"Amit a legjobban szeretek a barokk zenében, az az egyfajta ártatlanság, egyszerűség..." (Nancy Argenta)

A soproni Régi Zenei Napokon ebben az évben Nancy Argentát üdvözölhettük énektanárként, aki természetesen egy koncertet is adott Purcell és Händel műveiből. Munkatársunknak ez után állt rendelkezésére egy interjú erejéig.

Nancy Maureen Argenta Kanadában született Nancy Maureen Herbison néven. Argentában töltötte korai éveit, a település nevét azért vette fel, hogy ne tévesszék össze honfitársnőjével, Nancy Hermistonnal. 1893-ban kezdődött karrierje, amikor Gardiner az Aix-en-Provence-i fesztiválon szerepet adott neki Rameau Hippolyte et Aricie című operájában. Korunk ünnepelt Händel énekesnője, de repertoárja nem korlátozódik a régi zenére.

   - Mielőtt Európába költözött 1980-ban, már kész énekesnővé vált Kanadában. Már akkor érdeklődött a régi zene iránt, vagy az átlagos énekes repertoár foglalkoztatta?

   - Nagyon fontos, hogy tanulóként mindenki minél szélesebb repertoárra tegyen szert, mert sohasem tudhatja, hová fejlődik a hangja. Ezt 18, 24 vagy éppen 35, 45 évesen nem lehet tudni. Azt a zenét kell mindig énekelni, ami megfelel az ember hangjának, ez a feltétele a hosszú karriernek. A hangunk változhat huszonöt év alatt, minden lehetőségre fel kell készülnünk. Sok dolgot tanulhatunk a tizennyolcadik századi zenéből, és ahogy haladunk előre a századok során, láthatjuk, honnan indultak el a dolgok. A mából visszatekintve tudjuk megérteni azokat a harmóniai struktúrákat, elképzelni, mit és miért tettek azok a zeneszerzők, egyes harmóniáik miért számítottak egészen vadnak. Ha innen tekintünk vissza, ahol most vagyunk, Schubert nem tűnik olyan forradalminak, de említhetem Mozartot, vagy akár Mahlert is. Ezért fontos, hogy bárhol is kössön ki egy növendék a végén, értse a barokk zene egész struktúráját a basszus szólammal egyetemben. Ez a huszadik, huszonegyedik századi repertoárra is felkészít.

   - Londonban Rózsa Veránál tanult, mit kapott tőle?

   - Nagyon nagy tanár. Mielőtt hozzá kerültem, már öt vagy hat másik is meghallgatott és elhalmozott dicséretekkel. Ő azonban azt mondta: Hm, ezen és ezen még dolgoznia kell. Ekkor döntöttem, nála kell tanulnom; hallja mit kell még beállítani a hangomon. Gondosan analizálta a hangomat és egy-két helyen megjegyezte, ez az igazi hangszínem, ez az én egyéni jellegzetességem. Azon fogunk dolgozni, hogy ilyen legyen az egész hangterjedelmem. Az volt ebben a különleges, hogy nem erőltetett olyan technikát növendékeire, aminek eredményeként egyenhangjuk lett volna. Mindenkiből megpróbálta előcsalogatni az egyéni színt. Sok helyről jönnek jó énekesek manapság, de nem feltétlenül egyéni hangok. Azt szeretném, hogy amikor bekapcsolom a rádiót és hallok valakit énekelni, egyből mondhassam, igen, tudom, ki az.

   - És itt Sopronban, mi a véleménye a tanítványokról?

   - Tizenhat tanítványom van itt, kettő kivételével magyarok, mindenféle korúak, képességűek és tudásúak, jól el tudom velük tölteni az időt. Van olyan köztük, aki még nagyon tapasztalatlan, de olyan is, aki már professzionálisnak mondható.

   - Jó úton járnak a régi zene éneklése felé, vagy ez nem ilyen egyszerű?

   - Kolléganőmmel sokat dolgozunk azon, hogy tanítványainkat énektechnikailag fejlesszük, de nem hanyagoljuk el a zenei kérdéseket sem. A kettő nem elválasztható. Sokféle zenével foglalkozunk, amelyek természetesen nem magyar nyelvű a szövegük, ez azért fontos, mert a nyelvi kérdésekben nagyon akkurátusnak kell lennünk. A magyar nyelv magánhangzói különböznek az angolétól vagy a németétől. Így például ott az az „a”, ami egy kicsit sötét, így nyitniuk, világosítaniuk kell az énekeseknek ezt a hangzót. De hát minden nyelv különbözik egy kicsit a másiktól, fizikailag más helyen keletkezik a testben. Ezért érdekes különböző országokban tanítani.

   - Mégis, miről szól a régi zene éneklése, speciális hang kell hozzá, vagy inkább a technika a fontos?

   - Maga a zene a fontos, a kommunikáció. Az, hogy a papírlapon lévő írásjeleket élővé tegyük, ez által szóljunk embertársainkhoz. Természetesen, van néhány alapelv, amelyet figyelembe kell venni a barokk zene éneklésekor. Mint amikor egy kerítéssel vesszük körbe a kertünket, ezen belül viszont nagyon szabadok lehetünk.

   - Mégis, miből készül ez a kerítés?

   - A legelfogadottabb sejtéseinkből arról, mit tettek az emberek a tizenhetedik, tizennyolcadik században. Amit a legjobban szeretek a barokk zenében, az az egyfajta ártatlanság, egyszerűség. És ott van a humor, ami gyakran igen megejtő. Mindez már szinte naivitásnak tűnik huszonegyedik századi szemszögből. Az egyszerűbb harmóniák valahogy sokkal őszintébbnek tűnnek, mint a későbbi korok zenéi. Sokkal közvetlenebbül szól a szívhez. Azt hiszem az a legfontosabb számomra, hogy a kifejezésnek ezt az egyszerűséget megtartsam, megőrizzem a közvetlenségét és átadjam a közönségnek.

   - Az elmúlt majdnem három évtizedben együtt dolgozott szinte az összes karmesterrel, aki számít a régizenében és néhányukkal későbbi korok zenéit is előadta. Kikkel dolgozik a legszívesebben?

   - Hűha! Gardiner volt az első karmester, aki munkát adott nekem egy Rameau operában (Hyppolite et Aricie). Ez nagy szerencse és ajándék volt, mert kell valaki, aki hisz bennünk a karrierünk korai szakaszában. Trevor Pinnock az ő English Concertjével is mindig a nagy kedvenceim közé tartozott. Roger Norrington, akivel a Mozart operákat vettem fel szintén csodálatos és fontos zenész, sokat tanultam tőle. Persze említhetek még sokakat, Sigiswald Kuijkent, William Christe-t, aki szintén érdekes dogokat művel, vele is dolgozhattam egy keveset. És ott vannak azok is, akikkel későbbi korok zenéjét énekeltem, kiemelném Seiji Ozawát a Bostoni Szimfonikusok élén, vele Mahler szimfóniákat csináltunk.

   - Nemrégiben visszaköltözött Kanadába, miért?

   - Nem vonz már annyira a koncertezés, az örökös utazás, örömmel teszem, de nem érzem, hogy szükségem van arra, hogy megoldjak bizonyos dolgokat, nincsenek már olyan feladatok előttem, amelyeket kihívásnak éreznék. Honvágyam volt, szerettem volna együtt lenni a szüleimmel, a kutyámmal. Elkötelezettséget érzek a tanítás iránt, nagy elhatározás, ha valaki énekes akar lenni. Ha ebben segítem, teljesen részt kell vennem a folyamatban, nem lehet két koncertkörút között több heti kihagyás után egy-két órát adni.