Verbier-levelek - 2010/2

A hétfő is kirándulással kezdődött, ezúttal felvonókkal mentünk 3300 méter fölé. Az 1800 méteres szintkülönbséget négy felvonószakasz hidalja át. Szerencsénk van az időjárással, sehol egy felhő, tiszta az ég, a Mont Fort csúcsról teljes körben három- és négyezres hegyek koszorúja látszik. A levegő kristálytiszta, de ezen a magasságon bizony már érezni a ritkulást, nyugodtan, megfontoltan kell sétálni. Azután felvonóval vissza a mindössze 2900 méteres közbenső állomásra, ott ebéd a teraszon, a panoráma egészen különleges, látszólag karnyújtásnyira a Mont Blanc hósapkája.

A Mont Blanc

Ebéd után egy kis hógolyózás, rövid séta a Tortin gleccser szélén, majd egy háromnegyed órás patakparti séta közbeiktatásával vissza a felvonó első állomásához.

Rövid otthoni pihenő, és indulhatunk második zenekari koncertünkre. A hangversenyre - az elsőhöz hasonlóan - az új Salle des Combins-ben kerül sor.

Les Combins - a névadó hegycsúcsok Balra a Grand Combin, alatta a Corbassiere gleccser, jobbra a Petit Combin

A Salle des Combins - © Aline Paley

Ezúttal a Verbier Fesztivál nagyzenekara játszik, Rafael Frühbeck de Burgos vezényel. Elsőként ismét egy Mozart-koncert, az A-dúr hegedűverseny, Lisa Batiashvili szólójával. Szép előadás, különösen az Adagio szokásosnál kissé lassúbb megszólaltatása ad lehetőséget Batiashvilinek számos - a jelen sorok írója által eddig fel nem fedezett - részletszépség kibontására. Újabb versenymű következik, Elgar Gordonkaversenye, Lynn Harrell szólójával. Az élénk szemű, vidám és jóságos nagypapa küllemű Harrell nagy technikai tudással és szemlátomást nagy élvezettel játszotta az Elgar-darabot, amelynek nagyszerűségéről - bevallom - ez az előadás sem győzött meg. A hiba nyilván bennem van, a közönség hatalmas ovációban tör ki. Egy rövid ráadás: a Courante tétel Bach 3. szvitjéből, "fiatal barátaimnak" - mondja Harrell a felkonferáláskor kedvesen, a zenekarra mutatva.

Harrell a koncerten - © Aline Paley

A hangverseny záró számaként Beethoven V. szimfóniáját halljuk. Előtte mondtam a feleségemnek, hogy érdekes, ezt a szimfóniát már nagyon sokszor hallottam, de egyetlen olyan koncertet se tudok felidézni, amely élénken az emlékezetembe vésődött volna. Ez most megváltozott, egy elképesztően energikus, lendületes előadást hallottunk. A fiatal zenekar remekelt, nagyszerű fúvós szólók (ha valakit feltétlenül ki kell emelni, az az oboás hölgy), bársonyos hangú gordonkakórus, s - ha kell - "harapósan kemény" mélyvonósok. S hogy mit tett hozzá a karmester? Csupán annyit, hogy szemlátomást nem akart önmegvalósítani, újfajta értelmezést adni a darabnak, "mindössze" arra törekedett, hogy pontos instrukciókkal lássa el a zenészeket, hagyja a beethoveni zenét életre kelni. Józan elképzelése tökéletesen bevált, ragyogó fiataljaival hatalmas, megérdemelt sikerre vitte a koncertet.

Kedden délelőtt ismét túra, ezúttal a Cabane Mont Fort menedékház mindössze 2475 méteres magaslatáig - igaz, a pihenőhely a legközelebbi felvonó-megállótól is bő egyórás gyalogút. Az idő ismét nagyon szép, fenn a hegyen éget a nap.

Az esti koncertek sorából ezúttal a templomban tartott kamaraestet választottuk. A hangverseny első számaként Rogyion Scsedrin Three Funny Pieces című darabja, a szerző, Renaud Capuçon és Mischa Maisky előadásában. A három rövid darab valóban vicces, különösen a középső (Let's play an opera by Rossini) váltott ki hangos derültséget a közönség soraiból.

Két Dvořák-darab következik, az f-moll trió előadásában Capuçonhoz és Maiskyhoz ezúttal Khatia Buniatishvili társul, az Esz-dúr kvartettet pedig Lisa Batiashvili, Lawrence Power, Lynn Harrell és Menahem Pressler játssza. A trió előadása jó volt, nagyon jó. Egészen addig, amíg meg nem hallottuk a kvartettet. Mert ott bekövetkezett a csoda, a négy nagyszerű zenész tökéletes egymásra találása. A ragyogó előadást - a legjobb verbier-i kamaraestekről már ismerős - óriási ováció követte, a közönség hosszú percekig állva vastapsolt, brávózott. Aztán mielőtt a zenészek megismételték a csodálatosan szép Lento tételt (ha lehetséges, még szebben, mint elsőre), az est zongoristája a közönséghez fordult, és arra utalván, hogy ők négyen most először muzsikáltak együtt, így szólt: "Mint hallhatták, ez szerelem volt első látásra". S ha ezt mondja Menahem Pressler, aki 55 évvel ezelőtt alapító tagja volt a Beaux Arts triónak, s akinek a kamarazenélés minden titka a kisujjában van, mit tehetne hozzá a jelen sorok írója...?

A kvartett - © Aline Paley

Szerdán délelőtt ismét a templomban, ezúttal az előző estén megismert Lawrence Power koncertje, Julien Quentin zongorakíséretével. Az első műsorszám négy tétel Max Bruch klarinétra, brácsára és zongorára írt sorozatából. A klarinétszólamot Martin Fröst játssza. Utána Hindemith F-dúr brácsa-zongora szonátája, majd Britten - egy John Dowland-dal nyomán írt - Lachrymae című darabja. A műsort Prokofjev Rómeó és Júliájának nyolc tétele zárta, Boriszovszkij brácsa-zongora átiratában. Power nagyon szép brácsahanggal, meggyőző kifejezőerővel és kivételes technikai tudással rendelkező fiatal művész. (A közelmúltban vette fel Bartók Brácsaversenyét - érdemes lesz figyelni a CD megjelenését.) Tudását leginkább a nagyon hangulatos Britten-darabban csillogtatta meg. A Prokofjev-tételekben Julien Quentin (többek közt Sándor György tanítványa) is megmutathatta kivételes képességeit.