Wie schöne alte Zeiten! - avagy bakelitkánaán Bécs mellett

Emlékeztek még arra, amikor a Népköztársaság útján, a \"Kis Rózsavölgyi\" boltosa csak diszkréten kuncogott, ha valaki Schumann-szimfóniákat keresett hanglemezen?
\"Hol él uram?\"
Erre csak bólintani lehetett, mindketten tudtuk, hogy hol élünk. De hol lehet hanglemezt kapni? Azt is tudtuk: \"Hát a bécsi út túlsó végén\" - szólt a szellemesnek szánt, de inkább keserűen cinikus válasz.
Mentünk is, ha tudtunk!

Persze, hogy ti is emlékeztek azokra a félreeső parkolókra, néhány kilométerrel a határ előtt, ahol még meg lehetett tankolni, és ott lehetett újra és újra átrendezni a csomagtartót, hátha kitalál az ember egy jobb helyet a gyűrött százasnak - német márkában természetesen. De aki teljesen törvénytisztelő is volt, az is emlékszik a stresszre, várakozásra és félelemre. Mennyire fog unatkozni a vámos? Jól aludt-e a határőr, nem rajtunk fogják-e megbosszulni minden frusztrációjukat? Elég régóta vannak-e a szakmában? Kiütközött-e már bennük a szinte kikerülhetetlen és gyógyíthatatlan cezarománia?

És emlékeztek azokra a parkolókra, közvetlenül a határ után, ahol szintén megálltak az emberek, hogy a százast áttegyék a pénztárcába, hogy aztán megpróbáljanak önérzetes arcot vágni a Trabant, jobb esetben a Lada kormánya mögött?

Megalázó, de hősies és kalandos úton szereztük be azokat a lemezeket, amelyeket aztán boldogan hallgattunk itthon, és még boldogabban dicsekedtünk velük.

Ma minden másként van.
Hétfő reggel az Unión kívüli kamionok hosszú sorban várnak a határon, de nekünk szinte elég lelassítani. Tankoltam a határ előtt, de csak megszokásból. Van némi különbség a benti és kinti ár között, de nem annyi, hogy megérje egyáltalán kiszámolni. A határ után nem állok meg, csak lassítok kissé. Először az SMS-ben beköszöntő telefonhálózat jelentkezését kell nyugtáznom, másodszor azért, hogy az egyre halkuló Bartók helyett keresek másik adót, de ez sem bonyolultabb, mint bármi más a határátlépéskor manapság. Egyetlen kattintás fölfelé, és amikor a kereső 105,3 helyett a 107,3-ra ér, máris egy Mozart-szimfóniát hallok. Ez a kizárólag komolyzenét sugárzó Radio Stephansdom.Komolyzenei adókban itt még volna választék, de fölöslegesnek éreztem tovább keresni.

Kirándulni tehát nagyon könnyű, de mivégre megyünk?

A lemezboltok választékában túl nagy különbség már nincs. A zeneipari válság őket is utolérte, sőt, a kisebb üzleteket, zenemű-kereskedéseket talán hamarabb legázolta a recesszió, mint nálunk. Különleges választék már csak azoknál a specialistáknál van, akik szinte teljesen függetleníteni tudták magukat a világipartól, és a lemezeket ők is inkább gyűjtik, mint kereskednek velük.

Egyáltalán nem véletlen, hogy a legizgalmasabb ilyen boltok újra, és egyre inkább bakelit lemezekkel foglalkoznak. Az, hogy ezek jobban is szólnak a CD-nél, a zeneértő gyűjtők számára evidencia, de az igazi ok talán mégis inkább az, hogy a CD ipari termék lett, és érzelmileg sem alkalmas arra, hogy gyűjtőszenvedély tárgya legyen.

Viszont az igazi boltok, az igazi specialisták akárhol felbukkanhatnak, de a legritkábban nagy üzletközpontokban, bevásárlónegyedekben, luxus-sétálóutcákban. Nem is feltétlenül köthetők a fővároshoz, még akkor sem, ha az a zene egyik legpatinásabb fővárosa, vagyis Bécs!

Egy szóval se mondtam, hogy Bécsbe tartok!

Ott éppen csak lassítok, hogy a városon átvágva a szebbik úton, Klosterneuburgon keresztül érhessek Tullnba. Talán harminc-egynéhány kilométer az osztrák fővárostól, de ennyi többlet távolsággal én még mindig olcsón megúsztam. Mint később megtudtam, a fantáziadús \"Blue Danube Records\" nevű boltot Kaliforniából és Japánból is sokan fölkeresik. Õk azért többet utaznak.

Pedig - ahogy a fentebbi képen is látszik - kívülről nem sokat mutat. Az ablakok nem kirakatok, belátni nem is nagyon lehet. Néhány értéktelennek tűnő lemezborító van kitűzve, igaz, épelméjű boltos ilyen célra nem használ ritkaságot. A nap nem kíméli a kirakatokba tett papírt.
Az ablak nem kirakat, az ajtó viszont nem bejárat!
Még szerencse, hogy van egy plakát, ami a nyitvatartási időn túl azt is elárulja, hogy \"Haupteingang um die Ecke durchs TEXTILGESCHÄFT!\"
Ezek szerint a főbejáratot a Textilbolt felöli sarkon kell keresni, és aki keres, az talál!

De azért ez a \"haupteingang\" sem akármilyen. Ha valaki a bolt elé kiakasztott, leértékelt férfi fehérneműnél nem adja fel, és továbbmerészkedik, akkor látja meg az első banános ládát, \"A trauriger Bua kann nit jodeln\" című osztrák népzenei lemezzel legfölül, ára egyetlen Euro. (Azóta bánom, hogy nem hoztam el. A borítót lefényképeztem, és még mindig töprengek rajta, vajon milyen lehet a zene?) A következő láda tetején Rafael Frühbeck de Burgos-féle Carmen, de azt ismerem, egy \"remastered\" változatot ráadásul nemrég mutattunk be, de ennek 6 Eurós ára se tűnik soknak - ha jó állapotban van. De ne kapkodjuk el, hanem bátran küzdjük át magunkat a nadrágok, szoknyák, kabátok, felső- és alsóneműk tengerén, hogy egy szoroson keresztül végre megtaláljuk magát a hanglemezboltot!

Már a lemezbolt előtere lenyűgöz, de mire - néhány óra elteltével - szétnéztem, már tudom, hogy a teljes pince tucatnyi helyisége van dugig lemezekkel. Eszembe jut, amit egy CD-szakboltot üzemeltető ismerősünk mesélt arról a hipermarketről, ahol a klasszikus DVD-k patentszalaggal összepréselt, sérült dobozban hevernek a tárlóban. Amit itt látok, az körülbelül a túlsó véglet. A pince spártaian egyszerű, tisztára meszelt falain a lehető legolcsóbban ácsolt, itt-ott nagyjából lesorjázott, de inkább gyalulatlan deszkapolcok.

És rajtuk rendkívüli gondossággal rendszerezve a világ minden kincse.

Körülbelül egy asztalnyi pop, egy szobányi jazz, a többi pedig száz év klasszikus felvételeinek java. Azonnal feltűnik, hogy milyen finom szakértelemmel árazták be az egész kínálatot. Látszik, hogy aki készítette, az nem csak a használt áru viseltességével, ritkaságával és keresettségével, hanem zenei értékével is nagyon pontosan tisztában van.
Az árak 1 és 25 Euró között mozognak, egy tipikus komolyzenei felvétel - jó állapotban - úgy 6-12. Rengeteg a régiség és az igazi kuriózum, és külön helyiségben sorakoznak a legrégibb, 78-as fordulatú sellak-lemezek.

Feltűnik egy kisebb méretű érdekesség. A belső borító úgy elszomorít, hogy le is fényképezem: \"Building a Basic Record Library\", szól az önérzetes címke, vagyis ez a lemez a legfontosabb alapművek gyűjteményébe ajánlja magát. Kibővített műsoridejű, 45-ös fordulatú lemezen. Középen nagy lyuk, a hatvanas évek Amerikájában divatos lemezváltós masinákon használtak ilyeneket, és ha valaki erre alapozta a Basic Libraryt, vagyis a saját \"alapkönyvtárát\"...
Sic transit gloria mundi!

A műsoros magnószalag saját korában is ritkaság számba ment. A műfaj létezéséről ugyan tudtam, egy-két darabhoz volt szerencsém idáig, de itt ezekből is egy egész polcnyi van.

És általában a mennyiség!

A mennyiség akkor csap át minőségbe, amikor sorra, egytől-egyig felfedezem azokat a lemezeket, amelyekért annak idején tűvé tettem kis hazánk, és ha tehettem, akkor Ausztria boltjait. Harnoncourt felvételei a hetvenes évek elejéről, egy Salome és a teljes Ring - nagyjából mindenkivel...

A tulajdonos, Christian Bierbaumer mosolyog lelkesedésemen, majd elmeséli, hogy a bejáratot leplező divatárubolt több mint száz éve van a családja tulajdonában. Ennek bevételéből származhatott az a zsebpénz is, amivel lehetősége volt akkor még kicsiny gyűjteményét megalapozni. Tíz éves kora óta vásárol, gyűjt hanglemezeket. Az utóbbi években sokan ráébredtek, hogy míg a CD túl hétköznapi, egyfajta használati eszközzé vált, addig a hanglemez méltó tárgya az igazi gyűjtő szenvedélynek. A korábban csereberélt lemezekből, a szakértelemből - és nem utolsósorban a CD térnyerésével piacra került rengeteg használt lemezből - így lett lassan akkora hanglemezbolt, amelyet a pénzesebb gyűjtők messzi földről is szívesen keresnek fel.

A lehallgatónak berendezett szobában beszélgetünk. Hatalmas csöves erősítő, üvegtányéros lemezjátszó, a polcokon legfelül - mint az egész boltban -, régi rádiók sorakoznak.

Most körülbelül kétszázezer lemeze van, amelyek mintegy nyolcvan százaléka komolyzene és tizenöt százaléka jazz. A maradékon osztozik minden egyéb, például a pop és a legalább ugyanannyi próza.
Ha nagy vonalakban is, de a boltjában található teljes készletet ismeri, és árazni is személyesen szokott.

Megkérdem, hogy például mennyiért ad egy eredeti préselésű, jó állapotú Living-Stereo hanglemezt, és hogy van-e ilyen a kínálatában, már csak azért is, hogy akkor őt magát egy ilyennel a kezében fényképezhessem le.
A válasz helyrerak!

Idehívja a boltban segítő feleségét is, hogy vele együtt fényképezzem le, addig viszont válogassak nyugodtan, mert a lehallgatóterem egyik falán kizárólag Living-Stereo lemezek vannak.
Az a Sousa-indulókat tartalmazó Morton Gould-felvétel, amiről régebben meséltem a Café Momus Olvasóinak, az nincs köztük! Azokat ő az \"Easy listening\" kategóriába sorolva, néhány szobával odébb tartja...
Ezek - állapottól függően - úgy 25-26 Euróba kerülnek, de faggatásomra bevallja, hogy néha akad olyan ritka kiadvány, amely jóval drágább - és nem is feltétlenül kerül ki a polcokra.

Nem vagyok jó ügyfél. Sokat beszélgetünk még, de végül nem vásárolok semmit, igaz, nem is azért mentem. Át kell gondolnom, hogy mire vezet a megszállottság. A gyűjtést, nem lehet, nem érdemes kicsiben csinálni. Talán, ha nem törekednék teljességre, talán, ha csak egy korra, egy műfajra koncentrálnék...

Az biztos, hogy e lemezbolt gyűjtemény-gazdagsága elgondolkodtató és mellbevágó. És nagyon messze sincsen.
De ti ne hétfőn menjetek!

Egon Schiele múzeumnak berendezett tullni szülőházát - ha már ott vagyok - még szívesen megnéztem volna.