"Összefogjuk Szeged operabarátait" (Gyémánt Csilla, a Szegedi Operabarátok Egyesületének elnöke)

Október 30-án a Szegedi Nemzeti Színházban gálaelőadás köszöntötte a húszesztendős Szegedi Operabarátok Egyesülete tagjait, pártolóit, valamennyi érdeklődő operabarátot. Ennek kapcsán beszélgettem az egyesület elnökével, Gyémánt Csillával.

   - Kerek jubileumot ünnepel a napokban a Szegedi Operabarátok Egyesülete: megalakulásuk huszadik évfordulóját. Hogyan kezdődött mindez?

   - 1989-ben Gregor József, aki akkoriban a szegedi operatársulatot vezette, a Bonni Operában ismerkedett meg az ottani Operabarátok Társaságával, az ő alapító okiratuk alapján a szegedi viszonyokra alkalmazva szerkesztették meg. Csernay Lászlóval együtt egyesületünk szervezeti-működési okiratát. Bírósági bejegyzésünk 1990 márciusában történt meg. Bár a két világháború között rövid ideig működött Budapesten operabarát egyesület, a rendszerváltást követően az országban az első ilyen társaság Szegeden alakult meg, a Wagner Társaság és a Budapesti Operabarátok Egyesülete később születtek újjá.

   - Az egyesület működéséhez számos kiállítás, rendezvény kapcsolódik, primus inter pares a zenével, szegedi operajátszással kapcsolódó tárlatok. Melyek a legfontosabbak, szívedhez legközelebb állók?

   - Tizenkét kiállítást rendeztem, a számomra legkedvesebbek a Mozart halálának kétszázadik évfordulójára készült, és persze két Gregor Józseffel kapcsolatos, a Vaszy Viktorra, vagy épp legutóbb Szabó Miklósra emlékező anyagok. A nagy Verdi-kiállításon is (melyet Giorgio Pressburger nyitott meg) a komponista és Szeged kapcsolatát hangsúlyoztam, hiszen Vaszy igazgatósága alatt Szeged volt a Verdi-operajátszás magyarországi fellegvára. És persze nagyon kedves emlékeim fűznek a szegedi színjátszás 125 éves történetét bemutató gyűjteményhez is.

   - A legtöbb szegedi – jómagam is – a város első számú civil szerveződésének tartja az Operabarátokat. Mivel magyarázható ez?

   - Több tényezővel. Amikor megalakultunk, néhány tucatnyian voltunk (és itt szeretném megemlíteni pár, sajnos azóta eltávozott, a kezdeti időszakban működésünket szervező vezetőségi tagunk, Keszthelyi Béla, Telihayné Tarnay Katalin, Takács István nevét). Jelenlegi taglétszámunk kétszáz fölötti, ehhez még mintegy harminc tiszteletbeli tag is hozzá számolandó. Noha közöttük sok idős ember is található, örvendetesen szaporodik a fiatalabb operabarátok száma is.

   - Milyen programokkal lehet elérni a mai rohanó világban, hogy egyre többen csatlakoznak az egyesülethez?

   - Alapvetően három különfélével. Az évi 10-12 rendezvényünk egy része hagyományápoló-őrző, tisztelgés a szegedi vagy általában a magyar operajátszás legendás alakjai előtt – Vaszy Viktor, Vántus István, Szabó Miklós neve ugrik most be. Emellett rendszeresen köszöntjük a még köztünk lévő jubiláló operaénekeseket – Karikó Terézt, Gyimesi Kálmánt, Juhász Józsefet, Vajda Júliát. Az egyesület ezen kívül a kezdetek óta, anyagi lehetőségeihez mérten, díjakkal is támogatja az operaénekeseket.

De a legnépszerűbb műsoraink a bemutatók előtti ismertetők. Itt az előadás szereplői (énekes, dirigens, rendező) kötetlenül beszélnek a darabról, az arról alkotott elképzelésről, s persze sok operarészlet is felcsendül zongorakísérettel. S feltétlenül meg kell említenem karácsonyi és farsangi összejöveteleinket is – ide a tagok hoznak italt, süteményt, még jobban összekovácsolódik a közösség. Egyáltalán: zenére szükség van, manapság talán még jobban, mint valaha.

   - Milyen a kapcsolatotok a Szegedi Nemzeti Színházzal?

   - Óriási támogatást kapunk tőlük. 2001 óta vagyok az egyesület elnöke, rosszabb-jobb benyomásokkal. A jelenlegi vezetők (Gyüdi Sándor, Pál Tamás, Juronics Tamás) ha tehetik, eljönnek rendezvényeinkre, közreműködnek műsorainkban. Most például Gyüdi Sándor igazgató úr, amikor meghallotta gálakoncertünk tervét, felajánlotta a Szegedi Szimfonikus Zenekar közreműködését (mi csak zongorakíséretet terveztünk), és Pál Tamás is szívesen vállalta a dirigálást.

   - Az idei operai évad terve nem aratott osztatlan tetszést... Van-e lehetőségük az Operabarátoknak arra, hogy beleszóljanak a műsortervbe, a színház elképzelésébe?

   - Egyfajta beszélgetés, véleménycsere mindig is volt. Juronics Traviata-rendezését – korábbi munkái után – nagy izgalommal várjuk. Ám nem tartom szerencsésnek ismét elővenni a Háryt, pár éve szerepelt a repertoáron, és az Anyegin kapcsán is félelmeim vannak Geiger Lajos és Pasztircsák Polina lemondása miatt. Kellene ismét korai Verdit játszani!

   - Például az Ernanit, Pállal, mint napjaink par excellence magyar Verdi-dirigensével, el tudnék képzelni egy Kónya Krisztina – László Boldizsár – Kelemen Zoltán – Gábor Géza felállású szereposztást.

   - Vagy a Két Foscarit, tudtommal a tenor főszerepet László Boldizsár mostanában Szlovákiában alakítja. Ám elő lehetne venni a Szegeden utoljára fél évszázada játszott Bűvös vadászt is, barokk darabokat úgyszintén, és az idei évadból hiányolom a gyerekeknek szóló produkciókat – miért ne láthatnánk Humperdinck Jancsi és Juliskájából egy, a fiatalok számára rendezett változatot?

   - Egy utolsó, személyes kérdés. Évtizedek óta ott látni téged és férjedet szinte valamennyi szegedi operaelőadáson, koncerten, kiállítás-megnyitón, de budapesti rendezvényeken is. Szakmátokban eléggé különböző – a művészet az igazi összetartó erő?

   - Abszolút. Jóllehet az irodalom, a színháztörténet és a fizika egymástól távoli területek, de mindkettőnk értékrendje azonos. Számunkra a művészetek, itt is elsősorban a klasszikus zene, s persze főleg az opera az, ami nagyon fontos kikapcsolódási lehetőség, és a legjobb közös program.