\"Saját elhatározásomból távozom\" (Fenyő Gábor, a MÁV Szimfonikusok ügyvezető igazgatója)

Fenyő Gábor zenekari ütőhangszeres művész, karmester. 1973-tól a MÁV Szimfonikus Zenekar timpanistája. 1989-óta a zenekari vezetés tagja. Kilenc éve igazgató.

   - Beszélgetésünk apropója az a bejelentés, melyet Fenyő Gábor, a MÁV Szimfonikus Zenekar igazgatója tett múlt heti sajtótájékoztatójukon. Nevezetesen, hogy kilenc év igazgatás után feláll a vezetői székből. Ilyenkor óhatatlanul elindulnak a szóbeszédek, mindenki tudni vél valami féligazságot. Mi a valóság?

   - Sajnos gyakran találkozhatunk azzal a jelenséggel, hogy a szavak leértékelődtek. Magam is sokszor találkoztam olyan illetővel, akit elbocsátottak beosztásából, de ő, részben hogy a saját önbecsülését védje, vagy hogy a külvilág előtti tekintélyét megtartsa, azt állította, hogy önként távozott. Éppen emiatt lehet, hogy az olvasók sem fogják elhinni nekem, hogy saját elhatározásomból - némileg a kuratórium kimondott kérése ellenére - hoztam meg ezt a döntést. Alapítványunk kezdettől fogva három évre nevez ki egy igazgatót. Nekem a harmadik vezetői ciklusom járt most le, s ez ráadásul egybe esik a nyugdíjkorhatár elérésével is. A nyugdíjat pedig azért találták ki, hogy aki addig dolgozott, az ezután pihenjen. De ez csak félig-meddig van így. Az életem felét itt töltöttem a zenekarban. Együtt élek a zenészekkel. A saját idegrendszeremben érzem azokat a feszültségeket, amiket egy-egy zenekari tag érez. Éppen ezért nagyon nagy felelősséget is ró rám ez a feladat, amit eddig elláttam. Az a benyomásom, hogy olyan módon változnak a külső körülmények, amelyek között dolgozunk, hogy nem vagyok benne biztos, a jövőben igazán eredményesen tudnék dolgozni. Félek, nem vagyok elég erős ahhoz, hogy újra és újra megharcoljak azokért az anyagi forrásokért, amelyből eltartjuk a kollégáinkat, amiből megrendezzük a koncertjeinket. Úgy gondolom, hogy a zenekar érdekében tisztességesebb lesz, ha átadom a helyem egy fiatalnak, aki már másfajta szellemben nőtt föl, másfajta gyökerei vannak.

   - A MÁV háza tájáról folyamatosan hallani negatív híreket. Adósságok, leépítések, elbocsátások szerepelnek a híradásokban. Veszélyben van-e a MÁV Szimfonikus Zenekar?

   - Azt gondolom, hogy a puszta léte nincs veszélyben. Úgy értem, attól nem kell félni, hogy a MÁV vezetői egy szép napon azt mondanák, hogy köszönjük, de elég volt a zenekarból. Több okból is bízom ebben. Az egyik egy jogi tény, a zenekar ugyanis alapítványként működik, melynek alapítója a MÁV Rt., de alapítványt megszüntetni nem lehet. Azt természetesen megteheti, hogy csökkenti, vagy teljesen befagyasztja az éves támogatást. Ekkor az alapítvány ugyan nem szűnik meg, csak \"éhen hal\". Ez egy elvi lehetőség, de biztos vagyok, hogy a MÁV ezt nem fogja megtenni. A MÁV vezetői ugyanis komoly és felelősségteljes emberek, több ízben is kijelentették, hogy szeretik, becsülik a zenekart, és fontosnak tartják, hogy hozzájuk tartozunk. A zenekar ugyanis a MÁV arculatának fontos tényezője. Végül pedig azért nem hiszek a megszűnésben, mert ennek a zenekarnak a hatvan éves működése során olyan szellemi és tárgyi érték tömeg halmozódott fel, amit szerintem nem lehet egyik napról a másikra kidobni.

   - Mi történik akkor, ha a megszorító intézkedések hatására jelentősen csökkentik a zenekar támogatását?

   - Mit lehet tenni, ha egy zenekarnak nem áll rendelkezésére annyi pénz, amennyiből rendesen működni tud? Az első, amit megtehetünk, hogy csökkentjük a létszámot. Tudni kell, hogy a zenekar teljes szabadsággal rendelkezik a téren, hogy hány fővel dolgozik, évente hány hangversenyt ad. A létszámcsökkentés első következménye, hogy x ember munkanélkülivé válik, vagyis ugyanannyi család megélhetését tesszük lehetetlenné. A zenekar tagjainak túlnyomó része egyetlen korosztályhoz tartozik. Leegyszerűsítve a dolgokat, azt mondhatom, hogy ők nem tudnak mást, mint hegedülni, brácsázni, fuvolázni. Ha egy ilyen ember munkanélkülivé válik, nem kap máshol állást. Ennyi üres zenetanári állás ugyanis nincsen, más zenekarokhoz sem tud elmenni, mert ott is hasonló a helyzet. Ez tehát a probléma szociális része.
A másik pont, hogy a zenekar koncertprogramjainak van egy sajátos hagyománya. Olyan hagyomány, amihez a közönségünk is ragaszkodik. Ezt mutatják az éppen a napokban folyó bérletárusítások, ahol bérleteink közel 100 százaléka máris elkelt. A mi műsorainkban vannak nagy romantikus művek, huszadik századi alkotások és oratóriumok, amelyek nem hiányozhatnak a bérletből. Ezt a fajta műsort viszont csak nagy létszámú zenekar tudja teljesíteni. Egy kamarazenekarral nem lehet Richard Strausst vagy Mahlert játszani. Tehát ha rákényszerülnénk a létszámcsökkentésre, akkor el kellene hagynunk a műsorok egy részét. Esetleg le kellene mondanunk már előzetesen eladott hangversenyeink egy részét, aminek a jegyárait vissza kellene fizetni, s túl az anyagi veszteségen, hihetetlen presztízsveszteséget kellene elszenvednünk.

   - Marad a fizetéscsökkentés.

   - Ebbe belegondolni is rossz. A nálunk dolgozó emberek fizetése így is nagyon alacsony, az élet pedig napról napra drágul. Nyilván muszájból tudomásul vennék - mert egyszerűen nincs más választásuk -, de borzasztó lenne, ha életszínvonaluk durva és drasztikus csökkentésére kényszerülnénk. De nem hiszem, hogy a fent vázolt események bekövetkezhetnek. Jó néhány válságos időszak volt már a zenekar életében és átvészeltük valamennyit. Most is így lesz.

   - Valamikor a Gördülő Opera keretében működött a zenekar. Ebből mára nem sok maradt. Milyen arányban vesznek részt a vidék komolyzenei életében?

   - Valóban nem véletlen, hogy ezt a zenekart annak idején éppen a MÁV hívta életre 1945-ben. Úgy gondolta az akkori igazgató, Varga László - akit később a koncepciós perek során kivégeztek -, hogy az ország újjáépítésében jelentős szerepe lesz a MÁV-nak, és szerette volna, ha nem csak a házak, gyárak, hidak épülnek újjá, hanem az emberek életbe vetett hite is visszatér a művészetek által. Jöjjön létre tehát egy zenekar, amit a vasút szállít, s így el tud jutni az ország minden szegletébe. Ehhez a gondolathoz csatlakozott az Operaház akkori fiatal karmestere Szőke Tibor, aki megnyerte a az ötlethez a megfelelő embereket, míg végül teljes operákat játszottak országszerte. Annak ellenére is évi száz előadással büszkélkedhetett a Gördülő Opera, hogy elképzelhetetlenül rossz körülmények között, fűtetlen, ablaknélküli egykori kaszinókban, kultúrházakban játszottak. A Gördülő Opera megszűnte után is sokáig járt a zenekar vidékre az Országos Filharmónia szervezésében. Amint megalakultak a vidéki szimfonikus zenekarok, amelyek ki tudták elégíteni nem csak a saját városuk, de a régiójuk kulturális igényeit is, úgy váltak vidéki fellépéseink egyre ritkábbá. Ma már az Országos Filharmónia sem a régi módon működik, és ilyen koncertek csak üzleti alapon jöhetnének létre. Vagyis a meghívónak ki kellene fizetnie a zenekart, az útiköltséget, szállítást stb. De erre a vidéki hangversenyrendezőknek nincsen pénzük.

   - Ha vidékre nem is, de külföldre viszonylag sokat utazik a zenekar. Hogyan alakulnak ki az ilyen kapcsolatok?

   - A külföldi koncertek érdekében piackutatást végezni nyilvánvalóan nem tudunk. Próbálkoztunk a nagy ügynökségeknél, de ilyen módon nem jött össze egyetlen turné sem. Viszont valami megmagyarázhatatlan módon időről időre befutnak felkérések. Az ember ilyenkor megpróbál elébe menni a dolgoknak. Tudni kell, hogy a meghívó cégnél is emberek dolgoznak, oda kell rájuk figyelni - pl. a leveleket lehetőség szerint azonnal illik megválaszolni. Ezek apró dolgok, de fontosak. Szerencsére irodánk munkatársai között van, aki kiválóan beszél németül, illetve angolul, vagyis nincs nyelvi akadálya a tárgyalásoknak. A legfontosabb dolog persze az, hogy a zenekar úgy játsszon egy-egy ilyen külföldi turnén is, hogy utána visszahívják - erre nagyon sok példát tudnék elsorolni. Négy alkalommal játszott zenekarunk Libanonban, az igen rangos Beiteddine fesztiválon. Olyan szólistákkal léptünk fel, mint a 3 tenor (külön-külön és együtt is), Kiri Te Kanawa - és még folytathatnám a sort. Tudjuk, hogy nem feltétlenül azért hívnak minket, mert jobbak vagyunk, mint a helyben elérhető zenekar, vagy mert olyan nagy esemény lenne a fellépésünk, hanem azért, mert semmivel sem vagyunk rosszabbak, de még utaztatással, szállásköltséggel együtt is olcsóbbak vagyunk a kinti hangversenyszervezőnek. Ez azt is mutatja, hogy a mi pénzben kifejezhető értékünk a világszínvonalhoz képest rendkívül alacsony, másfelől ez biztosítja, hogy egyáltalán eljussunk ezekre a helyekre. Ez ma már, amikor mindenki szabadon utazhat, nem tűnik olyan nagy dolognak, de 15 évvel ezelőtt még jelentős esemény volt. És természetesen nem elhanyagolható mellékkeresetet is nyújt zenészeinknek.

   - Beszéljünk egy kicsit az épülő új hangversenyteremről.

   - Egyszerűen nem lehet eltúlozni a jelentőségét. Kevesen tudják, hogy Budapesten még soha nem épült koncertterem. A BKK kongresszusi teremnek készült, ami alkalmas hangversenyek tartására is. Tudjuk, hogy lehet ott koncertezni, de akusztikai okokból igazából nem alkalmas rá. Mindenki kedvence, a Zeneakadémia pedig tanintézménynek készült, azzal a céllal, hogy a zeneakadémiai növendékek játsszanak a színpadán. Mérete alapján többé, de inkább kevésbé megfelel egy Budapest méretű városnak, de rengeteg hiányossága van. Hogy mást ne mondjak, nincs rendes öltözője sem. Tehát ez lesz az első, kimondottan koncertteremnek tervezett és épített játszóhely. Ettől az épülettől végre egyszer az életben nem sajnáltak semmit - sem pénzt, sem szellemi tőkét. Minden szempontból megfelel a 21. század követelményeinek. Úgy gondolom, hogy egy zenekarnak, amely szerepet vállal Budapest zenei életében, egyszerűen jelen kell lenni ebben az épületben. A jövőben tehát a MÁV zenekar hangversenyeinek egy részét is fontosnak tartom itt megrendezni. Nem mondom, hogy minden műsort itt kellene játszani, de - ismétlem - jelen lenni nagyon fontos. A jelek szerint a jelenlétet mások is így gondolják, mert ha megnézzük a teremfoglalásokat, valamennyi nagy zenekar és nem egy vidéki szimfonikus zenekar is lekötött már magának időpontokat, a március 15-i hivatalos megnyitás előtti próbaüzemre is. Tény, hogy az eddigi zeneakadémiai 1000 fő helyett itt 1700 embert kell mozgósítani egy-egy hangversenyre.

   - Úgy tudom, Ön a továbbiakban meglehetősen közelről figyelheti majd a Nemzeti Hangversenyterem munkáját.

   - Igen. Talán lelkes szavaimból is kiderült, hogy örömmel mondtam igent egy onnan érkező megkeresésre. A jövőben egyszerű beosztottként a Hangverseny- és a Színházterem Rendezvényigazgatóságán fogom segíteni az előkészületeket, és részt veszek majd a ház saját rendezésű produkcióinak létrehozásában.