\"Civilek szövetkeztek a saját szakmájuk érdekében\" (Victor Máté, a Magyar Zenei Tanács elnöke)

Az, hogy milyen feltételek között dolgoznak zenészeink, nem lehet közömbös a zenebarát számára sem, hiszen ettől is függhet a produkciók színvonala. Nemrég a Magyar Zenei Tanács két ügyben is hallatta hangját, ezekről kérdeztük a szervezet elnökét, Victor Mátét.

   - Tulajdonképpen milyen szervezet elnöke vagy?

   - A Zenei Tanács civil szervezetek szövetsége. A bekerülés feltétele, hogy olyan társadalmi szervezetről legyen szó, amely valamilyen módon kapcsolódik a zenéhez. A tanács semmiféle törvényi felhatalmazással nem rendelkezik, ereje abban van, hogy tagsága nagyon kiterjedt körű. Vannak kifejezetten szakmai csoportok, mint például a Szimfonikus Zenekarok Szövetsége vagy a Zenetanárok Társasága. Műfajok tekintetében teljesen nyitott: tagszervezet a Magyar Jazz Szövetség, a Táncház Egyesület, vagy a Zenetudományi és Zenekritikai Társaság, de helyet kaptak olyan, a zenével kapcsolatos társulások is, mint a Magyar Hangszerész Szövetség, a Hangversenyrendezők Egyesülete, vagy a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége.

   - És mi az az elv, cél, amely ezeket a - sokféle érdeket képviselő - csoportokat összefogja?

   - Röviden összefoglalva: hogy a hazai zenekultúra minél gazdagabb legyen, jól működjön a zenei élet Magyarországon. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a sokféle szervezetnek mindig egybeesnek az érdekei. De nem is törekszünk arra, hogy minden ügyben közös álláspontot képviseljünk. Ha ilyet nem tudunk kialakítani, akkor is legalább megvitatjuk egymás közt, szakmai szinten a kérdéseket. De a tagszervezetek szolidárisak egymással, és amennyiben az elveinkkel, a közös célokkal nem ellenkezik, támogatjuk mindegyik törekvését, tehát ott érezhetik maguk mögött az egész muzsikus társadalmat. Civilek szövetkeztek a saját szakmájuk érdekében - ez a Zenei Tanács.

   - Az egyik ügy, amiben a tanács nemrégiben hallatta a hangját, a szerzői joggal kapcsolatos. Ez azért érdekes téma, mert a \"zenefogyasztók\" és \"zenekészítők\" érdekei itt látszólag ütköznek. Egyik oldalon ott a lemezmásolás, kottamásolás, mint olcsón űzhető, de egyúttal illegális tevékenység, másik oldalon pedig ott van a jogdíj, amitől az előállítók elesnek.

   - Az ellentét abból is adódik, hogy egy átlag zenehallgató talán nem is tudja, a szerzői jogból milyen komoly bevétele származik a magyar kultúrának. Az alkotó muzsikusok pedig ebből élnek. Ha valaki megír egy zeneművet, még nem jár neki semmi. Akkor lesz abból pénze, ha azt valahol eljátsszák, abból bevétel keletkezik, amiből megkapja a maga részét. Ez a munkabére a szerzőnek, aki a munkáját nagyon hosszú távon fekteti be, hiszen sokszor csak évek alatt jön össze az azt ellentételező pénzösszeg. De gondolom, a legegyszerűbb zenevásárló, hangverseny-látogató sem vonja kétségbe, hogy a zeneszerzőnek díjazás jár a munkájáért.

   - Ez nem új keletű probléma. Miért került most terítékre?

   - A téma aktualitását az adja, hogy az Igazságügyi Minisztérium elkészített egy törvénymódosító tervezetet, amelyet a kormány a parlament elé kíván vinni. A törvény többek közt azt szabályozná, hogy a pénz milyen módon jusson el a szerzőhöz. A problémánk az, hogy az eddigi bevált, jól működő rendszert meg akarják változtatni. Az Artisjus, a magyar szerzői jogvédő egyesület, elődszervezetét is beleértve, éppen tavaly volt száz éves. Ezt az egyesületet a szerzők azért hozták létre, hogy a jogdíjaikat behajtsa, vagyis nem a zeneszerző áll ott a koncertterem ajtajában a markát tartva, hogy kérem a százalékomat, hanem az Artisjus képviseli őt a megfelelő helyen. Az igazságügyi tárca arra hivatkozik, hogy az EU-s jogszabályokhoz való közelítés miatt van szükség a rendszer megváltoztatására, mert a szolgáltatások szabad versenye előírás. A jogdíjbehajtást szolgáltatásnak tekintik tehát, és az szerepel a javaslatban, hogy ezzel bárki foglakozhasson. Jelenleg az egyetlen hazai behajtó szervezet zenei téren az Artisjus, amely függetlenül attól, hogy valaki tagja-e vagy sem, mindenkinek begyűjti az őt megillető jogdíjat Magyarországon. Még a külföldiekét is, és továbbítja az illetékes külföldi szervezeteknek. Azok viszont behajtják a területükön keletkező magyar illetőségű jogdíjakat, és továbbítják ide, az Artisjusnak.

   - Ha a rendszernek az európai uniós gyakorlathoz kell igazodnia, akkor ez ott már nyilván nem így történik.

   - Az a különös, hogy az EU-országok mereven elzárkóznak attól, hogy ezt a tevékenységet felszabadítsák, mert ahol ezt megpróbálták, ott pillanatok alatt összeomlott a szerzői jogdíjbehajtás, így a szerzők például Törökországban egy fillér jogdíjat nem láttak évek óta. A különböző felhasználók kihasználják a helyzetet, mindig egy másik behajtóra hivatkoznak, és nem hajlandók fizetni. Ha a felhasználók a fizetendő jogdíjat egy összegben letudják, az jobb nekik, mert egyszer fizetnek évente és kész. De ha minden művésznek saját külön jogi képviselője van, akkor például egy rádiónak többfelé kell fizetnie, viszont nem fogja tudni, melyik jogvédőnek miért, mennyi jár valójában. A káosz miatt tehát nem keletkezik jogdíjbevétel, és ez már a rossz törvényt hozó államnak is káros, mert ahol nincs jövedelem, ott nincs adó sem. De kiesik az a bizonyos járulék is, amelyet ezek a jogvédők - minden szakmának saját irodája van - visszaforgatnak a saját szakterületük fejlesztése érdekében. Tehát például a zenei jogvédő, az Artisjus támogatja zenei alkotások bemutatását, kották, lemezek kiadását, de magukat a tagokat is segíti szociálisan, vagy akár orvosi ellátást is finanszíroz számukra, ha szükséges. A szerzők tehát lemondanak jogdíjuk egy részéről, amelyet egy alapítvány kezel. Nem új találmány, Huszka, Kacsóh vezette be azoknak a kollégáknak az érdekében, akikről tudták, hogy értékes, amit alkotnak, csak nem olyan jövedelmező, mint az operett. Mai nyelvhasználattal: a könnyűzenéből támogatták a komolyzenét.

   - A másik ügy, aminek kapcsán levelet írtatok a miniszterelnöknek, az a készülő új előadó-művészeti törvény.

   - Ez a törvénytervezet viszont kivételesen jól sikerült, mert a törvényelőkészítők, jelen esetben a kulturális tárca művészeti főosztálya, megkérte a szakmai szervezeteket; a zenészeket, táncosokat, színházi embereket, tehát az érintetteket, hogy az általuk megadott alapkoncepció mentén dolgozzák ki a maguk elképzeléseit, amelyet azután a törvénytervezetben megfogalmaztak. Utána még hónapokig egyeztettük a részleteket. Így sikerült elérnünk, hogy a javaslatban benne foglaltatnak azok a szempontok, amelyeket fontosnak tartunk, és amelyek a kezdeti alapkoncepcióval is harmonizálnak. Azonban - valószínűleg a politikai helyzet miatt - elakadt az ügy, jelenleg arra várunk, hogy a kormány ráüsse a pecsétet, a parlament elé kerülhessen a tervezet. A levelet azért írtuk, hogy presszionáljuk a miniszterelnököt, ne hagyja elfeküdni a törvényjavaslatot.

   - Mik a tervezet lényegesebb elemei?

   - A legtöbb kritika amiatt érte a tervezetet, hogy - úgymond - túl sokat foglalkozik a művészek, mint munkavállalók érdekeivel. A baj az, hogy a jelenlegi szabályozás nem veszi figyelembe, hogy a művészeti tevékenység speciális munkavégzés. Márpedig az, és emiatt szükséges, hogy a feltételei is speciálisan legyenek szabályozva. A művészek általában ugyanolyan besorolásúak, mint az akármilyen gazdasági szervezetben dolgozók. Legalábbis ugyanolyan vállalkozóként végzik munkájukat mint egy csirketenyésztő vagy fröccsöntő kisiparos. A jövőben például szabályozva lenne a szolgálatok száma, mennyire lehessen egy zenekari zenészt terhelni. Egy mai, menedzserszemléletű vezető nem feltétlenül akarja figyelembe venni, hogy egy fúvós hány órát tud naponta játszani. Pedig a hangszerjáték fizikai munka, nem csak szellemi koncentráció. De a szellemi regenerálódáshoz is megfelelő időt kell biztosítani. A levéllel tehát azt erősítettük meg, hogy e mögé a tervezet mögé a muzsikustársadalom oda tud állni, el tudja a tartalmát fogadni.