatható, kutatható lesz a Hagyományok Háza honlapjáról (www.hagyomanyokhaza.hu) elérhető adatbázisban. Ezzel egy olyan adattár válik hozzáférhetővé, amely kincsesbányaként és egyben mértékként szolgálhat a hagyományos népzene továbbéléséhez. Segít abban, hogy az "utolsó óra" félelmek ellenére újabb 50-100 év elteltével érdemes legyen ismét pillanatfelvételt készíteni a Kárpát-medence népzenei helyzetéről.
Rövidtávon pedig mindenkinek ajánlom a piacon és az itt bemutatott CD-ken kínált "biokrumpli" fogyasztását saját, és gyermekeink szellemi és fizikai egészségének megőrzése érdekében.
* Bartók Béla és Kodály Zoltán kezdeményezésére az MTA négy hanglemez kiadásával nyitotta meg a korszerű, tanulmányozásra és népszerűsítésre egyaránt alkalmas felvételek sorát (1937). Ortutay Gyula vezetésével a Magyar Rádió vállalta egy monumentálisnak szánt sorozat, a Pátria-hanglemezek kiadását, melynek kiépítésébe és tárolásába bekapcsolódott a Néprajzi Múzeum.
