\"Gyanítom, hogy Szegeden sok a rejtett tartalék\" (Kardos Gábor, az Aranykoporsó karmestere)

Kardos Gábor, karmester. A szegedi operajátszás egyik alapköve, Artisjus-díjas. Kortárs-specialistának tartják, de szerinte nem az. Vezényel gyerek-darabot, Kékszakállút, operettet és Don Carlost. Régi szegediek állítólag egyszer látták már a színházon kívül is. Amikor a szomszéd utcában található Kisszínházban játszottak... Telefonon beszélgettünk, az Aranykoporsó-széria után.

   - Évekkel ezelőtt a szegedi társulat azzal került igazán a Café Momus látóterébe, hogy egyre-másra fizetésképtelenségről, elmaradt bemutatókról, botrányról érkeztek a hírek. A változást nem tudom pontos dátumhoz kötni, de a színház egy külső szemlélő számára most teljesen \"rendezett\" benyomást kelt...

   - Belülről is úgy látszik. Pénzügyekkel sosem foglalkoztam, de az akkori állapotok a szakmai közérzetre is rányomták a bélyegüket. Most sokkal jobb a hangulat. Mennek szépen az előadások, rendszeresen vannak bemutatók, izgalmas feladataink vannak, és ezt a közönség is méltányolja - habár az Aranykoporsó egy-két előadásán tényleg kevesen voltak.

   - Tehetetlen a közönség-szervezés? Hiányzott a publicitás? Vagy a szegediek nem szeretik a kortárs zenét?

   - Az biztos, hogy a hírverésen nagyon sok múlik - főleg, amikor a premier és az utolsó előadás között mindössze nyolc nap telik el -, de a fő okot inkább abban keresném, hogy az operabarát közönség tekintélyes része a tradíciói miatt rajong az operáért, a kortárs zene pedig épp ezeket kerüli. Az Aranykoporsót sokan látták a hetvenes évek végén, és biztosan kevesebben nézik meg újra, mint mondjuk a Carment vagy a Traviatát. Persze nem ez az egyedüli értékmérője a műfajnak. Annak pedig külön örülök, hogy Huszár Lajos A csend c. operájának tavaly akkora sikere volt.

   - Téged újabban kifejezetten kortárs-specialistának tartanak. A Délmagyarország recenziója külön kitér arra, hogy a hiányosan maradt kották, a szöveghibák és pontatlanságok miatt magának a darabnak a rekonstrukciójával is sok munkád volt.

   - Az igaz, hogy a kisebb kottahibákat is jó hatásfokkal veszem észre. (Még zeneakadémista koromban ugrattak is néha, miért nem megyek inkább kiadói lektornak.) Egyszerűen zavar, ha nem azt látom, amit hallok. Ettől még biztosan nem fogok gyengébb Bohéméletet dirigálni. Szívesen foglalkozom kortárs művekkel, de valójában nem is volt olyan sok műsoron, hogy ez jelentse a fő profilomat. A Kékszakállút vezényeltem - de az inkább modern-klasszikus. Kortársnak tulajdonképpen csak a most bemutatott Aranykoporsó nevezhető, és persze Huszár Lajos operája.

   - Amiért Artisjus-díjat is kaptál.

   - Nem én, hanem mi, legalábbis a darabot bemutató csapatból többen. Egyébként pedig nagyon igaz, amit Szőllőssy tanár úr mondott régen, amikor a Kossuth díjához gratuláltunk: \"A díj olyan, mint az influenza, van, aki megkapja, van, aki nem...\".

   - Mindenfélét vezényelsz tehát, Cimarosától az operettig. Az izgalmas feladatok között ez utóbbit nem tekinted gályamunkának?

   - Sőt, ahogy nem igazi karmester az, aki nem vezényel operát, úgy nem igazi operakarmester az sem, aki nem vezényel operettet. Ezekben zeneileg nyilván kevésbé magvas dolgok hallhatók, de a pergő színpadi történéseket és a szélsőséges tempóváltásokat pontosan \"lekísérni\" komoly szakmai kihívás. Nagyon kézben kell tartani, és rettenetesen oda kell figyelni, hogy működjenek a dolgok. Azt hiszem, tényleg nem volna szabad legalább minimális operett-gyakorlat nélkül operát vezényelni. Én is nagy hasznát látom.

   - Milyen beleszólásod van a műsorválasztásba? Tudod már, hogy mit fogsz csinálni, mondjuk két év múlva?

   - Egyelőre csak azt tudom, hogy a következő évadban miket fogok vezényelni. Amúgy pedig a konkrét teendőket egy nappal korábban olvashatjuk a próbatábláról. Ilyen a színházi élet, de én ennek ellenére szeretem. Ami a műsorválasztást illeti, az a zeneigazgató feladata. Szerencsére Molnár Lászlóval jó a viszonyunk, kölcsönösen megbízunk egymásban, így könnyen megegyezünk. Nap közben vagy próbálok, vagy korrepetálok, este vezényelek, a közöttük lévő üres percekben pedig a büfében beszélgetünk - természetesen a \"munkáról\". Ha véletlenül nincs előadásom, akkor is itt élek bent. Mindig megtalálnak a feladatok. Annyit már tudni vélek, hogy hamarosan lesz egy csembaló mellől vezénylendő Don Giovanni előadásunk, Oberfrank Péterrel egymást váltva. Már alig várom!

   - Az Aranykoporsóról azt mondtad, hogy a karmesternek minden általa vezényelt opera az édes gyermeke, és mint ilyet, magától értetődően szereted, de egyébként is szép. Kifejtenéd bővebben? Ha sikerül bemutatnotok a fővárosban is, érdemes lesz elmenni rá?

   - Te Szegedre jöttél el érte, és a beszámolód szerint ezzel együtt sem bántad meg! Hogyne lenne érdemes \"helyben\" megnézni egy nagyon szép kiállítású, élményszerű éneklésekkel teli, klasszikus rendezésű előadást! A szövegkönyv Móra Ferenc regényéből készült, a zene pedig híven szolgálja a történetet. A kortárs zenétől idegenkedőknek el kell mondanom, hogy rengeteg tonális sziget van a darabban, a kortárs zene rajongóinak pedig azt, hogy ők sem távoznak üres kézzel… A III. felvonás szerelmi duettjeit már a korrepeticiók kezdete óta szeretem, ez az a hangzásvilág, ami igazán szépen szól, és teljesen bele lehet feledkezni.

   - Sikeresnek tűnik a \"Made in Szeged\" koncepció. Mennyi szerző, mennyi darab lehet ott még fiókban? Nem lehet, hogy éppen ezek a bemutatók inspirálnak majd arra helyi tehetségeket, hogy igenis érdemes zenét szerezni, írni, alkotni? Van-e ilyen készülődésről tudomásod?

   - Nincs lehetőségem \"minden fiókba\" benézni, de gyanítom, hogy sok a rejtett tartalék. Pl. a Janik László-Mátyássy Szabolcs szerzőpáros Szindbád c. musicaljének keletkezéstörténete is ezt igazolja: egy gyerekelőadás után olyan hevesen kritizálták a darabot, hogy rájuk szóltam, írjanak jobbat! \"Ha megírjuk, bemutatod?\" \"Hát persze!\"
És ez történt. Legutóbb a pesti Nemzetiben játszottuk, nagy sikerrel. Ennél inspirálóbb történetet nem tudok hirtelen említeni - de persze csak azért ne írjon senki darabot, mert szegedi! Abban bízom, hogy aki eddig írt, az ezután is fog, és várjuk az elsődarabos szerzők jelentkezését is!

Kardos Gábor, és egy oldal a Csend-ből