\"A legbüszkébb arra vagyok, hogy mindvégig a hazámat szolgálhattam\" (Melis György)
Nagyon nem akart interjút adni, betegsége miatt halasztotta hetekig. Végül egy rövidebb beszélgetésben kiegyeztünk, így ezzel az interjúval köszöntjük a több, mint félévszázados pályát befutott, 85 esztendős művészt.
- Mire a legbüszkébb ezen a szép hosszú pályán?
- A legbüszkébb arra vagyok, hogy mindvégig a hazámat szolgálhattam. Örömet okozhattam az embereknek, nem mentem el külföldre, pedig nagyon sok helyre hívtak.
- Hova hívták?
- Sok helyre. Bécsben többször is felléptem vendégként a Staatsoperben. Hívtak állandóra. Mondták, menjek szállodába két hétig, fizetik, utána a gázsiból meglesz a saját lakásom. De én úgy döntöttem, nem maradok, megyek haza, mert én a hazámat szolgálom. Nagyon sok nyugati fellépést pedig lemondtam, mert 1990-ig olyan szabályozás volt, hogy a nyugati kereset 46%-át magyar árfolyamon be kellett szolgáltatni. Ha az ember hosszabb ideig kint volt, az így már nem lett volna elég a megélhetésre.
- Kik voltak a legemlékezetesebb partnerei?
- A magyar partnereim közül már szinte senki sem él. Nagy korszak volt az. Székely Mihály, Osváth Júlia, Orosz Júlia, Gyurkovics Mária. Mi azt kaptuk Istentől, hogy az emberek hasznára éljünk, ne pedig kárára, én is igyekeztem ennek élni.
- Kitől tanult legtöbbet a pályán?
- Megpróbáltam mindenkitől ellesni a legtöbbet, amit lehetett. Éppen most akarok kimenni énektanárnőm sírjához. Sallai Józsának hívták, tőle tanultam mindent, amit tudtam. Ő nem volt rámenős alkat, a Zeneakadémián csak melléktanszakon tanított, de a világ legjobb énektanára volt. Az énektanárság amúgy az egyik legnagyobb szélhámosság a világon. Magyarországon is mindenki tanít, akinek fogalma sincs róla.
- Ön sosem tanított...
- Én nem, mert nem volt rá időm. Szívesen adtam tanácsokat, de rendszeresen nem foglalkoztam senkivel.
- Mik voltak a legemlékezetesebb szerepei?
- Már nem tudom megmondani, volt több mint nyolcvan szerepem. Ebben a korban nem is tudom elképzelni, hogyan csináltam. Általában volt heti két nagy előadásom. Mozartok, Verdik, mindenféle.
- Mikor énekelt utoljára közönség előtt?
- Utoljára? Pár hete meghívtak Törökbálintra, ahol nagyon szép koncerttermet avattak. Szívesen mentem, de mivel én mikrofonnal nem éneklek (mert az nem éneklés), így előtte egy hétig minden nap gyakorolnom kellett, ami azért már elfáraszt.
- Mi a hosszú pálya receptje?
- A recept a következő: a szakmát nagyon meg kell tanulni. Utána pedig csak annyit, és csak olyanokat szabad vállalni, amit az ember elbír.