\"Most nekem kell energiát közvetítenem\" (Interjú Gregor Józseffel a Don Carlos-rendezéséről)

Amíg az öltözőkhöz érünk, az ifjú énekesek közül többen is vigyorogva állítják meg Gregort: \"Maga kicsoda? Hogy engedték be? Ez itt az énekeseké!\" Míg ő, utánozhatatlan hangján mennydörgi: \"Brigantik! Engem itt kutyába se vesznek! Sose csinálják meg amit kérek!\" Aztán hozzám fordulva: \"Imádom őket!\"

   - Szerintem az országban már mindenki tud arról, hogy ezt a rendezést egy forintért vállaltad, de jól tudják-e? Hogy került szóba, kitől jött az ötlet, akartál-e már korábban is rendezni?

   - Rendezni már korábban is akartam. Úgy volt, hogy Debrecenben csinálok egy Don Pasqualét, de az végülis nem jött össze. Részben azért, mert nem értem rá, részben azért, mert megijedtem tőle. Énekelni és rendezni is nekem kellett volna, de az én etikám szerint ez a kettő nem igazán jön össze. Nem véletlen, hogy most sem én éneklem Fülöpöt. Lehetetlennek tartom, hogy az ember saját magát rendezze. Egyébként is kitaláltam egy olyan Fülöp figurát, aki az én lelki és hangi alkatomtól teljesen idegen. Nagyon kemény, sprőd, majdhogynem brutális királyt képzeltem el. Szerintem erre én nem lennék alkalmas, de Gábor Géza remekül megcsinálja.
   Az egy forinttal pedig az a helyzet, hogy Székhelyi Józsefnek felajánlottam, hogy ezt a darabot ingyen rendezem. Ő javasolta, hogy ingyen azért mégse csináljam, ad érte egy forintot. Tegnap a nagy sikerre való tekintettel maga ajánlotta fel, hogy a következő rendezői gázsimat a kétszeresére fogja emelni...

   - Még mielőtt bárki látta volna a próbákat, elterjedt a hír, hogy tradicionális rendezést fogunk látni.

   - Valóban hagyományos, mondhatni konzervatív rendező vagyok, én ezt vállalom. Nem szeretem azt a régi NDK-ból elterjedt operarendezést, amit a \"Felsenstein-gyerekek\" azaz Felsenstein tanítványai kezdtek el. Annak idején elég sok Felsenstein rendezést láttam a Komische Operben. Még láttam azt a német nyelvű Don Giovanni előadást, amiben a Melis énekelt. Magát Felsensteint iszonyatos alaposságával együtt nagyon tisztelem, talán tanultam is tőle valamit. Ha láttad, a színpad be van osztva négyzetekre. Ha valaki nem abban a négyzetben áll, ahová én állítottam, akkor a következő pillanatban sötétben van. Ez az ő ötlete volt. Láttam a csodálatos Carmen előadását, a Don Giovannit, a Végzet hatalmát. Aztán amit már Harry Kupferék csináltak, az tökéletesen idegen tőlem.

   - Láttál-e valaha olyan, úgynevezett \"aktualizált\" rendezést, ami valami miatt tetszett?

   - Aktualizált rendezést láttam, de sohasem szerepeltem benne. Egy ilyenről én már az első próbáról hazamegyek. Nem szeretem. A Berlini Staatsoperben láttam egy csodálatos Fidelio előadást, ami zeneileg gyönyörű volt, de elviselhetetlenné tette számomra, hogy a fogházparancsnok Hitlerre volt maszkírozva. Ez gyűlöletes számomra. Ez olyan mintha egy Holbein, egy Munkácsy, vagy Szinyei-Merse képet átfestve állítanának ki. Azok úgy jók ahogy vannak.

   - Hallottam valahol egy megjegyzést: \"Gregor operát rendez? akkor az biztos valami koncertszerű előadás lesz!\" Tegnap már láttam a cáfolatot, de te innen, mire hívnád fel a gonszkodók figyelmét? Mondjuk a Fülöp és az Inkvizítor közötti jelenetben látható tróncserén kívül, mert azt már leírtam a beszámolómban.

   - Elsőnek én is azt mondtam volna, de amikor Fülöp királyt énekeltem - és sokszor énekeltem - nekem Fülöp és Posa viszonya is mindig problematikus volt. Zavart, hogy amikor Fülöp megszólítja a márkit, hogy várjon (\"Restate!\"), akkor Posa mindig sokat mozog. Én ezt úgy alakítottam, hogy a márki ekkor ne tegyen semmit, csak forduljon meg és várjon! Amikor a király másodszor szólítja meg (\"Miért lépett ki ármádiánkból?\"), akkor röviden válaszol (\"Majd ha kell, jövök.\"), aztán megfordul és kimegy, azaz kimenne, ha a király hagyná. Sok olyan ötletet alkalmaztam a darabban, amelyek eddig senkinek nem jutottak eszébe. Azért mertem beletenni őket, mert állítom, hogy ezek egyébként is benne vannak. Benne vannak a darabban, benne vannak a figurákban. Egyébként aki ezt a megjegyzést tette, biztosan ismer engem. Lehet, hogy nem személyesen, de a negyven éves pályámat. Valóban idegesít a sok mozgás. Ha egy reflektor mozog, akkor össze-vissza világít, ráadásul így mindenkinek érteni a szövegét is, ahogy ez tegnap be is bizonyosodott. Ez nagyon fontos.

   - Ezért megy a darab magyarul? És miért döntöttetek a milánói változat mellett?

   - A párizsi változat egy teljes felvonással hosszabb. A Fontainebleau-i jelenet gyönyörű, de gyakorlatilag négyszer tér vissza a darab folyamán. Aki követi a történetet, annak így is világos. Egy órával lenne hosszabb az előadás, és ezt nem engedhetjük meg magunknak. A magyar nyelvű előadást is azért választottuk, mert itt rendkívül fontos, hogy jól értsék. Ez a Don Carlos Szegedre készült, tehát nem Budapestre, nem Milánóba, hanem ide. Ez nem értékítéletet jelent, hanem csak azt, hogy ennek itt kell működnie és hatnia.

   - Meglepő a befejezés. Posa szelleme jelenik meg, hogy magával vigye Carlost.

   - Nem tudom mennyire sikerült, de ezzel az volt a szándékom, hogy felmutassam, hogy az egész műben a barátság a legerősebb. A Fülöpnek barátja Posa márki, de barátja Carlosnak, Erzsébetnek, sőt a köztük lévő heves vita ellenére barátja Ebolinak is. Mindvégig Posa a reálpolitikus a darabban, aki két lábbal áll a történelem talaján. Ő az, aki az ügy érdekében mindenkivel jó kapcsolatot akar kiépíteni. Egyvalamit hagy ki a számításból, hogy a merev főinkvizitor nem vevő a barátságra. A darab végére több megoldáson is törtem a fejem, végül úgy döntöttem, hogy Carlos nem a nagyapja, hanem a barátság után megy el.

   - Ezt a szegedi előadást hol tudnád elhelyezni a hazai és a nemzetközi mezőnyben?

   - Ezen nem gondolkodtam, de őszintén nem is érdekel. Negyven éves énekesi pályafutásom alatt sem érdekelt soha, hogy az én alakításomat hova helyezik el. Nem másnak akartam megfelelni, és legkevésbé a kritikának. A jó kritika persze kenegeti az embert, de ha nem akarom, hogy a rossz elkeserítsen, akkor a jót is tudnom kell hova tenni. Tudom anélkül is, hogy ennek az előadásnak mik az erényei és mik a hibái.

   - Már készülnek a további rendezések?

   - Erre még nem tudok válaszolni. Székhelyi igazgató úrnak is azt mondtam, hogy először ebben hagyjanak megbukni!

   - Tegnap láttalak a bemutatón, és elég idegesnek tűntél. Milyen érzés a lövészárok másik oldalán?

   - Szörnyű! Énekesként is mindig nagy volt bennem a feszültség, de itt már a próbákon nagyon drukkoltam minden egyes énekesért. Egy három órás próba után már halálosan fáradt voltam. Amíg én énekesként mindig energiát kaptam a rendezőtől, most nekem kellett energiát közvetítenem, mégpedig egyszerre mindenkinek. Az előadáson ülve hiába tudom, hogy az én bőrömre is megy a játék, már nem tudok beleszólni és alakítani rajta, már nem tehetek semmit. Szörnyű érzés - és gyöngyörű.