"Talán már nem sokakban merül föl a kérdés, hogy alkalmas vagyok-e vagy sem." (Győriványi-Ráth György, a Magyar Állami Operaház megbízott főzeneigazgatója)

Az elmúlt héten a Magyar Állami Operaház rendhagyó sajtótájékoztatót tartott a próbahelyszínként üzemelő, bezárt Erkel Színház épületében. Ezt az alkalmat ragadtuk meg, hogy mikrofonvégre kapjuk a régi-új főzeneigazgatót, Győriványi-Ráth Györgyöt.

   - 2003 nyarán a Café Momusnak adott interjújának a címe úgy szólt, hogy "Ott folytatjuk, ahol abbahagytuk". Ma is így gondolja?

   - Igen, azzal a különbséggel, hogy bizonyos dolgok időközben már megtörténtek. Az Operaházban sikeresen megvalósult a blokkosítás, elég folyamatos törekvés volt a fiatalok behozatalára, azaz a művészi állomány megújítására. Csomó olyasmi történt, amit mi kezdeményeztünk. Sőt olyan is, ami akkor még nagy botrányt váltott ki, de azóta elfogadottá és természetessé vált. Nem kell tehát ugyanonnan kezdeni, ahol abbahagytuk. Most folytatjuk azt a munkát, ami az akkori koncepcióba is beleillett volna. De természetesen én is nyolc évvel idősebb vagyok, ez szakmai és emberi tapasztalatokat is jelent.

   - 2003-ban Marton Éva is adott nekünk egy interjút, abban azt mondta arról az időszakról, hogy ön "hibázott, ahelyett, hogy kiszűrte és osztályozta volna az embereket, le kellett volna menni rögtön a zenekari árokba".

   - Ebben Évának természetesen igaza van. (Ő egy nagyon tapasztalt művész, azóta dolgoztunk is együtt Hamburgban, a Jenufában.) Kétségtelen, hogy a 2001/2002-es működésem egyik fő hibája az volt, hogy nem azzal mutatkoztam be (a vezényléssel), amit igazán tudtam. Ennek az volt az oka, hogy olyan nagy változást szerettem volna megvalósítani, ami mellett nem lehetett volna hatékony művészi munkát végezni. Ezt - visszanézve - most is így gondolom. De kétségtelen, hogy ez nagy hiba volt. Mára a színházban rengeteget vezényeltem, más az elfogadottságom. Talán már nem sokakban merül föl a kérdés, hogy alkalmas vagyok-e vagy sem.

   - E megváltozott elfogadottságot jelzi látványos kibékülése Szinetár Miklóssal, akivel közös Macbeth-produkciót terveznek tavasszal tető alá hozni? Ez korábban elképzelhetetlennek tűnt.

   - Azt kell mondanom, hogy Szinetár Miklós személyében (pontosan az eltávolításom után, mint ellenfelemben) egy nagy kaliberű embert ismertem meg. Nagyon értékeltem, mert személyes ellenfeleim közül szinte egyetlenként olyan kvalitással rendelkezett, amiért a későbbiek folyamán fel kellett rá néznem. Én szívesen tanulok a hibáimból. Az első nagy operaházi sikerem épp az ő Tannhäuser-produkciójában volt, amiben remekül dolgoztunk együtt.

   - Annak idején pont a Macbeth-tel debütált volna...

   - Nagyon érdekes egybeesések vannak az idei évadban. A 2002/2003-as legelső olyan évadban, amit én terveztem, az első premier a Macbeth volt, de végül nem vezényelhettem el. És most - még mielőtt visszajöttem volna - a Macbeth újra műsortervbe került, és engem tűztek ki karmesterének. De nem ez az egyetlen érdekesség. Annakidején a Pikk dámát is én vezényeltem volna, de akkor elmaradt, viszont a mostani évadban szintén előre megkaptam. Van ennek valami szimbolikus jelentése, hogy a Sors úgy hozta: ugyanazokkal a darabokkal térhetek vissza. Ilyen értelemben tényleg valóban ott kezdem, ahol abbahagytam.

   - Az egyik legutóbbi sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a jövőben mely új operák kerülnek színre: az Arabella, A Rajna kincse, a Don Giovanni és a Simon Boccanegra. Tekinthető egyfajta műsorpolitikának ez a közép-Mozarttól a XX. század derekáig tartó műsorív?

   - Azt hiszem, a repertoár-operaházak műsorai többnyire ezt szakaszt járják be. Emellett, mint azt a sajtótájékoztatón említettem, próbálunk nyitni más irányokba is. Így kerül be a jövő évadba még egy Rameau-opera is, a Régizene Központtal, s annak vezetőjével, Vashegyi Györggyel való együttműködésben. Úgy gondolom, a színházban ennek a repertoárnak is helye lenne, de erre az együtteseink nincsenek felkészülve, s évi egy-két előadásra nem tudunk új darabot betanulni. Mi ennél egy sokkal nagyobb léptékű színház vagyunk, egy-egy premiernek évekig, sőt akár évtizedekig kell működőképesnek lennie.

   - Mi most az Erkel Színház raktárnak használt előterében, díszletek között beszélgetünk. Mikor lehet ide majd közönségként bejönni?

   - Most nagyon komoly politikai szándék van kialakulóban az Erkel Színház újraélesztéséről. Ez olyan irányba indult el, amit én annak idején is megálmodtam: hogy az Erkel Színház valóban a magyar közönségé legyen. Itt nem hipermodern, új színházra van szükség, főleg nem egy bevásárlóközpontban. Ennek a színháznak az a nagy előnye, hogy jó akusztikája, nagyon nagy befogadóképessége van, és aránylag egyszerű az üzemeltetése. Ezek az ismérvek együttesen megteremthetik, hogy a fiatal közönség, az iskolás korosztályok, de akár a nyugdíjasok is kedvező áron hozzájussanak az operához. Ezt sajnos a Magyar Állami Operaház Andrássy úti épületében a jegyárak miatt nem tudják megtenni.

   - Mikorra várható mindez?

   - Vannak pozitív és még pozitívabb tervek. Én nagyon boldog lennék, ha 2011. december 7-én kezdhetnénk, hiszen akkor lesz kerek 100 esztendeje, hogy a színház megnyílt, akkor még Népopera néven.

   - Ha az Erkel Színház újranyit, akkor bővíteni kell a zenekart és az énekkart is.

   - Jelenlegi terveink szerint az Erkel Színház az Operaház szervezetén belül fog működni, de semmiképpen nem az Operaház társulatával. Nagy valószínűség szerint befogadó színházként üzemelne. Produkciókra kellene meghívni zenekarokat, énekkarokat és együtteseket. Stagione rendszerben kellene létrehozni egy-egy darabból 15-20 előadásból álló sorozatokat. Nagy szériákat gondolok ide, de nem a mi együtteseinkkel.

   - Ha például az Aida nagy kórusaira gondolunk, azt elég bajos lesz emberenként összetoborozni.

   - Hát azt nagyszerűen meg tudná tanulni az egyébként is gondokkal küszködő Rádióénekkar vagy a kiváló Honvéd Férfikar. A magyar zenei együtteseknek komoly egzisztenciális nehézségeik vannak, gondolok itt a MÁV Zenekarra, a BM Zenekarra, a Concerto Budapestre és még sorolhatnám. Nekik nagyon jó megoldást, évi egy-két hónapra biztos bázist jelenthetne az Erkel Színház. Itt kvázi állami támogatáshoz juthatnának bizonyos feltételekkel. Az embereknek meg lenne egy alternatív opera-játszóhelyük. Ezt a szisztémát egyébként nem mi találtuk ki, Amszterdamban is így működik. Ott a különböző holland zenekarok bizonyos számú színházi előadás teljesítése után kapják az állami támogatásukat.

   - Személyi kérdések: Kovács János?

   - Kovács János jelen pillanatban is az első karmesterünk, és az is marad.

   - Lesz-e főrendező?

   - A jelenlegi koncepciónk szerint ezt nem tervezzük. Ennek részint az is az oka, hogy én az elkövetkezendő két évadot megbízott főzeneigazgatóként vállaltam, s a munkaköri leírásomban szerepel a főrendezői teendők ellátása is, de ez elsősorban munkáltatói jellegű feladat lesz. Személyes véleményem, hogy nem túl szerencsés, ha egy ház egy rendezői periódussal kapcsolódik össze, bár ez nálunk nagy hagyomány, ha visszagondolunk Nádasdyra, Mikóra, Békésre vagy legutóbb Kovalikra. De mégis úgy gondolom, hogy a mai követelményeknek jobban megfelel, ha a színház sokszínű. Rendezzenek modern elképzelésű darabokat is, de legyen jelen a teljesen hagyományos megoldás is. Hiszen az operai közönség elég nagy része tradicionális ízlésű, szereti, ha egy opera úgy jelenik meg, ahogy megálmodták, és természetesen van olyan is, aki annak örül, ha intellektuális feladatokat is adnak neki, miközben a zenét hallgatja.

   - De akkor a döntés felelőssége az öné lesz?

   - Igen, az teljes mértékben az én vállamat fogja nyomni.

   - Stagione vagy társulat? Amikor elment, volt 120 fő magánénekes, most meg vannak harmincan talán.

   - Erre mondtam, hogy nem ugyanonnan kell elindulni, ahol abbahagytuk. Ma a Magyar Állami Operaház magánénekes tagjai közül 15-20 főt lehet jó lelkiismerettel használni. A többi szólista eddig is vendég volt, ezután is vendég lesz. A játékmód viszont repertoár-játékmód marad. A stagione rendszer abból áll, hogy egy csapat bepróbál egy előadást, adják szériában, majd lebontják a díszleteket és épül a másik. Ez viszont csak 10-12 előadást feltételez egy hónapban, ami luxus egy olyan városban, ahol a közönség megtöltené a színházat egy évben 250 este. Erre találták ki a blokkosított szisztémát - nálunk okosabbak. Hamburgban, Berlinben egyébként azzal teszik az évenként visszatérő produkciókat még izgalmasabbá, hogy a főszerepekre mindig mást szerződtetnek. Én ezt az utat szeretném követni, de nincs szükség arra, hogy társulatot alakítsunk ki. A társulatot maga az élet hozza össze, a legtehetségesebbek, legrátermettebbek gyakran fognak az Operaházban énekelni.

   - Tegyük fel, hogy van egy fiatal énekes, aki megpróbálja a pályáját fölépíteni. Elmegy tehát próbát énekelni az Operaházba, föl is veszik. Majd megkínálják egy olyan főszereppel, amit az illető még nem szívesen énekelne el, mert korainak érzi, de a színháznak éppen arra lenne szüksége. Ha állást akar, vállalnia kell. Lehet, hogy jól megoldja, de hosszabb távon a hangi berendezés megsínyli, hogy idejekorán találkozott a feladattal, néhány év múlva esetleg pályán kívülre fog kerülni. Társulatban ez megoldható lenne, hosszabb időt hagyni egy szerephez való fölnövésre, s az énekes akár hatvanévesen is aktív tag maradhatna.

   - Szerintem ez nem így van. Akár társulat, akár nem, egy felelős vezető pontosan tudja, kit kell egy szerepre fölkérni, és egy megfelelően gondolkodó fiatal művésznek pontosan kell tudnia, hogy az ő torkának mi árt meg és mi nem. Egyébként egy énekesnek nem az szokott megártani, hogy nehéz szerepet kap, hanem az, ami épp a társulati lét hátránya, hogy a különböző stílusú és fajtájú énekléseket kell keverni napról napra. Egyik nap Mozartot énekel, másnap Verdit, harmadnap meg valami modernt. Ezek különböző felkészülési technikájú feladatok. Komoly gondolkodású énekes azzal vigyáz magára, hogy ilyet nem vállal el. Ez nem a színháznak, hanem az énekesnek lényeges, neki kell döntenie. Ide tartozik, hogy Magyarországon nem sok színház van. Ha egy fiatal énekes nem gondolkodik időben azon, hogy nemzetközi karriert kell csinálni a jövője fölépítéséhez, akkor nagy bajban lesz, mert egzisztenciális okokból mindent el fog vállalni. Azt hiszem, hiba volt, hogy régen a Magyar Állami Operaház elvállalta a bába szerepét és ezt meg is szokták az énekesek. A világban ez nem így van, ott az énekesek tudják, hogy aki éneklésre adja a fejét, ahhoz egyféle cigányélet is fog társulni. Egy ideig itt dolgozik, egy ideig ott.

   - Egy viszonylag aktuális kérdés. Persze tudom, hogy az évadot mások készítették elő, de méltó volt Erkel Ferenc születésének bicentenáriumához ez a két előadás?

   - Feltétlenül úgy gondolom, hogy lehetett volna méltóbban ünnepelni. A saját bizonyítványomat tudom csak magyarázni, én október 4-én kaptam meg a megbízásomat, az ünnepi estek november 6-án, 7-én voltak. Azt gondolom, hogy Erkel örült volna, ha ezt a két előadást hallja. Erkel Tibor, az Erkel család örököse mindenesetre nagyon boldog volt ettől a két előadástól. Kétségtelen, hogy jobb lett volna ebből egy állandó előadást csinálni, s ha mindenki meg tudja tanulni az eredeti Egressy Béni-féle szöveget. De erre már nem volt mód. Külön örülök, hogy a minisztérium egyedi kerete lehetővé teszi, hogy ezt a produkciót hamarosan lemezre vehetjük. Ez etalon lehet, és új gondolkodásra adhat lehetőséget. Egyébként azt tervezzük, hogy visszatérünk a régi hagyományhoz, az évadot ezentúl újra a Bánk bánnal kezdjük.

   - De melyikkel?

   - Ez a Bánk bán már nem a Nádasdyék-féle átdolgozás lesz, hanem az eredeti, bár némi húzást biztosan kell majd eszközölnünk. De az eredeti dramaturgiai szándékot feltétlenül szeretnénk megtartani. Nádasdyék zseniálisan átdolgozták a művet, de az egy saját darab, ami köszönő viszonyban sincs az eredeti, Erkel által elképzelt dramaturgiával.

   - Még egy aktualitás. A múlt héten volt egy Fidelio-előadás, amire bement a közönség, és ott derült ki, hogy a Rigoletto fog menni. Ez szervezési malőr volt?

   - Ez egy nagyon akut probléma volt, és tele vagyunk ilyenekkel. Köztudott, hogy működik most nálunk egy vizsgálóbizottság, amelyik rengeteg szabálytalan és törvénytelen üzemeltetésre mutató problémát tárt már föl eddig is. Többek között ilyen volt az éjszakai műszak, illetve a túlórák rendkívül magas számának mértéke. Mindez azért, mert a korábbi vezetés nem vette figyelembe a repertoárszínház egyik alapvető követelményét, hogy a díszleteknek 3-4 óra alatt fel kell épülniük, s a fele idő alatt le kell bontani őket. Egy repertoárszínházban 14 órakor véget ér a színpadon a próba és este egy másik díszlettel indul az előadás. Ennyi idő alatt elbontják a próba díszletét és felépítik az előadásét. Ha ez nem történik meg, akkor orvosolhatatlan baj történik. A legutóbbi díszletek szinte kivétel nélkül rendkívül nehezen és hosszan megépíthetők voltak. Ilyen a Fidelio, a Mefistofele, a Xerxes, az Elektra, ezek a produkciók mind nagyszámú szabálytalan és pazarló éjszakai munkákhoz vezettek. E kérdés megoldatlanságának esett áldozatul az a Fidelio-előadás.

   - Ez a jövőben nem fog előfordulni?

   - Én minden rendező felé követelményként állítom fel, hogy a díszleteknek meg kell felelniük a repertoárszínház követelményeinek. Elkészült a jövő évad teljes tervezete, amit eddig mindenki "lightosnak", azaz a törvényi szabályozások szerint működőnek minősített.

   - Akkor lehet, hogy ezek az említett produkciók kikerülnek a repertoárból?

   - A tervben minden olyan darab kikerült, amely esetében a díszlet építése és bontása nem teszi lehetővé a repertoárszínház működését.

   - Nem tart attól, hogy ez a döntés támadási felületet fog jelenteni? Hiszen úgy tűnik, kifejezetten a Kovalik-rendezések ellen irányul.

   - Nézze, én Kovalik Balázst nagyon kedvelem. Az idén például nem játszották a Turandotot, amelyet a jövő évben műsorra tűztem. Tárgyalunk vele arról is, hogy egy bonni Katja Kabanova-előadását a következő utáni évadban bemutassuk. Nem szeretném, ha ennek ilyen látszata lenne, de én a támadásoktól nem félek. Támadni mindig támadják az embert.