"Lételemem volt a zene, és ezt legjobban az énekléssel tudtam megélni." (Kincses Veronika)

A Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas örökös tagját, mesterművészét énekesi pályájáról, bel- és külföldi sikereiről, csalódásairól kérdeztük.

    - Emlékszik, mit énekelt utoljára az Operaházban?

    - Despinát a Cosiból.

    - Nem volt korai a visszavonulás?

    - Nézze, tudomásul kell venni, hogy mindenkinek megvan a maga ideje. Én már a kezdetek kezdetén elhatároztam, hogy csak addig éneklek, amíg jól érzem magam a bőrömben. Én nem fogok keserűen eljönni. Akkoriban épp a változás szelei fújtak az Operában. Nem akartam, hogy azt mondják: "mit akar ez még mindig itt?" Mennyivel jobb, ha azt hallom, hogy "miért ilyen korán?" Én sohasem kuncsorogtam előadásért, szerepért, illetve szerepet csak egyszer kértem, de azt sem kaptam meg.

    - Az melyik volt?

    - Desdemona az Otellóból, de végül nem énekeltem, csak lemezen a Fűzfadal-Ave Mariát. Szóval, ha az ember elmúlt ötven, akkor már nem fog harmincnak látszani, hiába akarja. Ráadásul abban az időben eléggé fellazult a munka, a felkészülés minősége. Jött egy sor fiatal karmester, nehezen fogadták, ha egy anyjuk korú énekesnő mondott nekik ezt-azt. Egyszerűen nem volt kedvem tovább...

    - Régen jobb volt?

    - Amikor én kezdtem, akkor az ember bent volt a Házban reggeltől estig. Dolgozott a korrepetitorral, tanult, és ha éppen nem, akkor figyelte a többieket. Az is tanulás volt persze. Kőkemény és következetes munka folyt.

Susanna a Figaro házasságából

    - Elméletben igen, de épp akkor szültem, utána pedig elmentem egy évre ösztöndíjjal Rómába tanulni, és csak 1974-ben léptem először föl a Don Juanban (akkor még így mondták), Zerlina szerepében.

    - A többiektől nem merném megkérdezni, de maga egy nagy eresztés tagja, hiszen Sass Sylviával, Pitti Katalinnal, Tokody Ilonával, Zempléni Máriával egyívásúak. Nagy volt a konkurencia. Nem volt versenyistállószerű?

    - A többiektől miért nem meri megkérdezni? A miénk jó eresztés volt, de volt előttünk is nagy csapat. Ercse Margit, Jablonkay Éva, Miller Lajos, Dobránszky Zsuzsa. Húztuk egymást, az tény. Ráadásul én a felvétel évében megnyertem a Ki Mit Tud?-ot.

    - Ez nem lehetett annyira érdem a felvételin...

    - Szinte az egész évfolyam jelentkezett, csak a többség elvérzett a középdöntőben. Jó hangulat volt. Én olyan voltam, mint a versenyló: ha adtak egy szem cukrot, megnyertem a távot, ha ütöttek-vertek, akkor nagyon lemaradtam.

    - Ki volt főiskolán az énekmestere?

    - Sípos Jenő. Kitartóan, nyugodtan, végtelen türelemmel dolgozott, addig foglalkozott a növendékkel, amíg ki nem hozta belőle a maximumot. Nagyon tudta tanítani a levegőzés technikáját. Jó iskola volt a Zeneakadémia, nagyon szerettem odajárni, már a gyönyörű épület miatt is. Később Orosz Júlia tanított a szakma rejtelmeire. Szerettem őt és kiváló zongorista férjét.

    - Az első szerep tehát Mozart volt, de mindjárt utána jött Puccini is, bár sokáig Mozart-énekesnőnek könyvelték el...

    - Zerlina után jött Susanna a Figaro házasságából, majd a Bohémélet. Donna Elvira szerepéből kivágott Ljubimov. Így ezt előbb énekeltem el Bonnban (Ruggiero Raimondi és Renato Bruson társaságában), csak utána állhattam be itthon.

    - Miért vágta ki Ljubimov?

    - Állítólag nem tetszettem neki. Később kiderült, hogy egy kollegina akarta a szerepet. Azután évek múlva, amikor Szingapúrban vendégszerepelt a produkció, akkor direkt engem kértek. Szóval, nem lehettem annyira rossz Donna Elvira. De addigra Ljubimov rendezése is megszelídült, a kollégák lassanként elhagyták a nekik nem tetsző instrukciókat.

    - Folytatás?

    - A Cosi Fiordiligije következett, azt nagyon szerettem. Lukács Ervin mondogatta később, hogy az az előadás a csillagos órában született. Utána jött még egy Mozart-szerep, Vitelia a Titusból. Legvégül a Grófnő a Figaróból, de abban a rendezésben nem éreztem jól magamat. Mihály András el akarta énekeltetni velem Konstanzét is a Szöktetésből, de azt nem vállaltam. (Úgy tűnik, Mihály mindenáron meg akart buktatni, még a Hoffmann meséi hármas főszerepére is kiszemelt.)

    - Pamina?

    - Az áriához nekem nem volt meg a belső nyugalmam. Nem tudtam úgy elénekelni, ahogy szerettem volna. Mindig László Margitot hallottam magamban, ahogy ő énekelte. De nem is igazán gondolkodtak bennem Paminaként.

Berlini Csocsoszan

    - Lassan jött egyik a másik után. Végül is nem panaszkodom, a lista elég impozáns lett. Olyan azért előfordult, hogy felkért a barcelonai színház Donna Elvirának, és akkor derült ki, hogy előző évben is hívtak Pillangónak, de Mihály András nem engedett ki, mást küldtek helyettem. Előbb-utóbb minden kiderül.

    - Térjünk vissza a szerepekhez - ott tartottunk, hogy Mozart mellett jöttek a Puccini-hősök...

    - Angelika nővért nagyon szerettem. Nagyon nőnek kell lenni, és emellett anyának is. Kár, hogy az igazgatók sosem kedvelték igazán azt a darabot. Liút is énekeltem. Azután Manont, Ilosfalvy Robival, amire nagyon büszkén és boldogan emlékszem. Őt egyszerűen csodáltam! De a legtöbbet persze Mimit énekeltem.

    - A Ki Mit Tud?-on énekelte Turandot áriáját. A szerep, vagy akár Toscáé nem szédítette meg?

    - De még az Izolda is, ha hallgattam...

    - Verditől csak három szerepet énekelt el: az Ernaniból Elvirát, a Boccanegra-Améliát és a Végzet Leonóráját. Szándékosan nem énekelt több Verdit?

    - Verdit illetően volt egy belső elvárásom. A sok felvételt hallgatva mindig azt gondoltam, hogy nagyon sok manír van hozzácsapva ezekhez a szerepekhez. Amikor kiosztották rám az Ernani Elviráját, meg is izzadtam vele. Előfordult, hogy előadás végére alig maradt hangom, ezért egy idő után inkább visszaadtam a szerepet (utána Misura Zsuzsi ezzel ugrott ki). Egy évvel később a Boccanegra Patanéval már sokkal jobb volt. Ott sikerült igazi muzsikálást véghezvinni. Én korábban zongoráztam, orgonáltam, tanultam zeneszerzést, tagja voltam a Rádió gyerekkórusának. Nekem lételemem volt a zene, és ezt legjobban az énekléssel tudtam megélni.

Kincses Veronika és Cappuccilli a Simon Boccanegrában

    - Arra én is nagyon emlékszem, nagyon jól sikerült este volt. Az Erkel Színházban én hallottam a legjobb helyről a Mester hangját...

    - Találtam egy kakukktojást a szerepei között, a Kékszakállú Juditját. Idehaza sosem énekelte.

    - Úgy látszik, itt nem tudták velem elképzelni.

    - Pedig komoly helyeken énekelte...

    - A törökországi bemutatót Ankarában Kováts Kolossal énekeltem, s amerikai színpadokon is felléptem. Én nagyon szerettem Judit szerepét. S ha hiszi, ha nem: feküdt nekem. A mezzók nagyon tartanak a c-től, nekem nem volt probléma, a mélységeket sem kellett lemellezni, hiszen nem Gertrudist kell alakítani, hanem egy hús-vér asszonyt. Persze nem a c-től függ a szerep.

    - Más feladat?

    - A Normát imádtam. Tizennégyszer énekeltem, sajnos hamar levették a műsorból. Az Adriana Lecouvreur címszerepe is nagy kedvencem volt. S volt egy Wagner-alak is, Éva szerepe. Azt azért is kedveltem, mert Molnár Andrással együtt álltam be a szerepbe, és mi általános iskolába is egy osztályba jártunk, ráadásul egy padban is ültünk.

Évaként az öltözőben Bordás Györggyel, Molnár Andrással és Wolfgang Wagnerrel

    - A nyugdíjba vonulás után jött a tanítás Pécsett...

    - Egy pécsi koncert után megkeresett az ottani egyetem, nem lenne-e kedvem tanítani. Volt. Habilitáltam, Mádl Ferenctől vettem át az egyetemi tanári kinevezésemet. Eleinte nagyon élveztem. Úgy voltam ezzel, mint aki a szerelmi csalódását egy új kapcsolattal heveri ki. Hét év alatt sikerült kialakítani az arculatot és eléggé fölfuttatni a tanszéket.

    - Mik jellemezték ezt az arculatot? Miben tért el a módszer más oktatási intézményétől?

    - Például rögtön a legelején szakítani akartam azzal a hozzáállással, hogy ha jön egy új növendék, egyből elkezdik szidni az előző tanárát, mondván, a diák nem tud semmit. Ez egy rossz szokás. Mert lehet, hogy nem minden tökéletes, amit csinál, de az a növendék addigra már igenis tanult hasznos dolgokat is. Bizalom és hit kell a tanításhoz.

    - Mára a tanítás is véget ért...

    - Megműtötték a térdemet, és utána fárasztott a vonatozás télvíz idején.

    - Maszek tanítvány?

    - Nincs, de néha szívesen meghallgatok egy-egy embert.

    - Egykori oktatóként hogyan látja a hazai képzést, a most végzők, végzettek esélyeit?

    - Kevesebb az esélyük idehaza, viszont nyitva áll a nagyvilág. Nehéz szakma, nehéz kenyér. Vagy mindent, vagy semmit. Ezek ugyan közhelyek, de igazak. Ám erre néhány mondattal nem tudok válaszolni. Jó lenne, ha újra működne az Erkel Színház, akkor a fiataloknak itthon is több lenne a lehetőségük.

    - A pályától elbúcsúzott, az oktatást abbahagyta - végelegesnek tekinti a visszavonulást?

    - Ha kedvem van valamihez, akkor elvállalom, hangom az mindig van. Most nyáron is voltam az USA-ban, Mahler Negyediket énekeltem és Mozartot az egyik este, Respighi Alkonyat című művét, Alma Mahler és Saint-Saëns dalait a másik koncerten.

    - Akár egy a Magyar Állami Operaházból érkező felkérést is elvállalna?

    - Esetleg Janáček A Makropulos-ügy című operájának női főszerepét - izgalmas színészi feladat lenne egy 300 éves énekesnőt alakítani...

A Bohéméletben, Póka Balázs, Polgár László, Luciano Pavarotti és Sólyom-Nagy Sándor partnereként