Verseny száztíz fuvolásra és nyolctagú zsürire

38. Nemzetközi Zenei Verseny Budapest
Nemzetközi Fuvolaverseny
2003. szeptember 1-14

Prima Parte

A kíváncsiság keveredik az aggállyal. Élvezhető-e zenei eseményként egy verseny, és nem túl egyhangú-e, ha minden műben fuvolán játszik a szólista? Igaz, én csak a döntőt és a gálát hallgattam végig, de a rám jellemző mély empátiával próbáltam beleélni magam a két hete szolgálatot teljesítő zsűri helyzetébe. Lehet, hogy ennyi idő után én boldogan odaadnám az összes díjat az első arra járónak, és csak annyi feltételt szabnék, hogy ne fuvolán, hanem bármi más hangszeren játsszon?

Avagy lehet, hogy a verseny hevétől és a nagy tét miatt koncentrált eufóriában játszó fiatal művészek mutatják meg az igazi zenélést?

Egyik várakozásomban sem kellett csalódnom, a három este egyszerre volt fárasztó és izgalmas.

Öten jutottak a döntőbe, tehát pénteken háromszor hallgathattam végig Mozart K.285-ös D-dúr kvartettjét. És cseppet sem untam.
Anne-Cathérina Heinzmann a döntő legkiforrottabb, és egyben legidősebb szereplője, megvan vagy huszonnyolc éves (és nagyon csinos). Talán a megállapodott és érett játéka tette a többieknél kissé szürkébbé, de ha impresszárió lennék és biztosra akarnék menni, akkor mégis szerződtetném. Végig az volt az érzésem, hogy amit tud, azt megbízhatóan tudja.
Az utána következő Andrea Manco viszont a legfiatalabb. Ennek megfelelő hévvel is lát a feladathoz. Nagyon zenei és nagyon technikás. Tetszik az előadása, ráadásul ő az, akiről rögtön úgy érzem, hogy még ennél is nagyobbra nőhet. Kérdés, hogy merre fog fejlődni. Lehet, hogy a későbbiekben fiatalos gesztusai merevednek modorossággá, vagy mentálisan elmélyülve nagy tehetségből igazi nagysággá válik?
Chiara Piccinelli viszont nem tesz rám túl jó benyomást. Mindent tud a hangszeréről és a hangszerén, de talán túlságosan is határozott, hektikus. Az a lehengerlő fuvolás-típus, aki túl hangosan veszi a levegőt.

A második félidőben versenyművek következnek, az igazán felkészült Rádiózenekar társaságában, és a karmestert is nehéz lenne azzal meggyanúsítani, hogy nem ért a fuvolához - az illetőt Drahos Bélának hívják...

Heinzmann Szervánszky fuvolaversenyét választotta. Nem nagyon tudom megítélni a teljesítményét, túlságosan el vagyok foglalva azzal, hogy tetszik maga a darab. Miért is nincs nekem ebből felvételem? Az azért talán jelent valamit, hogy később a szintén Szervánszkyt játszó Piccinelli játéka közben ez a kérdés nem merül fel bennem.
A két Szervánszky között Petrovics Emil férfiasabb, valószínűleg nehezebb fuvolaversenye a hús a szendvicsben. Andrea Manco "bevállalta", és szépen győzte! Hármójuk közül - számomra - egyértelműen Manco volt a legjobb.

Seconda Parte

Szombaton már csak ketten voltak, gondoltam, ezen hamar túl leszünk. Végül éppen Seres Dóra és Megan Sterling produkciója bizonyult a legizgalmasabbnak.
Seres Dóra játéka nem tűnt kiemelkedőnek, sőt, szürkének is tarthattam volna, ha nincs a Mozart kvartett lassú tétele. Az egyszerűen, tovább nem ragozható módon volt csodálatos. A levegő megállt, és csak arra gondolhattam, hogy csak ezért is érdemes lett volna végigülni a döntőket.
De még hátra volt Megan Sterling. Őt pedig mindenben jobbnak hallottam a többieknél. A kötelező Mozart D-dúr kvartett mellett ő is Petrovics fuvolaversenyét választotta, és ennek színes és virtuóz előadása igazi "slusszpoénnak" bizonyult. Ez volt a döntők (így az egész verseny) utolsó produkciója, a közönség pedig - megérezve, hogy ez már valami más - versenyen szokatlan vastapsba kezdett.

A zsűri - szokás szerint - rögtön a döntők után összeült, hogy még aznap, illetve éjszaka megállapodhasson a végeredményben, de én hosszú vitát sejtettem, és inkább nem vártam meg a végét. Amikor az utcára léptem, reflexszerűen pillantottam az órámra, elérem-e a buszomat, ha szokásomhoz híven előbb sétálok egy nagyot. Akkor jöttem rá, hogy a döntő menetrendjét percnyi pontossággal sikerült tartani. A verseny vaskos könyvéhez ugyanis már pénteken kaptam egy külön papírt a döntőbe jutott versenyzők névsorával és műsorával. Így a versenyzők zenei teljesítményén kívül a hibátlan szervezésen is alkalmam volt kissé elmerengeni. Féltem ettől a hosszú hétvégétől, de nem bántam meg. A két este koncertként is élvezhetőnek bizonyult. (Persze V. G. is ott volt.)

Interludium

Vasárnap még mindig nem tudom a végeredményt. Nem tudom, hogy bemondta-e a rádió, felolvasták-e a hírekben, de úgyis kikerültem volna. Egy órával a gála előtt a Zeneakadémia mellett egy kis kávézóban találkozom Bálint Jánossal, aki a nemzetközi zsüri tagjaként, tehát bennfentesként nem csak a végeredményt árulja el nekem, hanem talán azt is, hogy az hogyan alakult ki, de először én mesélek.

   - A döntőben mutatottak alapján szerintem Sterling és Manco a sorrend, a többit nem tudom. Heinzmann az érettségével, kiegyenlítettségével imponált. Seres Dórát a gyönyörű részletek ellenére viszont szürkébbnek éreztem. Piccinelli játéka is biztosan tetszett volna - ha nem hallom a többit. Szóval nagyon erős volt a mezőny. Na most mondd, hogyan döntöttetek?

   - A legtöbb dologban egyetértek veled, bár nem száz százalékig. De talán éppen az a szép az egészben, hogy egy előadásban nem ugyanazt halljuk mindannyian. Lehet, hogy meg fog lepni az eredmény, de megosztott első díjat Seres Dóra és Megan Sterling kapta. Második díjat nem osztottak ki, és Andrea Manco lett a harmadik.

   - Ez valóban meglep, de végső soron tényleg mindegyikük nagyon jó volt. Egy szakembertől el tudom fogadni ezt a sorrendet is, de szeretném hallani az indoklást.

   - Az, hogy második díjat nem osztottunk ki, az nem a színvonal miatt, hanem tisztán pénzügyi okokból történt. Így azt a pénzt is fel lehetett osztani a két első helyezett között. Az első helyezettnek 4000 a másodiknak 3000, a harmadiknak 2000 USD jár. Így a két első 3500-at kaphatott, ami már majdnem annyi, mint az eredetileg kiírt összeg, sőt, egy magyar mű legjobb előadójának járó különdíjat ugyanúgy megosztva közöttük, már több is annál. A Szervánszky mű legjobb előadásáért Seres, a Petrovicsért pedig Sterling kapta a díjat. A hivatalos indoklás pedig csak annyi, hogy a döntőben a két első helyezett nyújtott kiemelkedőt. Manco biztosan megérdemelte volna legalább a második díjat, de ahogy mondtam, azt pénzügyi okokból nem adták ki. Heinzmann szerintem is kialakult egyéniség, de az ő hangja túl kevés volt a versenyműben, nagy részét alig lehetett hallani.

   - Általában az eredmény kihirdetése után minden zsüritagnak kötelessége az egységes döntést képviselni. Én nem is kérdezem, hogy a te véleményed eltér-e a "hivatalos" állásponttól, de azt elmondhatnád, hogy mennyire volt nagy a vita, szóval folyt-e vér a küszöb alatt?

   - Utólag tényleg nem illik különvéleményt hangoztatni, de nagy harc nem is volt. Azt hiszem, sikerült olyan megegyezésre jutnunk, ami a szakma és a közönség előtt is vállalható.

   - Itt vannak ezek a fiatalok. Finalisták és győztesek egy rangos zenei versenyen. Mire számíthatnak?

   - Ez tényleg nehéz kérdés. Van olyan hangszeres, aki sorra nyeri a versenyeket, de nem lesz belőle nagy szólista, sőt, van aki egy jobb zenekarnál sem kap első fuvolás szerződést. Valószínűleg azért, mert csak fiatalon, valakivel a háta mögött tud nagyot alakítani, és összeomlik, amikor már nincs vele a tanár és egyedül kellene mennie. Ezzel együtt a jó szereplés egy ilyen versenyen mindenképpen nagy segítség. Kapcsolatteremtésben, ismertségben, és abban is, hogy így lehet megszokni és megtanulni a hetekig tartó, nagyon intenzív munkát, a feszültségtűrést, a koncentrációt.

   - A döntőben szerepelt öt fuvolás közül kivel fogunk találkozni pár év múlva?

   - Szerintem a "legérdekesebben" az ausztrál lány, Megan Sterling és Andrea Manco játszott, nekik jósolhatom a legtöbbet, de Seres Dóra professzionális felkészültségét és hozzáállását ismerve, róla is el tudom képzelni, hogy igen jó helyre kerül majd. Heinzmann és Piccinelli pedig már most is rangos zenekaroknál játszik.

   - A verseny során gondolkodtam azon, hogy miért nincs felvételem a Szervánszky fuvolaversenyből? A Hungaroton kínálatában egy igen régi lemezt találtam, amin Jeney játszik Borbély Gyula vezényletével. Nem elég népszerű a darab? Hogyan fogadták a versenyzők?

   - Boldog vagyok, hogy ezek itt elhangozhattak, és büszke is, ugyanis én magam szorgalmaztam, hogy minden fordulóban legyen magyar darab. Nagyon jó, hogy a mindenhol ismert alaprepertoár mellett a versenyzők ezeket is megismerték. A visszajelzések kedvezőek, többen mondták, hogy például a Dohnányi, vagy a Jeney művet ezután is műsorukon fogják tartani. Ez is egy módja a magyar művek népszerűsítésének.

Finale

A kávézótól néhány lépés az Akadémia. Rövid beszédek és a díjak átadása után már csak a gálakoncert van hátra, de ez már egészen más történet. A díjazottaknak még egyszer össze kell szedniük magukat, de a ráncok már simulnak, oldódik a stressz.
Mivel a két győztessel már az előző nap is hallottam ugyanezeket a versenyműveket, már én sem tudok annyira koncentrálni, viszont így jobban kezdem élvezni magát a zenét. Igen, még most is tetszenek ezek a versenyművek, igen, még mindig nagyon tehetségesek ezek a fiatalok. Jó volt velük izgulni. Ha később feltűnik a nevük egy plakáton, vagy CD borítón, én emlékezni fogok rájuk.