Bejelentkezés Regisztráció

Interjúk

80 esztendős lenne Kroó György - interjú Kroó Andrással

2006-08-25 11:18:00 - zéta -

Holnap lenne 80 éves Kroó György zenetörténész, kritikus, számos zenei tárgyú alapmű szerzője, az elmúlt fél évszázad magyar zenei életének egyik legjelentősebb alakja. Sajnos már közel tíz esztendeje nincs közöttünk. Rendkívüli egyéniségét fia, Kroó András segítségével próbáljuk felidézni.

\"Kroó    - Édesapádról tudjuk, hogy zenetörténész szakot végzett Szabolcsi Bence osztályában. Hogyan indult a pályája, miért alakult úgy, hogy az elmélyült kutatómunka mellett a közönségnek szóló zenekritikai tevékenység is fontossá vált számára?

   - Azt hiszem, ennek egyrészt alkati oka volt, másrészt az élet hozta így, ugyanis az első munkahelye - amit élete végéig megőrzött - a Magyar Rádióban volt. Ott pedig egy olyan rovatot vezetett, ahol lényegében a zene népszerűsítése volt a legfontosabb feladat. A hely szelleméről egy ízben igen érzékletesen beszélt is a 70. születésnapján készült ünnepi műsorban. Hát micsoda hely az, ahova a magyar zene legjobbjai, Kodálytól Szabolcsiig, Molnár Antaltól Ujfalussy Józsefig, Somfai Lászlótól a legfiatalabbakig eljönnek, hogy népszerűsítsék a zenét. Ez nagyon fontos eszme volt számára, a zenét közel hozni a mindennapok emberéhez.

   - A zenetudós Kroó György munkásságáról beszéljünk azért néhány szót. Az ő Wagner- és Bartók-kutatásai, írásai a mai napig megkerülhetetlenek mind a szakemberek, mind a mezei érdeklődők számára. Volt-e ebben valami megfontoltság, vagy a Sors hozta így, netán ő választotta ki e szerzőket?

   - Azzal kezdeném, hogy ő olyan szakember volt (kevesen vannak ilyenek), aki valóban imádta a munkája tárgyát. A legnagyobb öröme az volt, ha zenét hallgathatott, ha zenéről beszélhetett, ha zenével foglalkozhatott. Nagyon kíváncsi ember volt. Mindent, ami fellelhető volt számára, annak utánament, és amit lehetett, kipróbált. Hogy a nagy témái miképp alakultak ki, azt nem tudom, mert ez jórészt akkor történt, amikor én még gyerek voltam. De azt tényszerűen tudom, hogy a Zeneakadémián több évtizeden keresztül tanított Wagnert, aki nagyon nagy szerelme volt. De foglalkozott Berliozzal és Schumann-nal is. Könyvet írt a szabadító operatípusról, Rácz Aladárról, Szabolcsi Bencéről. Igen-igen széles volt az érdeklődési köre, erre bizonyíték a Muzsikáló Zenetörténet négy kötete, melyet Kárpáti tanár úrral közösen írtak. Ami a modern zenét illeti (mert hosszú évekig az ÉS-ben modern művekről írt kritikát), az megint a kíváncsiság jele volt. Benne élt a korában, és érdekelte, kik azok az emberek, akik körülveszik. Tudni akarta, kik kora nagyjai. Őszinte kíváncsisággal nyitott ki egy új kottát, és ment el koncertekre estéről estére, mert várta, hogy ott mit fog hallani.

   - Ha már a koncertekről szó esett. Készült-e előzetesen arra, mit fog aznap hallani, belenézett-e kottába, fellapozott-e anyagokat, belehallgatott-e a műbe, vagy csak a helyszínen várta, hogy rátörjön a varázs, és annak megfelelően alakult ki a véleménye?

   - Neki egészen fantasztikus zenei műveltsége és kiváló zenei memóriája volt. Keveset beszéltünk erről, de többször kiderült, hogy szóról szóra, hangról hangra képes volt visszaemlékezni több évtizeddel korábbi zenei élményeire. A koncertet megelőző felkészülésre ezért egyszerűen nem volt szüksége. Azt viszont biztosan tudom, hogy hihetetlenül lelkiismeretes és alapos ember volt. Visszatérve Wagnerre, mi, a család, azt láttuk, hogy több évtizeden keresztül minden órájára aprólékosan készült. Tíz, húsz év után is, ötvenedszer, századszor is meghallgatta az aktuális művet. Soha nem akarta magát ismételni. És ugyanez volt a helyzet kortárs mű esetén. Soha nem írt darabról úgy, hogy annak a kottáját ne tanulmányozta volna. Gyerekkoromban sokszor ülhettem mellette koncerten és láttam, hogy óriási hatással volt rá a zene. Lehetett látni rajta, hol tart benne a zenei folyamat. Volt egy határozott elképzelése arról, hogy minek kellene megszólalnia, s amikor meghallotta, akkor rögtön tudta, hogy az az, vagy nem az. Egyébként ezeket a kritikákat hihetetlen gyorsan kellett megírnia. Előfordult, hogy még aznap éjjel papírra vetette legfőbb gondolatait, de általában másnap délelőtt mindenképpen lediktálta a titkárnőjének.

   - Nem derült ki a kritikáiból, de voltak-e \"kedvencei\" az előadóművészek között?

   - Egy bizonyos vonatkozásban azt hiszem, igen. Ha fölfigyelt valakire, aki igazi teljesítményt nyújtott, akkor mintha kinyitott volna egy csekkfüzetet az illető számára. Ha azt gondolta, hogy az az ember igazi, az az ember komolyan veendő, akkor annak az embernek nála hitele volt. Akkor keveset foglalkozott azzal, hogy az illető játékába kedden este hétkor becsúszott-e egy baki, egy félreütés, akkor sokkal türelmesebb volt vele szemben. Egyébiránt azon régi generáció tagja volt, aki csak végső esetben tett megjegyzést a körülményekre, az emberi tényezőkre, mert őt ez nem érdekelte. Futballhasonlattal élve: sohasem lábra, mindig a labdára ment. A labda pedig a zene volt, az előadás.

   - Van egy közkeletű legenda, hogy nemigen barátkozott olyan művészekkel, akikről írnia kellett…

   - Gyerekkoromban tanúja voltam egy esetnek, amikor egy Gardelli-koncertet követően hosszasan töprengett, bemenjen-e gratulálni, vagy - szokásához híven - elsőként távozzon. Végül is bement a művészszobába. Láttam, hogy Gardelli szeme fölragyogott és odament hozzá, \"Mia caro Professor Kroó\", és szinte körbetáncolta vele a szobát. Nem értettem, ha egy ilyen nagyszerű dolog várt rá, miért húzódozott? Akkor elmondta, hogy akiről neki írnia kell, azzal nem lehet baráti viszonyban. Az megkérdőjelezhetné az objektivitást. E tekintetben tényleg megközelíthetetlen volt.

   - Volt-e annak oka, hogy nem írt lemezkritikát?

   - Pályája elején írt lemezborító-szöveget. Azt gondolom, hogy olyan mértékben kielégítette, kapacitását pedig kimeríthette, hogy hétről hétre két-három előadást is meghallgatott és írt róluk, hogy talán csak egyszerűen nem fért bele az idejébe.

   - Volt-e neki zenétől távol álló hobbyja, szabadidős tevékenysége?

   - Ebből a szempontból is furcsa, monolitikus ember volt. Amit ő csinált, az a lényegi dolgokkal függött össze. Ha azt kérdezed, teniszezett-e? Nem. Szeretett-e sakkozni? Nem. Szinte minden beépült a munkájába. Természetesen nagyon sok mindent csinált a zenén kívül is. A második világháborúban tulajdonképpen az egész családját elvesztette. Árva volt, a szó mindenféle értelmében. Ezért nagyon fontos volt neki a feleségével és a gyermekeivel töltött idő. Nagyon szerette a képzőművészetet, egészen komoly képzőművészeti műveltsége volt. Kiskoromtól fogva heti rendszerességgel jártunk múzeumba, kiállításokra, s ő ugyanolyan aprólékosan magyarázta a képeket, mint a zenét. Imádott utazni. Szerencsés volt. Élete végéig járt Párizsba tavaszonként a Tribune Internationale des Compositeurs versenyekre, több mint negyvenszer volt ott, de sosem tudta megunni. Rengeteget olvasott, bármiről lehetett beszélgetni vele. A művészet volt a hobbyja, talán így lehet mondani.

   - Mennyire szállt be a te zenei nevelésedbe?

   - Gyerekkoromban hosszú ideig zenéltem, zongoráztam, egy kicsit hegedültem, énekeltem kórusokban, énekegyüttesekben, de végül az irodalom és a film felé fordultam. A mi családunk nem volt \"zenei istálló\", a húgommal nem voltunk arra kényszerítve, hogy a papa foglalkozását folytassuk, de az irány természetesen tiltva sem volt. Így utólag azt gondolom, talán inkább megkönnyebbült, amikor kiderült, hogy nem zenei pályára fogok menni, hanem az irodalom érdekel.

   - Hatalmas anyag, amit írásban, illetve a rádión keresztül hagyott az utókorra. Kezeli-e ezt valaki, tudsz-e olyan próbálkozásról, aminek eredményeként egyszer majd egységben lehet olvasni Kroó György munkásságát?

   - Ilyen hagyatékkezelő nincs. Az fantasztikusan jó, hogy a Magyar Rádió valóban jó gazdája azon írásainak, kritikáinak, amelyek ott hangzottak el. Annyit sikerült elérni, hogy a Mikrofon előtt Kroó György… című kötet második részét (ami sajnos már egy posztumusz kötet volt) sikerült nem sokkal a halála után kiadni. Itt meg kell említenem egykori munkatársait, Papp Mártát és Zsoldos Marit, valamint a Zeneakadémiáról főleg Batta Andrást, és a ma már sajnos nem élő Kovács Jánost, akik lelkiismeretesen gondozták-gondozzák édesapám emlékét. Hogy egy egységes Kroó-összkiadás lesz-e, nem tudni, nagyon jó volna. Távozásával nagy hiány maradt az emberekben. Mostanában régi sorozatai újra hallhatóak a rádióban. Sajnálatos, de sokak számára újdonságként hat, amit ott húsz-harminc évvel ezelőtt elmondott.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.