Zempléni napló – Negyedik nap (Giocoso)
2009. augusztus 10.
Egységnyi idő alatt régen derültem ennyit. Amikor az öcsémmel átmentünk Tokajba, hogy fölszedjük ma érkező fiam, ő elfelejtett leszállni. Azért ennek még nem örültünk nagyon, de Nyíregyháza felé autózva elmesélhettük egymásnak, hogy mi mindent tud egy szobatudós-programozó százon. „És arra emlékszel, amikor késett a szegedi gyors, ő az órájára nézett és leszállt Kiskundorozsmán?” Ezen már röhögtünk egy sort...
Mindenesetre, amikor megérkeztünk Tolcsvára, ő varázsolt internetkapcsolatot a laptopra egy zseblámpából, néhány biztosítótűből, másfél méter spárgából és még nem tudom miből. Most leülhetek a diófa alá írni, amíg ők a többiek után erednek a sárospataki strandra. Szóval mostantól könnyebben és gyorsabban tudósítok, például arról az előadásról, amiért egyes-egyedül is érdemes lett volna Zemplénbe utazni.
A Crescendo Nyári Művészeti Akadémia nebulói bemutattak egy Haydn-operát. Egyet, a nálunk előadatlan, ismeretlen sokból. Nem mondhatnám, hogy egy minden ízében remek előadást láttunk, sőt. Mégis, biztos vagyok benne, hogy egy ilyen játék derűje sokkal-sokkal fontosabb, mint a kiszámított, felépített és teljesített profizmus. Kétlem, hogy a Haydn-korabeli együttesben sokkal magasabb lett volna a színvonal, nem hiszem, hogy a mai értelemben vett világsztárok énekeltek volna egy-egy szerepet. Miért fizettek mégis ilyesmiért az Eszterházyak?
Mert ez jó!
|
Tokaj Paulay Ede Színház HAYDN: Le Pescatrici |
Az énekesgárda nagyon-nagyon fiatal. Jelen állapotukban egyikükről sem merem kijelenteni, hogy nemzetközi sikerek kapujában állnak, ám lelkesítő hangon, lelkesítő alakítást nyújtottak, ráadásul nem egy kis kamaradarabban. A Halászlányok teljes értékű, igényes opera, az énekelnivaló sem kevés, és nem is könnyű.
A két hősszerelmes tenor közül Frisellino szerepében Tarjányi Tamást hallottuk, és ha a szereplők közül valakit igazán ki lehet emelni, akkor az ő. Remélem, vigyáz magára és a hangjára, és akkor érdemes lesz odafigyelnünk a pályájára. A Burlottót alakító Aaron Allsbrook (jelen állapotában) sokkal problémásabb esetnek tűnik. Magasságai tisztán megszólalnak, de érdekes módon minden mást alulintonál. Lehet, hogy pusztán technikai problémáról van szó, az viszont kikezelhető.
A három hölgyszereplő már most teljesen kész énekes, nyilván hamarosan el is kezdik határaikat feszegetni. A Szerbiából érkezett Pamela Kiss (Lesbina) és a román Rodica Vica (Nerina) végighancúrozták a színpadot, hangban és alakításban is „villogtak”. Nem tudni, melyikükből lehet később Tosca, vagy Kundry, de viráglányokként már most tökéletesen vállalhatók lennének.
Eurilda drámai színeket igénylő mezzo szerepe kissé összetettebb és alighanem nehezebb is, mint a többi hölgyé. A szlovák Gabriela Balgova még talán nem olyan „súlyos”, de hangszíne nekem nagyon tetszik. Nem olyan, „huhogással” mesterségesen kreált mezzo, amivel sajnos nagyon sokan próbálkoznak. Mélyei maguktól is szólnak, a voce tiszta és határozott, zeneileg is árnyalt. Alakítása kissé visszafogottabb volt, de hát a szerep is pontosan ezt kívánta. Szerintem rá is érdemes lesz figyelnünk.
Gradsach Zoltán (Mastriccio) szintén jó hang és jó figura is. Viszont basszus, ami annyit jelent, hogy nagyon sokáig kell még türelmesnek lennie. A többieknél viszonylag hamar el fog dőlni, hogy merre-meddig. Egy basszus viszont negyvenéves kora előtt még nincs készen...
Egyedül a Lindorót alakító Adrian Prelucan énekesi jövője felől vannak kétségeim. Baritonja fakó és kevés – és a színpadon is esetlennek tűnt.
A rendezés, a színpadkép konzervatív, de az egyszerű sztoriból fölösleges is lett volna mindenféle mélyebb rétegeket kibányászni. Nem kell más, csak egy színpad. A Paulay Ede Színház nagyon szép kívül-belül, erre a célra talán túlságosan is jó. Egy hálóval, egy-két hordóval megvolt a színpadkép is – ilyesmi is akad Tokajban elegendő.
Mi kell még?
A játék – és ilyen operákból még sok.
 |
| (Fotó: Nagy Károly Zsolt) |
