Bejelentkezés Regisztráció

Interjúk

„Akkor inkább menjen tönkre nálam!” – interjú Ioan Holenderrel énekversenyekről, operasztárokról

2021-07-13 11:42:23 Márok Tamás

Ioan Holender Csaknem 20 évig volt a Bécsi Állami Operaház igazgatója. Ám előtte kisebb fesztiválokat vezetett, és karrierjét Klagenfurtban baritonként kezdte. Ioan Holender ma már nyugdíjas, de 86 évesen is több nagy operaház és fesztivál tanácsadója, és rendszeresen zsűriz énekversenyeken is. Az idei szegedi Simándy Nemzetközi Énekversenyre csak egy napra jött, szülővárosából, Temesvárról rándult át. De ha már itt járt, magával hozta a bukaresti és a temesvári opera igazgatóját is. Adott néhány interjút, és megnézte a szegedi Zsinagógát is. Mivel egy multikulturális városban nőtt föl, három nyelven beszél von haus aus. Magyarul sem kellett neki tolmács, teljesen világos volt, mi a véleménye a dolgokról, ám mondatait időnként azért hozzá kellett azért simítanom a mondanivalójához.

   - Abból, hogy eljött, arra következtetek, hogy fontosnak tartja az énekversenyeket.

   - Nem olyan fontosak, mert túl sok van belőlük! De ezt a régiót nemigen ismerik Nyugaton, és az igazgatók meg az impresszáriók reménykednek, hogy találnak tehetséges énekeseket. Simándynak van egy kis neve. Nem olyan nagy neve, de mégis ismerik. Én Szegeden még sosem jártam, és tekintve, hogy Temesváron voltam ezekben a napokban, gondoltam eljövök ide. Temesi Máriát, a verseny igazgatóját nagyra tartom és ismertem, mint fontos énekesnőt is. A verseny nagyon jól meg van szervezve, ezért aztán szóltam a bukaresti és a temesvári opera igazgatójának, hogy jöjjenek el és hallgassák meg a fiatalokat. Romániában most úgy sincsenek még hangversenyek. Érdekes a verseny, bár szerintem a középdöntőben túl sokat énekelnek. Kínozzák a szegény zsűrit!

   - Úgy gondolja, hogy egyetlen áriából is meg lehetne állapítani a képességeket?

   - A zsűrinek meg kellene adni a döntés lehetőségét, hogy a második áriát kéri-e. Vagy mondhatná azt is, hogy a második áriának csak az elejét kéri, vagy a végét. Ez a szegény kislány, akit most hallottunk, nagyon jól énekelt, de két modern darabbal jött. A kutya se ismeri őket, pedig szerintem egész jól prezentálta. Nem lehet két teljesen ismeretlen darabot énekelni egy versenyen! Szóval szerintem rövidebb program is elég lenne és a zsűrinek több szabadságot kellene hagyni ebben.

   - Találkozott tehetséges énekesekkel, akiket leszerződtetne valahová?

   - Mint minden versenyen itt is rengeteg a nő, és alig vannak férfiak. És tenorista végképp nincs. Simándy ide, Simándy oda. Az előbb véletlenül hallottunk egyet, hangja van, de nem lesz belőle operaénekes. Aztán vannak a mezőnyben 30-32 évesek, ez egy kicsit késő kezdeni. Ebben a korban már javában a pályán kellene lenniük. De volt két szopranista, akiknek nagyon szép hangjuk van, nagyon jónak találtam őket, és nekik fognak adni egy–egy fellépést Bukarestben vagy Temesváron.

   - Ön sokáig volt operaigazgató, és azt mondják, hogy az operaigazgatók kizsigerelik a fiatal operaénekeseket, hamar nagy szerepekkel elhalmozzák őket, s aztán nem törődnek velük, hogy hamar tönkremennek.

   - Ez igaz. Én próbáltam visszatartani őket, hogy ne énekeljenek olyan szerepeket, amik rosszat tesznek nekik. De aztán előbb-utóbb elénekelték máshol. És akkor azt mondtam magamnak, ha már úgyis tönkremegy, akkor inkább menjen nálam tönkre, énekelje el itt azt a főszerepet!

   - Sok konzervatív operarajongó meg van győződve, hogy csak az éneklés a fontos. Az, hogy valaki miként néz ki, vagy hogyan játszik, az egyáltalán nem fontos. Önnek mi a véleménye?

   - Ez már 100 évvel ezelőtt se volt igaz! Akkor is előnyt jelentett, ha valaki jól mutatott a színpadon. Nézze meg a Simándyt hogy nézett ki, és tenorista volt! Ha kicsi és kövér lett volna, akkor nem lett volna belőle olyan nagy sztár. Az optika ma fontosabb, mert bejött a tévé meg a mozi, és ma már sokkal nagyobb elvárásaink vannak azokkal szemben is, akik színpadra állnak. Az operában három fontos dolog van, ez olyan, mint a katolikusoknál a szentháromság: dirigens, énekes, rendező. Nyugaton egy nagy betegség fertőz. Ott a rendező a legfontosabb, annyira, hogy már nem is értjük, mit rendeznek és a darabra nem is lehet ráismerni. Sokszor pedig a zene nem illik ahhoz, amit a rendező kitalált.

Ioan Holender    - Azt mondják, hogy azért is kanászodtak el a rendezők, mert kevés a nagy karmester. Az igazán nagy karmester.

   - Nem kevesebb és nem több mint régen! Sose volt túl sok Magyarországon se, de azt a párat ismertük és elismertük. A rendezőknek viszont egy emelettel lejjebb kéne menniük. És méltányolniuk kellene az énekeseket! Ma alig van a színpadon igazán nagy egyéniség. Egy azért van, ez a kis kövér Anjuska. Ő nálam kezdett, és tényleg kitűnő. Olyan két oktávja van, mint senki másnak!

   - No és mellette még igazi egyéniség és jó előadó.

   - Fantasztikus előadó! Egyszer mondtam, hogy ha elénekelné a telefonkönyvet, még azt is meghallgatnánk és megtapsolnánk. Persze ma már telefonkönyv sincs, de hol vannak a baritonok és tenorok?

   - Jonas Kaufmann.

   - Jonas Kaufmann sok mindent el tud énekelni, olasz, francia és német szerepeket is, de az a valami, ami Simándynak megvolt, az neki nincs. Nagyon muzikális, nagyon sokoldalú, Lisztet, Schumannt, Schubertet, Wagnert és német létére még Verdit is énekel, és nagyon jól néz ki. Meg természetesen óriási reklámot kap.

   - Igen, nagy probléma, hogy alig van a világpiacon olyan énekes, akit az operán kívül is ismernek. Kiváló énekesek, de semmit nem mond a nevük.

   - Igen. Én egy életen át dolgoztam Carrerassal és Domingóval. Domingo nem is tudom hány éves, nem tudja senki, talán ő maga se tudja már. Az, hogy most átszáll tenorról baritonra, az művészi szempontból nevetséges. De ennek ellenére, az emberek elmennek és most is meghallgatják! Tehát csak van benne valami, aminek a közönség még most sem tud ellenállni. Persze talán azért is lehet még mindig színpadon, mert az újak nem közelítik meg.

fotó© Hollósi Zsolt






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.