\"Csak a nagyon-nagyon jó zene érdekel\" (Schiff András)

A világjáró művészt nem kell bemutatni a Café Momus olvasóinak. Többszörös Grammy- és Gramophon-díjas, a világ egyik legnagyobb zongoraművésze. Szeret teljes életműveket bemutatni. Elsősorban Bach-, Mozart-, Beethoven-, Schubert- és Bartók-játéka örvend szinte osztatlan elismerésnek. Néhány éve rendszeresen vezényel. J. S. Bach halálának 250. évfordulóján - több sikeres németországi előadás után - a Royal Festival Hallban vezényelte a Máté-passiót. Muzsikus barátaiból alakított egy nagyszerű kamarazenekart az Andrea Barcát. Több zenei fesztivál alapítója és művészeti vezetője.
Schiff András 2003. december 20-án és 21-én eljátszotta és zongora mellől vezényelte Beethoven C-dúr és Esz-dúr zongoraversenyét a Fesztiválzenekarral. Februárban megkezdte azt a sorozatot, melyben Beethoven összes zongoraszonátáját hallhatja a Zeneakadémia közönsége. A zongoraversenyek közül a három hátralévő: a B-dúr, a c-moll és a G-dúr zongoraverseny most következik a Tavaszi Fesztivál keretében, ugyancsak a Fesztiválzenekarral.

   - Javaslom, hogy legyen beszélgetésünk kiindulópontja néhány aktuális esemény, azután majd menet közben biztos, hogy sok egyéb dolog szóba kerül. Nemrég jelent meg a könyved, ötven éves vagy, amivel kapcsolatban többen úgy fogalmaztak, hogy ez az út fele.

   - Ha optimista vagyok, akkor a fele, de annyi nem kell. Bár ha az ember szellemileg friss és egészséges, akkor miért ne. Az elmúlt öven év viszont nagyon gyorsan lepergett, pedig nem volt rövid. Szinte minden állomására emlékszem.

   - Könyved is erről szól. Végigböngészve benne a diszkográfiát feltűnő, hogy milyen kevés zeneszerzővel foglalkozol. Persze köztudott, hogy azokkal nagyon alaposan.

   - Lehet, hogy szám szerint nem túl sok szerző, de azok nagyon sok darabot írtak. Persze, ahogy öregszem nem több szerzőtől fogok játszani, hanem még kevesebbtől. Régebben például játszottam Prokofjevet. Õ egy igazán jó zeneszerző, de eszem ágában sincs mostanában tőle bármit is előadni. Vannak nagyon nagy zenék, vannak jó zenék, közepes és rossz zenék. Engem - bevallom - csak a nagyon-nagyon jó zene érdekel.

   - Ez kiderül a szerzőkből, akiktől játszol. Feltűnő a kötődésed a német nyelvterületen élt komponistákhoz. Ugyan játszol Scarlattit, Chopint, Bartókot, Dvorakot, Janaceket is, de leginkább a nagy német és osztrák szerzők kompozícióit.

   - Talán, mert ők a legjobbak. Bár nem vagyok olyan elfogult ez ügyben, mint Heinrich Schenker, a XIX. és XX. század fordulóján Bécsben alkotó zenetudós, aki azt mondta, hogy a németajkú szerzőkön kívül van Domenico Scarlatti és Chopin, a többi nem ér semmit. Mentségére, ez akkor íródott, amikor még Debussy és Bartók nem volt ismert. De ezzel együtt is ez így túlzás. Abban a korban is és korábban is éltek igen nagy zeneszerzők. Szerintem Verdi és Monteverdi egyaránt óriási zeneszerzők. De Muszorgszkij is az.

   - Muszorgszkij komponált zongorára, a másik két említett nem. Ám Debussyt se nagyon játszol...

   - A dalokat előadtuk koncerten, a zongoraműveket magamnak már játszottam, előbb-utóbb sorra kerül az is. Amennyiben ez valóban az út fele, akkor lesz rá időm. Debussy nagyon érdekel, nagyszerű zene az övé. Mostanában Beethoven nagyon elfoglal. Biztos, hogy az elkövetkező tíz évemet szinte teljesen leköti.

   - 2006-ban viszont Mozart-év lesz...

   - Ezek a születési és halálozási évek nem érdekelnek, többnyire csak egy konjunktúrát jelentenek. 2003-ban mindenki Berliozt játszott. Még a vízcsapból is Berlioz folyt, persze tudom, erre lehet az mondani, hogy úgyis csak az hallgatja a műveit, akit az érdekel. Visszatérve Mozartra, az ő műveit a zenekarral folyamatosan játsszuk, és minden évben van Mozart-fesztivál Salzburgban. Ezzel együtt a Mozart-évet nem szeretném túlzásba vinni, az már 1991-ben is borzalmas volt. Nem szeretnék nagyképű lenni, de ez úgy van, hogy mindenki nagyon szereti Mozartot, viszont Mozart nem mindenkit szeret. Nagyon sok olyan ember érzi magát predesztinálva arra, hogy Mozartot játsszon, aki jobban tenné, ha hozzá se nyúlna. Ezt a vágyat nem is nagyon értem. Én próbálok magammal mindig önkritikus lenni. Például Liszt h-moll szonátája egy kiváló darab, de tudom, hogy nem nekem való. Miért játsszam el közepesen, mikor annyi kitűnő előadásban hallható? Miért nincs önkritikája \"Iván Ivánovicsnak\"? Valószínű azért, mert ő azt hiszi, hogy jól játssza Mozartot. De ez nem így van, hiszen a nyelvet sem érti. Mi - hiába volt Rákosi- és Kádár-időszak - sosem tartoztunk a szláv kultúrkörhöz. A Monarchia generációkon át meghatározója volt zenei neveltetésünknek. Tanultunk Bartókot és Kodályt, de zenei kultúránk alapköve a bécsi klasszicizmus. Az orosz kultúra viszont nem abban gyökerezik.

   - Richter úgy érezte, hogy Haydnnal megbirkózik, de Mozarttal nem.

   - Ugyan játszott ő Haydnt is, Mozartot is, de kétségtelen, hogy az ő előadói nagysága sokkal inkább érzékelhető, ha Schumannt, vagy orosz zeneszerzőket hallgatunk vele. Az előbbiekben inkább magammal kapcsolatban szerettem volna hangsúlyozni, hogy ami nem az én világom, azzal nem próbálkozom.

   - Ezek szerint nem változott a harminc évvel ez előtti véleményed. Akkor is azt nyilatkoztad, hogy az életpálya során nem kell minden szerzőtől játszani.

   - Bár Lisztnek vannak nagyszerű művei, kerültem például a Liszt-darabokat. Ravelt sem játszom. Tudom, hogy kitűnő zeneszerző, de nem érzek a lelkemben semmit, amikor az ő műveit hallom. Arról, hogy kit miért nem játszom, nem is szeretnék többet beszélni. Annyiszor felteszik azt a kérdést, hogy miért nem játszom ezt, vagy azt. Eközben ritkán kerül szóba, hogy mennyi mindent játszom. Bachnak majdnem az összes zongoraművét eljátszani - kotta nélkül - az nem magától értetődő.

   - Ha már Bachnál tartunk, az utóbbi években kedvenc zeneszerzőid zenekari-, és oratórikus műveivel, valamint a Mozart-operákkal karmesterként tovább bővíted előadói repertoárodat...

   - Azért nem vezényelek bármit. Még az általam remekműveknek gondolt darabok közül sem. Stravinsky Le Sacre du Printemps-ját nem fogom elvezényelni, mert az egy jelentős technikát feltételez, és annyira nem tudok vezényelni. Időnként megkérdezek karmestereket a vezénylési technikával kapcsolatosan. Többnyire azt a választ kapom, hogy ezt, vagy azt nem lehet ilyen egyszerűen elmagyarázni. Szerintem a karmesterek kissé túlmisztifikálják saját szakmájukat. Ha engem a zongorázással kapcsolatban megkérdeznek, nagyon egyszerű szavakkal, mondatokkal tudok válaszolni. A karmesterség egy lélektani foglalkozás, mint minden olyan, ahol emberekkel kell bánni. Kell, hogy legyen autoritásod, ugyanakkor ne legyél diktátor, mert abból semmi jó nem sül ki.

   - A világ zenei életében jártas előadóként mennyire ismered a hazai viszonyokat?

   - Tapasztalatom és az értesülésem szerint a zenei élet ugyanolyan belterjes, mint volt. Sok a rivalizálás, ami megítélésem szerint nagyon káros. Erre azt szokták mondani, hogy ez egy kis ország, pedig nem olyan kicsi, és jutna mindenkinek hely. Úgy tűnik, megmaradtak bizonyos struktúrák, megkövesedett formák. Például minden továbbra is Budapest-centrikus. Pedig, amikor vidéken játszom, jobban tetszik a közeg, mint Budapesten. A fesztiválokon lehet, hogy fővárosi és külföldi turisták vannak többségben jelen, de a vidéki városokban a helyi közönség jár a koncertekre. Õk nagyon nyitottak és lelkesek.