\"Teljes eladósodás fenyeget bennünket\" (Gémesi Géza a Rondino Fesztiválról)

Ma kezdődik az új darabok műhelyeként működő Rondino Fesztivál. A rendezvénysorozat művészeti vezetőjével, a zeneszerző-karmester Gémesi Gézával beszélgettünk.

   - Mindenki számára világos, hogy miért akar valaki karmester, vagy hegedűvirtuóz lenni: ők ünnepelt vezérek és a sztárok. De miért akar valaki zeneszerző lenni?

   - Furcsa, de az esetemben szinte minden másképp történt, mint az \"elvárható\" lenne. Zeneileg olyannyira ingerszegény környezetben nőttem fel, hogy gyerekként gyakorlatilag nem is láttam hangszert. A soroksári általános iskolában és zeneiskolában kezdhettem pótolni a hiányaimat, behozni a lemaradásaimat. Valamilyen szinten megtanultam zongorázni, és az égvilágon mindent hallgattam, lemezről, hangversenyen, de főleg rádióból. Ha a hangszer nem is, a szolfézs, a zeneelmélet, a zeneirodalom elég jól ment, és ekkor már kisebb darabocskákat is írtam.

   - Milyen volt akkoriban a zenei világod?

   - Amilyen az akkori koncertélet szerint lehetett: merev és ókonzervatív. Bartók Mikrokozmoszától is idegenkedtem, a későbbi stílusok pedig szinte megbotránkoztattak. Szerencsére a konzervatóriumban nagyszerű közegbe kerültem. Fekete Győr István nem nagyon tette szóvá, hogy ki milyen stíluskörben mozog, és mit komponál, legfeljebb homlokráncolása jelezte rosszallását. Azt hiszem, a lemaradásom a későbbiekben sokat segített, mert annál intenzívebben igyekeztem mindennek utánajárni, mindent megismerni és meghallgatni. Nagyon sokszor éltem azzal a lehetőséggel, hogy konzisként ingyen mehettem be a Zeneakadémia második emeletére. (Fontos apróság: azt, hogy a korábban pénzért értékesített ülőhelyekre zenész-diákokat beengedjenek, Szőllősy András járta ki. Később, a rá jellemző végtelen alázattal, ezt tekintette élete egyik főművének.) Valószínűleg szintén a korábbi lemaradásomnak köszönhető, hogy a bepótolnivalókra fordított energia, a lendület egyenesen vitt a Zeneakadémiára.

   - Gondolom, a karmesterség ott már adott volt, hiszen a zeneszerzés tanszak növendékeinek volt egy évnyi kötelező vezénylési gyakorlatuk.

   - Ezt a gyakorlatot Kórodi András nagy igyekezettel hanyagolta. Amikor Lukács Ervin átvette a karmesterképzőt, megpróbálta az előírás szerint felfrissíteni a tanmenetet, és egyszerre berendelte az érintett zeneszerzőket zongora előtt vezényeltetni. Ennek az lett a következménye, hogy a későbbiekben ő is inkább \"elsumákolta\" ezt a feladatot. Én mégis akkor gondolkodtam el először komolyan a karmester tanszakról. Stílusgyakorlatként Liszt-műveket hangszereltem, és nagyon nagy dolog volt érezni, hogy amikor ezek hetven ember előadásában megszólaltak, azt \"én csinálom\". Így aztán a zeneszerzés tanszak elvégzése után maradtam az akadémián, Lukács Ervinnél. A nagyzenekar egyébként is régóta vonzott. Nem komponálok könnyen, sokat dolgozom a darabjaimon, ráadásul szívesen gondolkodom nagy apparátusban. Tanárom annak idején el is nevezett Gémesi \"Berlioz\" Gézának...

   - Így már érthető, hogy Egerben miért éppen te mutattad be Berlioz Te Deumját. Élvezted a \"küzdelmet\" a nagy tömeggel és a kb. nyolc másodperces visszhanggal?

   - Nem volt olyan nagy az a tömeg, kissé nekünk is könnyítenünk kellett. Az előírt 600 fős kórus helyett \"csak\" 220-an énekeltek, és a zenekarban sem ültek 110-120-nál többen. De a nyolc másodperc is csak a főpróbán volt annyi, mert amikor este a székesegyházat megtöltötte a közönség, lecsökkent háromra. Bizonyára telt házra tervezték az akusztikát.

   - Eger után 1996-tól Budapest. Miféle társaság ez a Hegyvidéki Kamarazenekar? Milyen státuszban dolgoztok?

   - A XII. kerületi - időközben Solti György nevét felvevő - zeneiskola zenekarát Tőkés Mária Tünde nevelte fel odáig, hogy az egyre és jobban muzsikáló társaság a tanulmányok elvégzése után ne kívánjon szétszéledni. Az önkormányzat is támogatta az elképzelést, és egy kis költségvetési többlet kíséretében a kerületi zeneiskola feladatául szabta a zenekar működtetését. Az ilyen együttesek életében nagyon sokat számítanak a közös feladatok, a közös sikerek, és persze a nyári felkészülés, az a pár nap, amit profiként reggeltől estig végigdolgozhatnak. Az első ilyen munka-nyaralás 1998-ban volt, mikor is felmerült, hogy magunkkal kellene vinnünk a csellótanárnőnk férjét, Dukay Barnabást is. Ő sokat foglalkozott a zenekarral, és úgy tűnt, kölcsönösen jól érzik magukat. A következő nyáron ismételnünk kellett, 1999-ben a tábor végén pedig már olyan hangversenyt adhattunk, amin a Kunst der Fuge legnehezebb részeit játszottuk el.

   - Gondolom, így kezdődött a Rondino Fesztivál. Viszont ekkor még működött a Földvári Napok. Nem volt elszívó hatás?

   - Egyáltalán nem. Először is, össze sem lehetett hasonlítani a kettőt. Földváron professzionális seregszemle volt, nálunk pedig műkedvelő műhelymunka. Földváron minden évben egy-egy frissen elkészült mű köré szerveztek szerzői sorozatokat, szakmai találkozókat, kiállításokat és hangversenyeket. Egyébként Strém Kálmánnal mindig jó viszonyban voltunk, és gyakran előre egyeztettünk is. Természetesen mi alkalmazkodtunk hozzá.

   - Strém Kálmán halálával a Földvári Napok meg is szűnt, de a Szombathelyi Bartók Szeminárium nyári kortárszenei fórumként még mindig vetélytársatok lehet. Igaz, mintha átalakulóban lenne. A koncerteken kívül kifejezetten Bartókra fókuszáló kurzusok vannak, de olyan műhelymunka és a műhelymunkát követő bemutatók, mint régen, már kevésbé.

   - Pontosan. De ez így természetes. Mióta a Filharmónia Kht. a szeminárium gazdája, Igric György tudatosan tisztázza és pontosítja a profilokat. Szombathelyen inkább az \"avantgárd klasszikusai\" kerültek előtérbe - bármilyen furcsa is a szókapcsolat -, és maradt a Bartók-kurzus, merthogy a legújabb művek, a napi aktualitások bemutatására a Filharmónia Kht. számára ott van a \"Korunk Zenéje\". Ez azt jelenti, hogy a Rondino az egyetlen olyan, új művekkel dolgozó nyári műhely, ahol a szerző és előadó együttműködik.

   - Mióta, és miért éppen Hegymagas?

   - Az első balatoni munka-nyaralások és koncertek még Balatonbogláron voltak egy modern evangélikus templomban. Ide terveztük a Kunst der Fuge már teljes előadását 2000. július 28.-ára, Bach halálának évfordulójára. Már javában tartott a szervezés, amikor kiderült, hogy mindössze három nappal korábban van Dukay 50. születésnapja, így gondoltuk, hogy a tábor programjába az ő műveit is fölvesszük - és akkor elkezdett duzzadni az egész... Sokan jöttek muzsikusok, csatlakoztak szerzők, és meglepően szép létszámban volt közönség is. Olyan siker volt, amit folytatnunk kellett, 2003-ra pedig egyszerűen kinőttük a helyünket.

   - És akkor valaki hirtelen így szólt: menjünk Hegymagasra?

   - Hegymagason már korábban is volt egy kisebb kamarazenei sorozat, amit a főszervező, Csermák Éva nem tudott tovább csinálni. Neki kapóra jött, hogy mi helyet kerestünk, mert mégsem kellett rendezvények nélkül hagynia a helyieket. Eredetileg úgy gondoltuk, \"ideiglenesen\" költözünk oda, de a légkör, a táj, az emberek nagyon mély benyomást tettek mindenkire. Ha valaki azt kérdezi, miért éppen Hegymagas, azt szoktam válaszolni, hogy jöjjön oda, nézzen szét, hallgasson meg egy koncertet, és akkor megérti. Jövőre csak akkor nem itt lesz a Rondino Fesztivál, ha egyáltalán nem lesz. Már idén is teljes eladósodás fenyeget bennünket.

   - Mit gondolsz, miért olyan nehéz ilyen rendezvényekre támogatókat találni?

   - A méret miatt. Már túl komolyak, túl fontosak és túl nagyok vagyunk ahhoz, hogy ezt a fesztivált ingyen, vagy nagyon olcsón le tudjuk bonyolítani, de túl kicsik ahhoz, hogy nagyobb támogatókat meg tudjunk nyerni. Az önkormányzat mindenben támogat, ami nekik nem kerül pénzbe, de amikor reménybeli szponzorokkal tárgyalunk, mindig ott szokott elakadni a dolog, amikor kiderül, hogy nem lehet, illetve nem érdemes óriásplakátokkal körberakni az egész Balatont.

   - Lehet, hogy túl kevesen érdeklődnek a kortárs zene iránt?

   - Én nem így látom, sőt egyre másra azt tapasztalom, hogy egy kis szervezőmunkával, kínálattal sokakat meg lehet szólítani, el lehet érni. Ahol korábban semmilyen hagyománya nem volt a komolyzenének, most több száz fős közönség előtt adhatunk hangversenyeket. Amikor összeáll egy jó csapat, amikor megvannak a körülmények, akkor komolyan fel tud lendülni a zenei élet, és ez nem csak a hivatásosokra vonatkozik. Az általában elég magas színvonalú zeneoktatásra pedig még mindig komolyan lehet építeni. Manapság szokás szidni a zeneoktatás helyzetét, gyakran én is oda-odamondok, de egyre inkább úgy látom, nem akármilyen zeneoktatás van itt leépülőben!