\"Erre születtem, ez a hivatásom\" (Bogányi Gergely)

Még az ősszel azt hallottuk, hogy valami baj van vele, sorra mondja le a fellépéseit. Addig-addig tanakodtunk arról, hogy készítsünk- e interjút, mígnem ismét megjelent neve a koncertkiírásokban, sőt, karácsony előtt egy lemezzel is jelentkezett.

   - Mindenképpen banális a kérdés, de a jelen helyzetben megkerülhetetlen. Hogy szolgál az egészsége?

   - Igen, aktuális a kérdés, mert orvosilag, de egyébként sem vagyok még igazán jól a mexikói vírusfertőzés óta. Január-február végéig eltarthat a teljes gyógyulás. Négy hónapig minden megszűnt körülöttem, mindent le kellett mondanom, pedig rengeteg koncertem lett volna, de semmit nem tudtam csinálni. Csak lassan-lassan kaptam erőre.

   - Úgy vettem észre - magamon is -, hogy ha az ember hosszabb ideig kiesik egyfajta tevékenységéből, az nem csak negatív hatással jár. Sok minden leülepszik ez alatt az idő alatt, az agy valahogy tovább dolgozik a feladatokon. Hogy volt ez Önnel?

   - Pontosan így. Ez így működik, jót is tesz.

   - 1996-ban volt a Liszt verseny, és tudjuk, hogy Liszt művei azóta is alapját képezik zongoraművészi tevékenységének. Hogyan viszonyul hozzá Chopin? A kettejük zeneszerzői világa? Tudjuk, hogy ők annak idején nem voltak akkora barátságban, mint azt még ma is szeretik hinni.

   - Ők voltak a modern zongorajáték megalapítói, persze mindketten a maguk módján. Nem hiszem, hogy ki lehet őket kerülni, és nem hiszem, hogy érdemes - zongorista fejjel gondolkozva. Változatlanul élek belőlük, folyamatosan játszom mind a két nagy mester műveit. De vannak mások is, akikből élek. Gondolok itt pl. Bachra, Mozartra, Brahmsra, Schumannra.

   - A sűrű koncertezés megélhetési kényszer, vagy ad valami pluszt?

   - Én azt nem úgy gondoltam, hanem mint művészi táplálékot.

   - Értem, de mi a helyzet a zongorázással, mint kenyérkeresettel?

   - Én mindenképpen zenész, zongorista vagyok, nem is értek máshoz. Úgyhogy a megélhetés ilyen szempontból ötöd rangú kérdés, mert erre születtem, ez a hivatásom.

   - Liszt és Chopin tehát az alapok. Nem tudjuk igazából, hogyan zongoráztak, hiszen felvétel utánuk nem maradt. Mi az, amit le kell szűrni, mint megkerülhetetlent abból, amit ránk hagytak, és mi az, amin esetleg túl kell, túl lehet lépni most, a harmadik évezredben?

   - Jó kérdés, nagyon elgondolkodtató. Szerintem nem nagyon lehet sem technikailag, sem zeneileg - abban a stílusban maradva - túllépni őket. Az nagyjából elég, amit ők kihívásként elénk állítottak mind technikai szempontból, mind a zenei mélységeket tekintve.

   - És ma az előadónak hogyan kell műveikhez közelednie? A leírások szerint eléggé eltérően játszottak.

   - Nem annyira, hiszen kortársak voltak. Mert Mozarthoz - például - technikailag is, és más szempontból is másképp közelítek, mint hozzájuk. De két különböző zseniről van szó, akiket különbözőképpen kell előadni.

   - Másrészt ott vannak a zongoristák, akik az elmúlt több mint száz évben játszották műveiket, és sokuktól, sőt legtöbbjüktől már felvételek is maradtak. Amikor ma valaki ilyen vállalkozásba kezd, nyilván van elképzelése arról, mi az, amit jobban, vagy másképp akar csinálni.

   - Pontosan. A rögzített irodalom Chopin esetében óriási. Rengetegen játszották, és mindenki másképp játszotta. Azt keresni, hogy hozzájuk képest én hogy tudnám másképp, vagy jobban játszani, az egy lehetőség, de nem így álltam hozzá, hanem kifejezetten ennek az ellenkezője volt a motiváló erő, méghozzá maga Chopin, és maga az írott kotta. Természetesen hat rám, hogy hogyan játszott valaki száz, ötven vagy tíz évvel ezelőtt. A tapasztalatom az, hogy a legjobb felvételek régebbiek. Nem nagyon tudok olyasvalakit említeni, aki jobban játszotta volna Chopint, mint Cortot vagy néhány kortársa. Ilyen szempontból inkább hullámvölgynek tekintem a század közepe-vége felé nyújtott interpretációkat.

   - A legutóbbi interjúim egyike Alan Walkerrel, a nagy Liszt életrajz kapcsán készült. Egy ilyen munka segít a művésznek is, vagy csak a nagyközönségnek és a zenetörténészeknek érdekes, hasznos olvasnivaló?

   - Nekem nagyon sokat segített! Fantasztikus! Nem lehet hátrány, ha az ember többet tud, például Lisztről. Az összes körülményről, háttéreseményről. A darabelemzések persze nekem nem olyan fontosak, mert azt úgyis elvégzi az ember, de nagyon sok minden volt, amit nem tudtam addig.

   - A zeneszerzők kapcsán nem esett szó egy olyan komponistáról, aki a régi nagyok közül a zongoristák számára megkerülhetetlen: Beethovenről.

   - Beethovennek sok művét nem értem és nem szeretem. Viszont van jó pár, amit nagyon szeretek, és játszom is. Várom, hogy mikor jön el az az idő, amikor valami leesik, vagy megértem, vagy valami történik ahhoz, hogy élvezni tudjam azokat a darabjait, amelyeket most nem.

   - Lemeze készítésénél milyen szempontok alapján válogatott Chopin művei közül?

   - Úgy gondolkodtam, hogy legyen hallgatható, változatos, tehát élvezetes a lemez, és ne az történjen, hogy jön hatvan mazurka egymás után. Úgyhogy az életmű el lett osztva tizenhárom lemezre.

   - Milyen tempóban készülnek az újabb felvételek?

   - Ez most leginkább a kiadón múlik, illetve azon, hogy hogyan tudnak Fazioli zongorát biztosítani. Mert Magyarországon nincs nagy koncertzongora ettől a cégtől, és én mindenképpen azon szeretném játszani a többi részt is.

   - Mi az, amit egy Fazioli hangszer a zongoristának nyújt?

   - Az olyan, mint a Ferrari egy autósnak. A Steinway D modell lehet hasonlítási alap. Hogy pontosan milyen, azt röviden egy példával tudom elmondani. Egy versenyen indultam ötvenegynéhány társammal együtt, amikor Finnországba megérkezett az első koncert Fazioli, és lehetett választani. Egyedül én választottam, mert még új volt és senki nem merte rajtam kívül kipróbálni. Azok a rádiósok, akik rögzítették a versenyt, mondták, hogy a Fazioli hangját sokkal könnyebb felvenni, mert sokkal kerekebb, a mikrofonokhoz is sokkal barátságosabb, mint a Steinway. Főleg a basszushangjai utánozhatatlanok. De a középregiszter is meleg, utánozhatatlanul egyedi. Azt hiszem, hogy lelkiekben többet ad.

   - Mennyiben más helyzet, amikor a stúdióban ül és - úgymond - az örökkévalóságnak játszik, mint az, amikor ugyanezt a színpadon, közönség előtt teszi?

   - Sajnos, vagy nem sajnos, ezek a dolgok nem szólnak az örökkévalóságnak, de az én hozzáállásom a lemezfelvétel esetében is ugyanolyan, mint a koncerteken. Egyfajta életszerűséget, koncerthangulatot, improvizatív jelleget szeretnék rögzíteni is.

   - És nem hiányzik a közönség ehhez?

   - De, igen, mert a lemezkészítéskor borzasztó nehéz odaképzelni a koncerthangulatot. Annak a létrejötte egy speciális helyzet, amikor a zenéből jövő csodának - egy most még mérhetetlen - sugárzásként jelen kellene lennie. Ez kölcsönös, tehát a közönség ezt veszi, és vissza is adja olyan módon, hogy a pódiumon játszó zongorista ezt érzi.