\"Romantikus lélek vagyok\" (Tokody Ilona)

Egy opera melyért egyaránt rajongott Wagner és Mahler, egy opera, mely 280 alkalommal vonzott telt házat Budapesten az egykori Nemzeti Színházban majd később az Ybl-palotában. Egy opera, mely a második világháborút követően lekerült valamennyi európai színpadról. Szeptember másodikán 67 év után először hangzik el Magyarországon Jacques Halévy operája, a Zsidónő. Ennek kapcsán beszélgettünk a címszerepet éneklő Tokody Ilonával.

   - Egy olyan operáról beszélgetünk, melyet mindenki ismer hallomásból, viszont látni igen kevesen látták. S bár a nagyvilágban most éppen reneszánszát éli, itthon 1937-ben játszották utoljára. Így aztán nem hiszem, hogy Tokody Ilonán kívül él ma Magyarországon még egy énekesnő, aki színpadon énekelte volna már ezt a szerepet.

   - Én is ezt gondolom. Az 1981-es bécsi előadás nagyon sokat jelentett nekem. Ekkor ismertem meg José Carrerast, s ekkor indult be a nemzetközi karrierem. Nagyon sokat segített abban, hogy lépcsőfokok egy részét kihagyhassam és rögtön nagy színpadokon énekelhessek. S nagy büszkeségem, hogy bár nagyon sok stúdiófelvétel készült, mégis ebből a két előadásból összevágott élő felvételt tartják a szakemberek és az operarajongók is a legtöbbre. Én is úgy gondolom, hogy ez a legélőbb felvétel a műből.

   - Hogyan került ebbe a produkcióba?

   - Egy sikeres előadás után megkeresett a Staatsoper igazgatója, és azt mondta: Művésznő, holnap menjen be a kottatárba és válasszon szerepet magának. Vagy az Attila szoprán szerepét, vagy a Zsidónő címszerepét. Megnéztem a kottákat, és elkezdtem gondolkodni. Az Attila színpadi előadásnak készült, a Zsidónő koncertszerű előadásnak. De a szereposztásról egyik esetben sem árultak el semmit. Mindig vigyáztam a hangomra, így aztán az utóbbi mellett döntöttem, mert tudtam, hogy nem annyira vastag a hangszerelése és nem annyira drámai, ha koncertpódiumon éneklik s nem színpadon. Mit mondjak, elájultam, amikor megtudtam a szereposztást. Úgy éreztem, hogy valaki vezetett engem. De visszatérve a mostani előadásra, nagyon örülök, hogy ennyi idő után itthon is előadásra kerül. Vannak ilyen művek, melyek sokáig feledésbe merülnek, aztán hirtelen divatba jönnek. A Zsidónőt most játssza a Bécsi Staatsoper és a New York-i Metropolitan is.

   - Énekelt már a Zsinagógában?

   - Még nem, de koncertet már hallgattam ott. Az akusztikája mesés, és az egész környezet csodálatos.

   - Egy énekes számára miben áll a különbség egy színpadi előadás és egy koncertszerű előadás között?

   - Sok különbség van, és talán még sincs olyan sok. A koncertszerű előadásban könnyít a dolgunkon, hogy a kezünkben tarthatjuk a kottát. Nem várja el a közönség, hogy egy teljes operát kívülről megtanuljon az ember. Ráadásul ebben az előadásban Pál Tamás karmester néhány bevett húzást is \"kinyitott\", ami azt jelentette, hogy ezeket a részeket meg kellett tanulnom. A nehézsége viszont, hogy leszűkülnek az előadói lehetőségek. Nincs mozgás - ami sokszor nagyon is segít a szerepformálásban -, nincs kosztüm, nincs világítás. Egy koncertszerű előadás viszont mélyebb. Egy jó rendező sokat tud javítani egy darabon. De még egy jó rendezés is elviszi egy kicsit a figyelmet magáról az operáról. Koncerten sűrűbb, koncentráltabb az előadás, és közvetlenebbül érinti a zene szépsége, drámája a hallgatót.

   - Magyarul vagy franciául fog énekelni?

   - Nekem nagy könnyebbség, hogy franciául megy a darab. Nagyon nehéz lenne jól lefordítani. Egyébként érdemes volna beszélnünk magáról a szerzőről is. Állítólag több mint száz operát írt, de ezek nagy része nem maradt fenn. Mindenki csak ezt az egyet ismeri. Gazdag és nagyon jó ember volt, akinek szalonjában megfordult Chopin és Liszt is. Vagyonát pedig arra használta, hogy támogassa a fiatal tehetségeket. Ez a humánum sugárzik ebből a művéből is. Olyan emberi nagyság, emberi tartás és hithűség sugárzik ebből a műből, amilyennel ma már ritkán találkozunk. Kitartani az elveink mellett, hűnek maradni a neveltetésünkhöz...

   - Kit könnyebb eljátszani: egy olyan figurát, akinek elveivel, nézeteivel azonosulni tud, vagy éppen ellenkezőleg, olyan karaktert, aki nagyon más, mint Ön?

   - Természetesen azt, aki közelebb áll hozzám. Ilyen a Végzet hatalma Leonórája, Desdemona vagy Mimi. Ezek az alakok belőlem jönnek. Nem kell megdolgoznom értük. A Pillangóasszony már nem egészen. Az kicsit már keményebb. Számomra az ő figurájában van egy kis antipatikus vonás is. Amikor Suzuki azt mondja, hogy úgy sem jön vissza a férjed, mert az csak egy amerikai és már megnősült, erre a Pillangóasszony ledobja a földre és talán még meg is veri. Ez tőlem távol áll. Nem a jóság miatt, hanem nem értem, hogy miért kell kezet emelnie bárkire is. Aki nagyon távol állt tőlem sokáig, az Manon alakja. Most már eljátszom, mert vagyok olyan színésznő, de volt egy szakasz az életemben, amikor kimondottan nem szerettem azt a szerepet. Nem láttam benne emberi nagyságot. Aztán végül is megkerestem, s talán meg is találtam abban, hogy végül csak szerelmes lesz abba a fiúba, aki az életét áldozza fel érte.
Természetesen olyan figurákat is eljátszom, akikben nem sok szeretni valót találok, de megkeresem bennük a jót. Mert én hiszek abban, hogy a művészet, a szép zene, ha csak kicsit is, de megváltoztathatja a világot. Ettől a hitemtől engem már senki nem fog eltántorítani. Hiszek benne, hogy ha az emberek elmennek egy szép koncertre, jobb emberként mennek haza. Másként kezdik majd a napjukat. Nem tehetek róla: romantikus lélek vagyok, hiszek abban, hogy az emberek jók, és a szépségnek még van értelme ebben az elembertelenedett világban.