\"Első szólistaként még most is folyamatosan tanulok.\" (Solymosi Tamás)

Solymosi Tamás balett-táncos folyamatosan röpköd. Részben a színpadon, részben Amszterdam, London, München és Bécs között. A magyar közönség legnagyobb örömére egyre gyakrabban láthatjuk hazai színpadokon is.

   - Úgy tudom, most is külföldről tértél haza.

   - Moszkvában voltam, a Bolsoj Színházban. Itt van a balett fellegvára, fantasztikus mesterekkel. Hét hetet töltöttem ott, a Hattyúk tavát próbáltam. Bár sokszor táncoltam ezt a szerepet, szerettem volna tökéletesíteni. Nem tartom \"cikinek\", hogy első szólistaként még most is folyamatosan tanulok.

   - A bátyád, Solymosi Zoltán is balett- táncos. Az ő hatására kezdtél el a tánccal foglalkozni?

   - Igen. A családunkban mindenki orvos, ügyvéd. Senki nem foglalkozott tánccal. A testvérem véletlenül került a Balettintézetbe, én már tudatosan követtem őt. Az évek során egyre jobb eredményeket kezdtünk elérni a versenyeken, fesztiválokon. Az elsők közé nőttük ki magunkat az Intézet növendékei között. Ebben óriási segítséget kaptunk mesterünktől, Dózsa Imrétől, aki a Balettintézet igazgatója is egyben. Még növendékként kaptam egy felkérést a Holland Nemzeti Balettől, a következő évadra már szerződést ajánlottak. Ott olyan mesterrel dolgozhattam együtt, mint Aradi Mária. Õ sokat segített nekem a szerepek kidolgozásában, megtanított a színházban létezni. Az első időben őrült honvágyam volt, mindennap haza akartam jönni. Amszterdam legrosszabb negyedében laktam, csupa kétes elem között. Egy év alatt négyszer törték fel a lakásomat. Azután szép lassan megszoktam ezt az új életet, és dolgoztam, mint egy \"rabszolga\". Főszerepeket táncolhattam a Csipkerózsikában, a Hattyúk Tavában.

   - Hollandia után mi következett?

   - Rudolf Nurejevtől kaptam meghívást egy ausztráliai turnéra. Olyan megasztárok közé kerültem, mint a Covent Garden, a párizsi, és a New York-i opera táncosai. Harmincöt előadást csináltunk. Ez óriási erőpróba volt. Innentől kezdve egyik meghívás követte a másikat. Chicago, Norvégia, Finnország, Franciaország, München, Berlin... Sokszor azt sem tudtam már, hol vagyok. Beláttam, hogy az a repertoár, amit tudok, nem elég. Le kell szerződnöm egy nagy színházhoz, hogy tovább fejlődhessek. Így kerültem az English National Baletthoz, amely arról híres, hogy a legtöbb előadást táncoló együttes a világon. Egy évben 250 előadásunk volt. Ennyiszer, ilyen sok főszerepet eltáncolni, sehol nem lett volna lehetőségem. A színházigazgatók kezdtek velem másképpen tárgyalni. Több helyre hívtak, végül a bécsi szerződést fogadtam el. Ide úgy mentem, hogy majd maradok egy évet, azután továbbállok. Végül hét évig maradtam. Mindent eltáncoltam, amit lehetett. Aztán a kollégák kezdtek irigykedni a sikereimre, egyre nehezebb lett a helyzetem. Nem éreztem jól magam, ezért az állandó szerződésemet vendégszerződéssé változtattam. Visszahívtak Amszterdamba, ahol ismét eltöltöttem egy évet. Mivel sok meghívást kaptam - Harangozó Gyula is egyre többször hívott a Magyar Állami Operaházba -, beláttam, hogy jobb lesz, ha szabadúszó leszek. Bár ez nagy kockázat, ugyanakkor szabadságot is jelent.

   - Hogy kerültél kapcsolatba a KFKI Kamarabalettel?

   - Régóta ismerem Sárközi Gyulát, az együttes vezetőjét, aki hívott az együtteshez. Nagyon szeretek új dolgokat kipróbálni, ezért örültem a felkérésnek.

   - Milyen volt a sok herceg- és hősszerep után Macbeth bőrébe bújva, negatív figurát alakítani?

   - A negatív figura mindig nagyon hálás. Már táncoltam hasonló szerepet Londonban és Bécsben, a Manon Lescaut hadnagyát, MacMillen koreográfiájában.

   - Tavaly karácsonykor láttam veled a Diótörőt. Hányadszor táncoltad ezt a szerepet?

   - Pont a napokban beszélgettem erről az egyik kollégámmal. Volt olyan év, hogy a karácsonyi szezon alatt hatvanszor táncoltam a Diótörőt. Ez őrülten nagy szám.

   - Milyen gyerekközönségnek táncolni?

   - Nagyon szeretek gyerekeknek táncolni, őszinték.

   - A magyar közönség februártól ismét láthatja Seregi László koreográfiájában a Spartacust. Ebben is szerepelsz?

   - Igen. Mint ahogy az előző években, most is Crassust fogom alakítani. Jövőre fogok Spartacusként bemutatkozni, amikor az együttes turnéra indul.

   - Annak idején a testvéreddel együtt szerepeltetek ebben a darabban. Milyen volt vele egy színpadon lenni?

   - Egyetlenegy ilyen előadás volt. Felejthetetlen. Fodor Antal Próba című balettjében fordult elő még egyszer. Zoli Júdást táncolta, én Jézust alakítottam.

   - Milyen szerepek várnak rád ebben az évadban?

   - Nagy erővel készülök a Mayerling bemutatójára, amelyben a tragikus sorsú Rudolf trónörököst fogom alakítani. MacMillen koreográfiája a legnehezebb férfi főszerep a világon. Harangozó Gyulának sikerült a Magyar Állami Operaház részére megvenni a jogokat. Ez nem kis bravúr, hiszen a világon csak három helyen játsszák. Április 24-25-én lesz a bemutató. Az ősbemutató szereplői jönnek Budapestre betanítani a koreográfiát. Ez nagyon nehéz darab a padödök és az emelések miatt, de komoly színészi játékot is igényel. Utána kell olvasnom, hogy milyen volt Rudolf. Fel kell építenem a szerepet.

   - Bakik a színpadon?

   - Rengeteg történetet tudnék mesélni. Megtörtént egy előadáson, hogy a paróka nem volt a fejemre igazítva, és egy nagy ugrás közben lerepült. Mindenki dőlt a nevetéstől, én meg majd megpukkadtam a méregtől.

   - Koreografálásra gondoltál már?

   - Kisebb dolgokat már csináltam, de sajnos nincs rá időm. Az általam táncolt darabokat szívesen megcsinálnám új felfogásban.

   - Úgy hallottam, hogy tanítani is szeretnél.

   - Már megszereztem a táncpedagógusi diplomámat. Ebben az évben már szerettem volna kipróbálni a tanítást, de a fellépésekkel sajnos nem tudtam összeegyeztetni.

   - Mivel tartod formában magad?

   - Örökmozgó vagyok. Nyáron vitorlázom, szörfözök, búvárkodom. Télen síelek. Tudom, hogy sok olyan dolgot csinálok, amit a balett mellett nem szabadna, de nem tudok tétlenül ülni otthon.