\"Mi ezt az utat választottuk, és egyelőre beválni látszik\" (Hamar Zsolt, a Pannon Filharmonikusok zeneigazgatója)

A Pécsiekkel nyújtott teljesítménye alapján jelöltük az év emberének, és Mahler-lemezük is szerepelt a Momus-díj esélyesei között. Már ennyi is elég lett volna a beszélgetéshez, de azóta történt még egy és más. Novemberben egy külföldi fellépésen volt zenekarát vezényelte, 2010-ben Európa Kulturális Fővárosáét fogja. Emellett a Pannon Filharmonikusok az év végén bemutatták az NKÖM és a zenekar - a József Attila Emlékév kapcsán kiírt - közös pályázatának nyertes darabját. Az előadás előtt beszélgettünk Hamar Zsolttal.

   - 1999-ben, a trentói versenygyőzelmeddel kapcsolatban meséltél először a Pécsiekkel való együttműködésedről. \"Főállásban\" csak 2004 óta vagy ott, de már az eddigi teljesítményedért jelöltünk az Év személye díjra. Hol tartotok most?

   - Nehéz objektíven látni a dolgot, hiszen nagyon intenzíven benne vagyok. Furcsa, hogy ilyen emlékeitek vannak, mert én 99-ben talán még csak gondolkodtam, akkor még nem érlelődött meg bennem semmi. 2000-től kezdtem el dolgozni Pécsett hivatalos formában, és rögtön egy év után úgy is döntöttem, hogy ez szép volt, jó volt, elég volt. Egy rendkívül tehetséges, rendkívül csillogó szemű, lelkes társaság rendkívül rossz struktúrában és rossz körülmények között dolgozott, és ez lehetetlenné tette, hogy bármilyen komoly eredményt érjenek el. Engem pedig ez így nem érdekelt. De mind a zenekar, mind a város részéről azt a visszajelzést kaptam, hogy maradjak. Változtassak, építsek, ne a szám járjon, hanem kezdjek el dolgozni. Azóta teljesen átalakítottuk a zenekar működését, és egyebek mellett, úgy gondolom, pillanatnyilag az országban egyedülálló próbastruktúrában dolgozunk.

   - Mit lehet tudni erről a sajátos próbarendszerről?

   - Mi rendkívül sokat, tíz napot próbálunk egy koncertre, ami majdnem húsz próbát jelent. Ez egyedülálló, ennyit egyetlen együttes sem áldoz erre a tevékenységre. Így olyan dolgokra is van idő, energia és lehetőség, amelyre a zeneiparban dolgozó egyéb együtteseknél talán kevésbé.

   - Mekkora a fluktuáció a zenekarban? Vonzza-e a siker, a fejlődés a muzsikusokat?

   - Minden évben hirdetünk állásokat. Eljön tíz-húsz-harminc ember, de van, hogy nem tudunk felvenni senkit, mert nem jók. Nem a szakmára vannak felkészítve. Nem tudom, mit tanulnak azokban az intézményekben, ahol, mert nem tudják azt, amire nekünk szükségünk van. Nem örülök egy olyan embernek, aki jól hegedül, két hónappal ezelőtt a diplomakoncertjén gyönyörűen játszotta a Brahms-hegedűversenyt, de a zenekari zenélésről halvány gőze sincs. Nekem olyanok kellenek, akik végigjátszották az összes Brahms-szimfóniát, Beethovent, egymást hallgatják, otthon vannak ebben a helyzetben.

   - Egyetlen ember nyilván nem képes egy zenekart felemelni. Kell, hogy legyen valami háttér.

   - A várostól tisztes támogatást kapunk. Nyilván nekünk ez nem elég, nekünk több kell. De annak semmi értelme, hogy az asztalt csapkodjuk, hogy ez így nem igazság. Ötletekkel kell előállni. Azt gondolom, hogy Pécs ad annyit, amennyi az erejéből telik, és tőlünk megkapja azt, ami ezért jár. Ha mi többet akarunk, akkor azt nem csak a várostól kell várnunk. Mi készen állunk arra, hogy többletmunka árán többlet pénzhez tudjunk hozzájutni.
   A regionális zenekar-ideánk is innen jön. Megcsináltuk a koncepcióját, a belső struktúránk révén alkalmasak vagyunk rá. Ha ma eldördülne a képzeletbeli startpisztoly, holnaputántól 1 200 000 ember zenei szolgáltatójává tudnánk válni, a legutolsó faluban is. Az adófizetők pénzéből a zenekultúrára szánt összeg közel 80 százaléka a fővárosba kerül, holott az összlakosságnak csak mintegy 20 százaléka él ott. Ez nem azért baj, mert Pestnek több pénz jut, hanem azért, mert az az ember, aki mondjuk Dombóváron él, és fizeti az adót, úgy éli le az egész életét, hogy nem kap egyetlen hangversenyt sem.

   - Mekkora harcok árán tudja a város biztosítani a zenekarnak a munkakörülményeket? Vannak-e akkora viták, hogy folyik a vér a küszöb alatt?

   - Az egész szemléletünk arra épül, hogy a magyar zeneélet nem váltott rendszert, nem érti azt a kort, amiben él. A magyar zenekultúra az elmúlt ötven év reflexeit használja, amikor is eltartották, és ezért cserébe nem kértek semmit. Ez azt hozza magával, hogy amikor mi (most a szakmáról beszélek) a fenntartónkkal tárgyalunk, akkor az asztalra csapunk és azt mondjuk, hogy adjatok pénzt, mert jár. Holott senkinek semmi nem jár. Illetve ha jár, akkor az baj.
   Először tegyünk le az asztalra eredményt, bizonyítsuk be, hogy jók vagyunk, hogy ez nem egy halott ügy, hogy nem igaz az, hogy fogy a hallgatóság. (Mi két év alatt 25 százalékkal emeltük a bérletvásárlóink számát Pécsett, a fővárosban pedig teltházas bérletünk van.) Hitessük el, hogy ez egy jó ügy, hogy erre érdemes figyelni, erre érdemes eljönni - és, hogy ezt érdemes támogatni. A kultúrába fektetett pénz megtérülésének számítása soha nem egyenes vonalú. Nem csak a jegybevételt, hanem a szállodai szobák számát, az éttermi bevételeket is számolni kell. Tulajdonképpen ezzel győztük meg a várost. És nem akarom azt állítani, hogy mi indukáltuk, de mi is benne voltunk abban, hogy a város nagyon intenzíven döntött amellett, hogy megpályázza az Európa Kulturális Fővárosa címet.

   - Erről 99-ben aztán végképp nem tudhattál.

   - Pécsett azért esett már erről szó akkor. Azért rendkívül tisztességes az élettől ez a döntés, mert ezt tényleg pécsi emberek bányászták elő. Hallottak egy ilyenről, hogy lesz, meg kellene próbálni, kis-Salzburgot kellene... ez ott téma volt. Én már úgy mentem oda Pécsre, hogy erről ott hallottam.

   - Jelent-e pluszmunkát ez a győzelem a zenekar életében?

   - Nem, mi eleve úgy terveztük meg azt az évadunkat, hogy Pécs lesz (lehet) Európa Kulturális Fővárosa. Ilyen szempontból semmi változás nincs. Viszont van egy kézzelfogható haszna a döntésnek, hiszen a város pályázatának első számú projektje a hangversenyterem megépítése. Egy 1000-1200 fős, akusztikus által tervezett hangversenyterem épül, ami egyúttal az otthonunk is lesz.

   - Ma este ősbemutatót játszik a zenekar, az NKÖM és a Pannon Filharmonikusok közös pályázatának nyertes darabját. Egyszeri előadásra számíthatunk?

   - Szerintem nem. Persze én rendületlenül hiszek abban, hogy ez egy élő műfaj, és meg akarom várni, hogy mit szól hozzá a hallgatóság. De én azt tippelem, hogy örülni fog neki. Azt hiszem, fogjuk még játszani, esetleg hanglemezre is lehetne venni.

   - Ha már itt tartunk: a Hungarotonnál megjelent Mahler-lemezetek is szerepelt a Momus-díjra jelöltek között. Lesz-e folytatás ezen a téren?

   - Igen, azt hiszem, hogy lesz. Nem akarok sokat elárulni előre, de egy olyan Dohnányi-műről van szó, amiről nem készült soha felvétel, holott egyébként egy rendkívül ismert darab.

   - Novemberben Frankfurtban visszatértél egy előadás erejéig a \"volt zenekarodhoz\", a Nemzeti Filharmonikusokhoz. Milyen volt?

   - Jó!... Jó!... Jók... Irtó jók!

   - A zuhanyhíradó révén egy rangos ember véleményét már ismerjük a produkcióról. Tényleg voltatok olyan jók, mint a Kispál?

   - Ezt honnan tudjátok? Ki mondta?

   - Ó, senki, csak úgy csiripelte a zuhany...

   - A Humor Harold én akartam először lenni, amikor Pécsett, a 2010-es döntést ünneplendő, a színpadról lefelé jövet odaszóltam Bozóky miniszter úrnak, hogy tudom, hogy nem olyan jó, mint a Kispál. Ezt ő elértette, ahogy kellett, és amikor két hétre rá Frankfurtban ő is ott volt a koncerten, akkor odajött, és mondta, hogy jobbak vagytok, mint a Kispál. Vagy, hogy \"vagytok olyan jók\", már nem esküszöm meg rá, nem emlékszem pontosan.
   De most ez is egy olyan téma, ami komoly fórumot érdemelne. Nem biztos, hogy én azonnal azt mondom, hogy fölösleges támogatni a könnyűzenét. Hogy hogyan, hogy hova menjen a pénz, az más kérdés. A minap, amikor tévét néztem, a Mezzo mellett jött be az MTV Europe. Egy idő után azt játszottam, hogy nem a műveket, hanem az előadásokat hasonlítottam össze. Mellbevágó volt. Lehet, hogy a Madonna új száma olyan, amilyen, de az a show, amit odaraknak köré, az annyira profi, hogy elképesztő. Ezzel, akárki akármit mond, versenyhelyzetbe hozza a másik csatornán látható zenekart, ahol premier plánban unott arccal brácsáznak.

   - Tapsoljuk meg a kadenciát, mint a jazzkoncerteken a szólót?

   - Csináltam a Szakcsival Mozart-zongoraversenyt. Szétimprózta az egészet, és tök jó volt. Egyáltalán nem lett tőle rosszabb! Egész egyszerűen ez rímel arra, amit mondtam, hogy elaludtunk. Nem értjük a kort.

   - Summázhatjuk mindezek után a zenekar helyzetét, fejlődési irányát azzal, hogy Pécsett elkezdődött a rendszerváltás?

   - Nem akarom önmagunkat másokkal összehasonlítani, nem az a dolgunk, hogy a többiekre figyeljünk.

   - De a pécsi zenekar felemelkedését nézhetjük jobbról-balról, elölről-hátulról, csak oda lyukadunk ki, hogy a versenyhelyzetben ti léptetek.

   - Az biztos. De miért? Mert sok az eszkimó, és kevés a fóka. Sok helyre megy a kevés pénz, és akárki akármit mond, a verseny elkezdődött. Az állami források egyre apadnak, és egyszer csak el fogják zárni a csapot. Mi léptünk. Mi ezt az utat választottuk, és egyelőre beválni látszik.