\"Magyar King\'s Singers?... Na, most már felejtsük el!\" (Banchieri Singers)

A Banchieri Singers 1988-ban alakult, Nyíregyházán. 1993-ban megnyerték a Ki Mit Tud? komolyzenei kategóriájának I. díját. Hét lemezük jelent meg, magyarországi fellépéseik mellett rendszeresen koncerteznek és tartanak mesterkurzusokat Japánban és Nyugat-Európában. A Café Momus kérdéseire Szabó Soma és Szilágyi Szilárd, az együttes művészeti, illetve ügyvezető igazgatója válaszolt. Mivel a kérdések nem személyes jellegűek, nem jelöljük külön a válaszadó személyét.

   - Legutóbbi budapesti fellépésetek az Ígéret című hangversenysorozat része volt, amelyben tehetséges fiatalok kapnak bemutatkozási lehetőséget. Egy 17 éve működő kórus esetében nincs ennek egy kicsit furcsa felhangja?

   - Humorizáltunk rajta egy kicsit mi is, hogy örüljünk, hogy nem a \"futottak még\" vagy \"fel nem ismert tehetségek\" kategóriában indulunk. Tény az, hogy egy kicsit furcsa. De abból a szempontból talán jogos, hogy Pesten nem volt annyi lehetősége az együttesnek, mint Nyugat-Európában vagy bárhol máshol a világon. Ez lehet, hogy nekünk is köszönhető. Valahogy így alakult.

   - 93-ban, a Ki Mit Tud?-győzelem után hogyhogy nem lettetek felfedezve?

   - Hát, volt néhány próbálkozás. Jöttek emberek, akik mondták, hogy lenne benne fantázia, csak akkor még nagyon fiatalok voltunk, akkor kezdtük a főiskolás éveinket, úgyhogy abszolúte nem értettünk a dologhoz, és nem tudtuk, hogy ebben mennyi csapda, meg mennyi lehetőség van. De igazából tudatosan nem ragadtuk meg azokat a lehetőségeket, amit felénk akkor nyújtottak, mert azok hakniszerű, meg nagyon kommersz irányba vittek volna el.

Meg aztán akkor változott is az együttes összeállítása, és pont a Ki Mit Tud? után egy kisebb pangás volt az együttesben.

   - De talán már a Ki Mit Tud?-nak sem volt már akkora reklámértéke...

   - ... mint a korábbiaknak. Ez feltétlenül így van.

   - Első lemezetek is csak \'96-ban jelent meg, azóta viszont sorban hat másik. Az utóbbi kiadványok borítóján feltűntek nem európai karakterek is...

   - Ez azért alakult így, mert a Cantemus Kórusból nőttünk ki, illetve a Kodály Zoltán Iskolából. Õk kapcsolatba kerültek japán koncertszervezőkkel, akik elsősorban a Kodály-módszer iránt érdeklődtek. Képbe került a gyermekkórus, a Pro Musica leánykar, és aztán szóba jött a Banchieri is. Ez most már vetésforgószerűen működik évek óta, hol az egyik, hol a másik, hol a harmadik kórus megy ki Japánba. Ezek a látogatások mindig kapcsolatban vannak az oktatással, a koncertek mellett bemutatókat, mesterkurzusokat is tartunk. A rendszeres látogatásainknak köszönhető, hogy már több japán szerző írt számunkra műveket - és erre vezethető vissza az is, hogy a lemezborítóinkon japánul is feltüntetjük az információkat.

   - Milyen arányban vannak a hazai és a külföldi fellépéseitek?

   - Körülbelül fele-fele. Ez függ attól is persze, hogy van-e japán turné. Mert akkor az kapásból 22 koncert, vagy még több. Ez sokat nyom a latba, de akár a nyugat-európaiakból is összejön azért 30-40, azt hiszem, ez szépnek mondható.

   - Mindemellett mindegyikőtöknek van \"polgári\" foglalkozása. Megélnétek Banchieri Singersként?

   - Nehéz kérdés. Sokszor felvetődött már. Egész egyszerűen csak nagyon erőteljesen rá kellett volna állni. Egy jó menedzsert kellett volna találni. Vagy minden országban megtalálni a megfelelő embert, aki foglalkozik az együttessel.

A profivá válás nagyban függött a döntés elmaradásától is, hogy nem hoztuk meg egyszerre hatan, hogy na, most mindent abbahagyunk. De nem is tudtuk volna meghozni, mindig volt valamire, például tanulmányok befejezésére várni. A másik oldala a dolognak pedig tényleg a menedzselés kérdése. De szerintem elég sok koncertünk van ahhoz képest, hogy egyáltalán nincs mögöttünk menedzsment. Egyik koncert hozza a másikat.

   - Ha jönne most egy jó menedzser, és letenné három évre előre a koncertmenetrendet, akkor tudnátok váltani?

   - Most már igen.

   - Ahogy nézem, a lemezeiteken sincs túl sok logó, majdhogynem házi kiadások.

   - A lemezeink zöme japán segédlettel készült el, japán pénz van benne. Meg japán piac mögötte - és ez a másik magyarázata a kétnyelvű lemezborítóknak. Ennek is tulajdonképpen a propaganda hiánya az oka. Hiába adtuk oda forgalmazóknak itthon, akik országos hálózatban mindenhova beraktak egyet-kettőt. A kutya se fog odamenni a boltba, ha azt sem tudja, mit keressen. A kiadványok leginkább a koncertek után fogynak. De érdekes módon, amikor a Tallis Scholarsszal kapcsolatba kerültünk, ők is mondták, hogy náluk is hasonló a helyzet, a lemezeket a koncertjeik után tudják eladni.

A Hungarotonnál nagyon sokszor volt szó lemezről. De mindig valahol fennakadt, mert nyilvánvalóan a Hungarotonnak sincs annyi pénze, hogy azt mondja: gyerekek, itt van ennyi és ennyi. De ha minden igaz, ebben az évben meg tudjuk csinálni a Gesualdo V. Madrigálkönyvét, és akkor már nagyon szeretnénk, ha lenne egy komoly kiadó, aki ezt felvállalja.

   - Csak nagyon szeretnétek, vagy van is rá esély?

   - Szeretnénk, aztán menni kell kilincselni.

   - Kicsit művészi vonalra: miért kell erőltetni a repertoárban a King\'s Singers-vonulatot?

   - Igazából ez ránk ragadt, már a megalakulásunkkor. El kell képzelni 14 éves gyerekeket: ott a példakép, ott a műsor készen, ott vannak a felvételek, így kell csinálni, gyerekek, ez a világszínvonal. Óhatatlanul ragad. Főleg, ha hat fiúról van szó. Most is, amikor felhívtak a rádiótól, akkor is azt mondták rögtön, hogy a magyar King\'s Singers... na, most már felejtsük el, mert most már felállásban sem hasonlítunk rájuk.

   - De hogy felejtsék el, ha a lemezeitek fele King\'s Singers-repertoár?

   - A lemezek nem fedik azt a műsort, ami most már mögöttünk áll. Mert például a magyar repertoár is szélesedett, a japán számokból is egyre több van. Az igaz, hogy a régi zenében nagyon nehéz kimozdulni, mert annyi mindent elénekelt a King\'s Singers. A másik pedig a könnyűzenei oldal, amit azért a koncertek végére csak oda kell tenni - ott meg igazán jó feldolgozásokat megint csak náluk lehet találni.

Nehéz, tényleg nehéz kitörni ebből, mert hát csináltak egy olyan színvonalat, ami alapvetően meghatározó minden szempontból. Múltkor például Gesualdót énekeltek a debreceni Nagytemplomban. Most akkor ilyen alapon azt sem csinálhatnánk. Bármihez nyúlunk, ott állunk. Hova váltsunk? Azért csak ott van az a hatalmas reneszánsz irodalom, ami annyira közel áll hozzánk lelkileg, hogy nem szeretnénk abból kilépni. Ha magyar zenét éneklünk, akkor már csak a XX. század jöhet szóba. Menjünk el csak könnyűzenei irányba? Azt nem akarjuk, és nem is áll annyira jól nekünk. Meg arra vannak ügyesebbek.

   - Volt már, hogy valahova titeket hívtak helyettük, akár anyagi okokból, akár időbeli üközés miatt?

   - Nem. De a hivatkozás valamilyen szinten mindig megvolt. Az utóbbi időben, hogy lányok is vannak a Banchieriben, már nem annyira. De tulajdonképpen mindenkinek ez jut az eszébe.

Egyébként olyan viszont már előfordult, nem is egyszer, hogy egy fesztivál keretén belül lépett fel a két együttes. Talán ez nem jelent rosszat!

   - Az, hogy 2000-ben két lány érkezett a csapatba, koncepció volt, vagy kényszerű lépés?

   - Az élet hozta. A kontratenorunk például elköltözött Pestre, és Nyíregyházán nem nagyon lehetett másik kontratenorral helyettesíteni. De igazából most már örülünk neki, hogy ez a váltás megtörtént, mert a repertoár szempontjából is sokkal tágabb a tér. De nagyon nagy lehetőség ahhoz is, hogy leszakadjunk valahogy a King\'s Singers-imidzsről. Legalább most már a hangnemek nem ugyanazok. Már nem kell mindent letranszponálni egy terccel, hogy a kontratenorok el tudják énekelni. És az új felállásnak köszönhetően a hangzás is teljesen megváltozott - a lemezek sorában ez a L\'Anima Spiro című albumon volt először hallható.

   - Ez már a hatodik lemezetek volt, de még mindig fontosnak tartottátok, hogy a borítón egy nagy név igazoljon, dicsérjenek titeket.

   - Ebben lehet, hogy van egy Nyíregyházáról hozott kisebbrendűségi érzés. De inkább az az oka - és ez az együttesre folyamatosan jellemző volt -, hogy sose hittük el, hogy annyira jók vagyunk, hogy jobbak nem lehetünk. Mindig kerestük azokat az alkalmakat, amikor találkozhatunk olyan emberekkel, akiktől lehet tanulni. A Tallis Scholarsszal, vagy a King\'s Singers-es volt tagokkal való kapcsolat is emiatt fejlődött ki.

Furcsa helyzet, mert te nézed a lemezeket sorban egymás után, de a megjelenések között azért egy csomó minden történik velünk, ami nem kerül a nyilvánosság elé.

   - De azt nekem honnan és miért kellene tudnom?

   - Jogos. De például amikor ez a lemez, a L\'Anima Spiro készült, pont túlestünk egy mesterkurzuson a tallisosokkal, és természetes volt, hogy ha azt a műsort vesszük a lemezre, amit velük tanultunk be, akkor a basszistájuk, Francis Steele az ajánlásával ott áll a lemez mögött. Most megint ez lesz a szituáció a Gesualdo-lemezzel, mert az is egyfajta koprodukció lesz.

   - De piaci terméket adtok ki, vagy emlékkönyveket?

   - Visszautalnék a menedzsment hiányára. Ha jönne a menedzser, akkor azt verné belénk, hogy mi csak énekeljünk, majd ő tudja, hogy mitől megy a szekér. Mi most a magunk módján tesszük a dolgunkat, és azt gondolom, a koncertjeink és a lemezeink megütnek egy szintet. A szakmai munka mögötte van. Hát... ez egy ilyen sajátosan nyíregyházi termék. De talán az sem véletlen, hogy ha kórusmuzsikáról van szó, akkor elég sokfelé a világban a szakmának és az embereknek Nyíregyháza is eszébe jut. Ehhez - úgy gondolom - a Banchieri is hozzájárult.