Bejelentkezés Regisztráció

Interjúk

Nagy izgalommal és várakozással tekintek a következő időszak elébe

2025-08-10 21:55:44 Kurucz Gergely

A fiatal magyar opera-énekesnő, Kissjudit Anna óriási személyes sikert aratva debütált Erda szerepében a Bayreuthi Ünnepi Játékokon. A művésznővel még a próbák során beszélgettünk pályájáról és az elmúlt hetek izgalmas beugrásairól.

Interjú Kissjudit Annával
    - Mesélnél nekünk a bayreuthi hétköznapokról?

    - Ez nagyüzem, ahol június eleje óta folynak a próbák. Nincs kecmec, egy lejáró próba után éppen tegnap volt a Siegfried első színpadi próbája. Az ember csak kapkodja a fejét, annyi minden történik. Elképesztő, hogy a művészek jó része évek vagy akár évtizedek óta visszajár. Ez egy nagyon családias hely, a légkör is befogadó, fantasztikus élmény itt lenni. Amellett, hogy rengeteg új emberrel találkozom, jó látni ismerős arcokat is.

Az első színpadi élményt alig tudom leírni. Tulajdonképpen olyan a tér, mint egy nagy fürdőszoba, visszajön a hang. Ha egy tűt leejtenénk, azt is lehetne hallani a nézőtéren. A színház elképesztő kialakítása miatt a zenekar és az énekesek közötti balansz egyedülálló - és ebben a térben rögtön értelmet nyernek a Wagner által megálmodott dinamikák, meg tudnak születni a színek. Más színházakban előfordulhat, hogy a színpad bizonyos pontjairól nehezen látni a karmestert, itt nincs ilyen: mindenhonnan lehet látni. Egyébként a súgólyuk is háromszor akkora, mint akárhol máshol, ahol eddig voltam.

    - Idén Simone Young vezényli a Ringet. Dolgoztál már vele?

    - Igen, volt már szerencsém vele dolgozni. Berlinben ebben az évadban az Elektrát vezényelte, és a véletlen úgy hozta, hogy az egyik Siegfried-előadást is ő vezényelte, amibe a Scalában ugrottam be. Úgyhogy ismerjük egymást. Éppen a napokban volt zenei próbánk. Fantasztikus, tényleg egészen kivételes karmester.

    - Milyen út vezetett számodra Bayreuthig?

    - Már a Zeneakadémia előtt is nagyon közel állt a szívemhez Wagner és maga a német nyelv, zene, kultúra. Gimnáziumban is kéttannyelvű osztályban érettségiztem.
A Simándy József Énekversenyen kaptam még anno a Wagner-különdíj mellé egy Ring-szövegkönyvet is, amiben bal oldalon az eredeti, német nyelvű szöveg, a jobb oldalon pedig a magyar fordítás van. És akkor olvasgattam, meghallgattam részeket belőle, és beszippantott.
Aztán az egyetemen Pogány Imola és Halmai Katalin segített elmélyíteni az érdeklődést. Rengeteg dalt énekeltem: Brahms, Mahler, Wolf, Schubert, Schumann. És velük tanultam meg Erdát is. Emlékszem, hogy valamelyikük viccelődött, hogy na majd egyszer Bayreuthban…

    - Valamit megéreztek.

    - Mind a ketten kivételes művészek, pedagógusok. Elképesztő szeretettel és türelemmel terelgettek. Nagyon hálás vagyok mindenért, amit tőlük kaptam, és azt is hozzá kell tennem, hogy a mai napig rendszeresen küldöm nekik a próbáim felvételeit. Sokat adok a véleményükre. Ők irányítottak külföld felé is az ötödik zeneakadémiai évünk befejeztével. A Jóisten akkor - és azóta is folytonosan - nagyon fogta a kezem: felvettek a berlini Staatsoper operastúdiójába, megkaptam az új Ringben Erda szerepét és a bemutató után, 2023 nyarán meghívtak előénekelni a “Zöld dombra”, és meg is bíztak a szereppel, aminek természetesen nagyon örültem.

    - 2022 óta énekled Erda szerepét. Ez bár nem olyan sok idő, de változott a szerepről való felfogásod?

    - Abszolút! Bár egy rövid szerepről beszélünk, de a karakter a történet szempontjából mégis hatalmas jelentőséggel bír, alakja az egész ciklust átszövi. Ami komoly kihívás benne, hogy míg egy nagyobb szerepben több idő, lehetőség van, nem csupán hangot, hanem lelket, gondolatokat, színeket, érzelmeket mutatni, és valamifajta benyomást gyakorolni a közönségre, addig például A Rajna kincsében, Erda esetében ez mindössze 4-5 percet jelent.
Ez az első olyan szerep, amit több, nagyon különböző rendezésben is volt már lehetőségem énekelni. Ő a Földanya, a természet rendjének a megtestesítője, a bölcsesség és a mindentudás megjelenítője, múlt, jelen, jövő tudója. Az elmúlt időszakban hirtelen három nagyon különböző rendezést is csináltam, és mindegyik alakította az elképzelésem a karakterről. Hiszem, hogy a klasszikus felfogásnak van kihatása a modernre, és fordítva.
Erda az alfa és az omega, már az istenek előtt is jelen van. A Rajnában csak úgy betoppan, kicsit helyrerakni a dolgokat… Amikor másodjára jelenik meg, a Siegfriedben egy teljesen más karakterrel találkozunk. Egyértelművé válik, hogy már nem az istenek alakítják a világ rendjét: Erda erőtlen, megfáradt, zavart. Hatalmas törés a felismerés, hogy már nincsen hatalma.

    - Milyen érdekes egyébként, hogy Erda mellett egy másik ősanyát is megformálhattál, hiszen Berlinben Richard Strauss Daphne című operájában Gaea szerepét alakítottad.

    - Igen, nagyon hasonló karakterek – noha más-más kultúrkörhöz tartoznak. Az az előadás is emlékezetes számomra, szintén modern rendezés volt, és a Gaea jelenet funkcióját tekintve hasonlít a Rajna kincse Erda jelenetére: megjelenik az ősanya, hogy mentse a menthetőt. Ráadásul zeneileg is nagyon erős hatású pillanatokról beszélünk: néhány percre megáll minden, megfagy a levegő.

Interjú Kissjudit Annával
    - Többször szólsz a különböző rendezésekről. A hagyományos vagy a modern előadások világa áll közelebb hozzád?

    - Sokat alakultam ilyen szempontból az elmúlt években. Én mindig is klasszikus rendezés-párti énekes voltam, de meg lehet találni a modern rendezésekben is a szépséget.
Ahol van ötlet mögötte, ahol a rendező tudja, hogy mit akar belőle kihozni, ott van értelme a dolognak akkor is, ha teljesen más korszakban vagy vizuális világban jelenik meg a történet – az a fontos, hogy valamit közvetítsen a nézők felé, hogy a fő üzenet át tudjon menni.
Ilyen például Csernyakov Ringje Berlinben, ami egy emberkísérletekkel foglalkozó kutatóközpontban játszódik. És átjön az egész, nincsen hiányérzetem, noha nincs benne se dárda, se sárkány, és a valkűrök sem viselnek sisakot, de mégis működik.
Szóval sokat szelídültem ilyen szempontból, és a modern rendezéseket is szeretem és értékelem. Biztos vagyok benne, hogy ez majd még tovább alakul és fejlődik bennem, ahogyan a szakmából is többet tapasztalok.

    - Milyen szerepek vonzanak Wagner világán túl?

    - A nagy romantikusok, és a szláv repertoár is lenyűgöz, az orosz vagy cseh darabok. Azonban szeretek realistán állni ehhez a kérdéshez, nem túl sokat álmodozni, hanem először azokat a feladatokat megoldani, azokat a kihívásokat megugrani, amik épp előttem állnak, mindig egyet lépni előre. Nagyon sok tényezős az egész: az ember hangja folyamatosan változik, alakul, fejlődik.

    - Milyen az oratorikus művekhez való viszonyod?

    - Az elmúlt időszakban több lehetőségem volt az operai repertoáromon dolgozni, sok új szerepet énekeltem, tanultam, készítettem elő a jövő évadokra, de nagyon szeretem a dalokat, az oratóriumokat is, és bízom benne, lesz majd lehetőségem a koncertéletbe is jobban bekerülni.

    - Ki jelenleg az énekmestered?

    - Berlinben van egy tanárom, Brigitte Eisenfeld. Ő is a Staatsoper tagja volt egykor, koloratúrszoprán.

Elképesztő vele a közös munka. Amellett, hogy kivételes énekesnő, fantasztikus pedagógus is, aki nem csak technikailag, hanem lelkileg és mentálisan is támogat ezen a rögös úton, már ötödik éve.
Folyamatosan kapcsolatban vagyunk. Bár most már hetek óta nem jártam Berlinben, így mindig felveszem a próbákat, és átküldöm neki a hangfelvételt. Meghallgatja, megbeszéljük. Egyébként nagyon szeretek zongoristákkal és karmesterekkel is dolgozni, megmutatni nekik egy-két dolgot, tanácsot kérni nem csak zenei, stílusbeli dolgokban, hanem akár énektechnikai téren is, formálásban.
Nyitott vagyok a kritikára, és folyamatosan keresem a lehetőséget a tanulásra, nagyon szeretek dolgozni; és azt gondolom, ez megkerülhetetlen, ha az ember fejlődni szeretne, illetve lépést akar tartani a szakmával.

    - Megkerülhetetlen tehát a külső fül…

    - Nekem elképzelhetetlen lenne anélkül… legalábbis most, a pályám ennyire korai szakaszában sokszor vagyok bizonytalan, sok mindent keresek még. Egy énekes érzetekkel dolgozik, amik nagyon becsapósak tudnak lenni. Teljesen mást hall az ember bent, mint ami kifele szól, így nagyon könnyű letérni a helyes útról. Nagyon fontos, hogy legyen egy “csapata” az embernek, akikhez bármikor tud tanácsért fordulni.
Sümegi Eszter egyszer azt mondta nekem, hogy ő a mai napig sűrűn jár énekórákra. Holott - azt hiszem túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a Művésznő hibaszázaléka a nullához közelít - Lényeg a lényeg, akkor rájöttem, hogy ez egy véget nem érő spirál.

    - Mennyire tudsz vigyázni magadra? Tudsz-e például védekezni a túlterhelés ellen? Vagy lehet-e nemet mondani mondjuk korán jött szerepre? Ha kételyeid vannak, tanácsot kérsz az énekmesteredtől esetleg pályatársaktól, vagy az ösztöneidre hallgatsz?

    - Az ösztönök rendkívül fontosak ebben a szakmában, és szerintem az a cél, hogy ez egy jó adag tudatossággal keveredjen. Fontos, hogy az ember tudjon vigyázni magára, és néha muszáj nemet mondani, akkor is, ha nagyon nehéz. Ha egy új szerep szóba jön, akkor szeretem először kipróbálni: megnézem, elmegyek a tanáromhoz, áténekeljük, aztán elgondolkozunk azon, hogy meg tudnám-e csinálni mondjuk egy fél év, vagy egy év múlva?
Ki tudjuk-e dolgozni olyanra, hogy több legyen, mint elfogadható?
Eddig hála Istennek, mindig azt mondta, hogy persze, vállald el, megcsináljuk. De szerintem főleg az énekes feladata tudni a saját korlátait. Óriási a nyomás, magasak az elvárások, az emberre irányuló figyelem.

    - Igen, bizonyára óriási a nyomás a nagy házak részéről éppúgy, mint a közönség vagy a menedzsmentek részéről. Berlinben, ahol társulati tag vagy, ez hogy működik? Megkérdeznek téged, vagy pedig - pont mert a társulat tagja vagy – rád osztják a szerepet?

    - Berlin egy kivételes hely ilyen szempontból, a művészeti igazgatónk nagyon törődik az énekeseivel, nagyon fontos neki, hogy mi is egyetértsünk a döntéseivel. Eléggé fiatal a társulat, sokunkat a stúdióból vettek át végzés után, így tényleg kora gyermekkorunktól nyomon követik a pályafutásunkat. Talán ebből is fakad egyfajta családiasság, a vezetőség őszinte törődése irányunkba. Elképesztően hálás vagyok azért, hogy egy olyan közegben dolgozhatok, ahol támogatnak, segítenek, bíznak és hisznek bennem, nem hajszolnak bele semmibe. A Staatsoper mára már nem csak az anyaszínházam, hanem második otthonom is lett.

    - De azért bátor lépés volt az egyetem után odamenni…

    - Hiszem, hogy a Jóisten az élet folyójában mindig a száraz kövekre irányítja a lépteim a nedvesek helyett. Talán szerencsém is van, hogy jól időzítve találnak meg adott szerepek, helyzetek, lehetőségek, de szeretem inkább a gondviselésnek tulajdonítani ezeket a dolgokat.

    - Néhány héten belül két nagyon komoly beugrásod volt a bécsi Staatsoperben illetve a milánói Scalában. Olyan házakban, amelyekbe a világ legtöbb operaénekese egy életen át vágyódik. Hogy élted meg ezeket a heteket?

    - Tulajdonképpen egy másfél hónapot átölelő időintervallumról beszélünk. Május közepén leénekeltem az utolsó Hollandi-előadásomat Berlinben, ezzel ott be is fejeztem az évadot. Akkor már tudtam, hogy megyek Bécsbe, az nem “last minute” beugrás volt, próbákon is részt tudtam venni, így kisebb volt a stresszfaktor.
A Scala teljesen más volt. Már Bayreuthban voltam, és épp indultam egy esti színpadi próbára, amikor hívott az ügynököm, hogy másnap este beugrom a Scalában. Azt hiszem, annyit kérdeztem, hogy: “Most szórakozol velem?” - Már Bécs is elég váratlan volt, de most a Scala?!
Aznap este 9-ig próbáltam itt, Bayreuthban, utána levonatoztam éjszaka Münchenbe, onnan repültem hajnalban Milánóba. Aztán jelmez- és parókapróba, a rendezőasszisztensek átvették velem a jelenetet, amit a repülőn felvételről már megtanultam - és ennyi. Előadás. Ráadásul élő közvetítés.
És azt, hogy ilyenkor hogyan maradjon a fiatal, elég tapasztalatlan énekes nyugodt, koncentrált, hogy minél jobban teljesítsen? - Na, ezt nem tanítják sehol, és talán nem is lehet.
Ez egy “első” volt nekem, ilyen ugrásom még sosem volt. A repülőn azt mondogattam magamnak, hogy “Panka, te egy nyugodt, kiegyensúlyozott ember vagy, meg fogod oldani. Minden rendben lesz!” Végül két előadást énekeltem, eltöltöttem öt szép napot Milánóban, és most megint itt vagyok Bayreuthban, és kezdem felfogni, hogy ezek tényleg megtörténtek…

Nem is tudom, az elmúlt időszakban összesen hány órát utaztam. A rengeteg repülőtéren és pályaudvaron eltöltött óra, a napokon át tartó utazások, az, hogy mindenhová odaérjek időben… Ezek nem csupán testileg, de lelkileg is nagyon megterhelő, kimerítő dolgok. Ez az, amire nem készít fel semmilyen intézmény, semmilyen tanár. Ezt vagy bírja valaki, vagy nem. Talán ez is a pályaalkalmasság része…
Előző héten, amikor vonatoztam vissza Bécsből az ottani második Ring-ciklus után, a vonat tele volt, egy darab szabad hely nem volt - és a lépcsőn ültem négy órát. Igazából jót nevettem a dolgon. A Wiener Staatsoper színpadáról az IC lépcsőjére - és ilyen az élet.

    - Miként körvonalazódnak a következő évadok?

    - Nagy izgalommal és várakozással tekintek a következő időszak elébe. Sajnos sok mindenről még nem beszélhetek. De a jövő évadban szép feladatok várnak Berlinben: Ring és Wozzeck Thielemann-nal, aztán Mrs. Quickly. A 2026-os évet Barcelonában indítom a Gioconda Vak asszonyaként, március végén Ulricaként debütálok Berlinben. Aztán nyáron újra Bayreuth. Elképesztően nagy megtiszteltetés, hogy a Ring 150. jubileumi előadásaiban én énekelhetem Frickát a Rajnában és A walkürben. Thielemann, Nylund, Volle, Vogt… Á, alig térek magamhoz.

    - A hazai közönség mikor hallhat téged operaszínpadon?

    - A következő évadban sajnos nem lesz módom otthon énekelni, de bízom benne, hogy ez változni fog a jövőben. Eddig csak kétszer volt lehetőségem az Operaházban énekelni, és minden alkalommal elkápráztat az épület szépsége. Mindig kiráz a hideg, amikor arra gondolok, hány olyan legendás magyar énekes állt azon a színpadon, akiket én sajnos csak felvételről hallhattam….

    - Mennyiben hatnak rád, énekművészre a társművészetek?

    - Szeretem elolvasni az operákhoz kötődő irodalmat éppúgy, mint a zeneszerzőkről szóló életrajzi könyveket. Nagyon érdekel a világháborúkkal foglalkozó irodalom is. Kedvelem a költészetet, rengeteg verset olvasok.
Jó néha egy-egy szabadnapon leülni egy jó kávéval, és kinyitni az Arany- balladáskötetet. A magyar nyelvnél nincs szebb. Mostanában sokat olvasok németül, és az is teljesen elvarázsol.
Pogány Imola Tanárnő sokat hivatkozott festményekre, képekre, akár illatokra is, amikor dalokat tanultunk együtt. Ez abszolút átragadt rám. Bármit tanulok, hallgatok, olvasok - azonnal beindul a fejemben egy kis “film”.

    - Vasárnap délelőtt beszélgetünk. Mindenki számára szabadnap a mai?

    - Nem. Ma Trisztán-próba van. Délután be is megyek a második felvonásra, szeretném meghallgatni. Jó kihasználni ezeket a lehetőségeket.

Interjú Kissjudit Annával






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.