\"Ilyenek vagyunk\" (Vajda János, a Karnyóné komponistája)
A Magyar Állami Operaházban ma mutatják be Vajda János Karnyóné című kétrészes operáját. A Csokonai vígjátékából Várady Szabolcs librettójával készült előadást, amelyet Ascher Tamás rendez, több helyütt az elmúlt másfél évized legfontosabb operai eseményének tartják. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a premier tényleg tartogat meglepetéseket. Vajda Jánossal beszélgettünk.
- Ebben az operában szolid zenekari apparátust alkalmaz. Ezt az indokolja, hogy a Csokonai-mű is kamaradarab?
- Ez is. Tízszereplős előadásról van szó, amelyben nincs kórus, így nincs szükség nagy apparátusra sem. Ugyanakkor örök kérdés, hogy egy vastagon odarakott zenekari rész mennyire megy az ének rovására? Ez különösen fontos most, hogy olyan előadásról van szó, ahol maga a szövegértés is nehézségeket okozhat. A szereplők magyarul énekelnek, sőt a szöveg feliratozva is olvasható, de Csokonai kétszáz évvel ezelőtti nyelvezete bizony kihívás.
- Mennyire ragaszkodtak az eredeti szövegekhez? A prózai részek például hogyan alakultak át a librettóban?
- Várady Szabolcs kiváló librettót írt. Az eredeti betétdalokat mind megtartottuk, és beemeltünk néhány egyéb Csokonai-verset is. A prózai szövegek pedig részben ritmikus prózában, részben Várady Szabolcs Csokonai stílusát őrző átköltésében hangoznak el.
- A címszerepet kettőzve játsszák. Wiedemann Bernadett és Bátori Éva hangi adottságainak eltérése miatt ön kénytelen volt alternatív szólamot írni. Mennyiben más karakterű az előadás a két különböző énekessel?
- A szerepet eleve kettőzve terveztük, de természetesen nem gondoltunk alternatív szólamra. Wiedemann Bernadett mellett Németh Judit lett volna a másik Karnyóné, ám neki váratlanul vissza kellett adnia a szerepet. Bátori Éva egy másik karaktert énekelt volna az előadásban, én kértem meg, hogy gondolja meg, elvállalná-e a címszerepet. Sokáig töprengett, több szakértő véleményét is kikérte, majd igent mondott. Nyilván nincs könnyű helyzetben, de nagyon változatos eszközökkel, szépen oldja meg a feladatot.
- Az alkotói stáb hogyan állt össze?
- Várady Szabolcs munkásságát figyelemmel kísértem, olvastam a köteteit, de a személyes ismeretségünk eleinte kimerült annyiban, hogy egyszer pingpongoztunk Szigligeten. 1990-ben, amikor a Leonce és Léna operára alkalmazására készültem, eszembe jutott, hogy őt kérjem fel a librettó megírására. Szabolcs először maga helyett Lator Lászlót javasolta, aki éppen akkoriban fejezte be a Leonce és Léna színházi fordítását. De Lator László is úgy vélte, ez egyértelműen Várady Szabolcsra szabott feladat. Akkor kezdtünk együtt dolgozni, azóta már komponáltam kantátát Várady-versre, tavaly pedig ő igazította át egy XVIII. századi debreceni ismeretlen szerző művét egy oratóriumomhoz. Számomra kézenfekvő volt, hogy a Karnyónét is együtt állítjuk színpadra. Ascher Tamást személyesen nem ismertem, Györgyfalvy Katalin mutatott be neki, aki koreográfus, de már a Leonce és Léna dramaturgiai megoldásaiban is segített. Együtt elmentünk Ascherhez, eljátszottam neki a darabot, ő pedig igent mondott. Nagyon örülök, mert érezhetően szereti ezt az operát, és nagyrészt neki is köszönhető, hogy ez a bemutató nagyon kellemes munkalégkörben zajlik.
- Tehát az ön ötlete volt a Karnyónét elővenni?
- Igen.
- És miért? Mit keres 2007-ben az operaszínpadon egy kedves diáktréfa?
- Hát éppen ez az. A diákkori élményeim nekem is azok voltak a Csokonai-darabról, hogy ez egy kis vidám történet. De egészen más ám, ha ezt az ember korosodó fejjel olvassa el. Akkor bizony már kifejezetten démoninak tűnik, ahogy ez a két udvarló megpróbál visszaélni egy kiszolgáltatott nő érzelmeivel, életével. Az opera második része éppen ezért el is tolódik a tragikum felé. Ugyanakkor engem mindig foglalkoztatott a komédiának az a sajátos technikája, ahogyan a szélsőséges karaktereket egymás mellé helyezi, és végül ebből teremt harmóniát. A karakterek sokfélesége zenei értelemben is rengeteg lehetőséget nyújt. És van még valami, ami foglalkoztatott: ez Csokonai talán legjobban sikerült vígjátéka, annak ellenére, hogy Csurgón diákoknak, gyakorlatilag rögtönzésszerűen írta. Kíváncsi voltam, mitől működik ez olyan jól?
- A darab záróbeszédét átemelték az operába?
- Igen, át. Szerintem nagyon tanulságos, bizonyos mondatai ismerősek lehetnek számunkra is. Ebből a beszédből derül ki, hogy nem is változott olyan sokat az élet kétszáz év alatt: ilyenek vagyunk.