Véget ért a Bartók Béla XXI. Nemzetközi Kórusverseny

Kopog az eső, sőt, szakad. Ebből nem lesz felvonulás, sem nyitóéneklés a Kossuth téren! Sőt, a zord időjárás még azt a szándékot is keresztülhúzta, hogy \"kivigyék\" a kórusversenyt az utcára, az emberek közé. Csak egyetlen tévé árválkodott a két versenynapon Debrecen főterén, jócskán szólt a hangszóróból az élő közvetítés, de ki nézné ilyen időben? Annyi csapadék hullott, hogy még a ködös Albionból érkezett együttes is megelégelte - bár ők egy kicsit jobban bírták. Mindez csak annyiban volt előnyös, hogy ez egyszer nem a hőségtől kellett megfulladni a Bartók-teremben a verseny alatt, a kórusok bőven kaptak levegőt, s többnyire éltek is vele: igen erős mezőny gyűlt össze a Bartók Béla XXI. Nemzetközi Kórusversenyen.

Már az elődöntők során kinyíltak az álmos szemek, például a moldáv gyermekkar Cipósütés-koreográfiáját látva, majd a ProForma lengyel énekegyüttes mozgását figyelve, mely a tai-csi elemeit idézte - nem kis megrökönyödést keltve, mert ugye, egy Ave Mariát ritkán kísérnek félreérthető csípőmozgással.

Az elődöntők tehát szép sorjában lezajlottak, túl sok értelme nem volt ennek a fordulónak, hiszen a 24 indulóból 23 jutott tovább, a Fülöp-szigeteki kedves kis társaság (De La Salle Egyetem Énekkara) is csak azért nem, mert időközben visszaléptek, nekik csak a folklór maradt - üde színfoltot jelentettek. Az első erőpróbát esetleg felfoghatjuk tapogatózásként, hogy ki mire képes, min kell javítani a másnapi döntőre - bár a több hónapos felkészülést tekintve nem biztos, hogy ez a feltevés megállja a helyét. Mindenesetre megindultak a tippelések, hogy melyik kategóriában kik is az esélyesek. Ám a döntők, s az eredmények szinte minden előzetes várakozásra rácáfoltak.

A leánykarok mezőnye úgy tűnik, gyengécskére sikerült. S a rákövetkező énekegyüttes-döntő eredménye is ezt sugallja, ám mindkét esetben az idő volt a fő probléma. Hol túl sokáig, hol túl kevés ideig tartott a versenyanyag, s ez minden esetben szigorú pontlevonásokat vont maga után, így eshetett meg, hogy a Cantus Decorus - egyébként a Cantemus-család tagja - fiatal tehetségei csak emiatt 12 ponttal lettek könnyebbek, s csupán egy emléklappal térhettek haza.

Az első nagy meglepetést a vegyes karok döntője hozta. Tény, hogy - a négy évvel ezelőtti győztes dánok mellett - a nagy esélyes befutó a Cantemus Vegyeskar volt; az ortodox-hangzású, böhöm hangerőt képviselő oroszokkal is kellett számolni, s persze ott volt még a svéd Almänna Sangen, valami gyönyörű férfikari hanganyaggal és impozáns műsorral (no persze ezen a szinten már minden kórus a lehető legnehezebb, legmutatósabb darabokat választja). Ember legyen a talpán, aki választani tud közülük! Itt lép be a kérdés, hogy ez talán már csak ízlés kérdése? Hogy a svédek nyerték a kategóriát, elfogadható. De hogy a Cantemus kevesebb pontot gyűjtsön be, mint az oroszok, úgy, hogy mindez még elég egy megosztott második helyhez, minimum elgondolkodtató. A következtetésről később...

A gyermekkaroknál csak annyiban volt nagy verseny, hogy a kedves-aranyos és ügyes dél-afrikaiak, vagy a zseniális oroszok nyernek-e. Nos, mindkettő. Örül a szív és örül az ész, hiszen már-már azt hittem, hogy igazi gyermekkar nem nyerhet, értve ez alatt azt, hogy az orosz kórus olyan darabokat választott, melyek mindegyike jócskán megterhelne egy leány-, de egy női kart is, szokás szerint a nagy orosz tajgai búbánatot közvetítették, míg a déli gyerekek tényleg gyerekek voltak, ha mégoly nehéz gyermekkari művek szerepeltek is műsorukon.

Elérkeztünk a legellentmondásosabb eredményhez, amely a női karok versenyében született. A zsűri döntése nemcsak értetlenséget, hanem felháborodást is eredményezett, amikor az Észt Kóruskarnagyok Nőikarát hozta ki győztesnek - ezen még ők maguk is meglepődtek. Nincs az az indok, amely a Debreceni Egyetem Konzervatóriuma Bárdos Lajos Leánykarának - megosztott - második helyét alátámasztaná. Tény, hogy az előző napi elődöntő után jelentősen feljavultak a baltiak, s a lett gárda is szépen énekelt, ám a hazai pálya előnyét sem kellett élveznie a debrecenieknek, higgyék el, nem hazabeszélek! Szesztay Zsolt azért még kapott egy karnagyi különdíjat Kocsár Salve Reginájának interpretációjáért, de azt hiszem, boldogabb lett volna a megérdemelt első hellyel.

A kamarakórusok maradtak utoljára, de nem utolsó sorban. Azt sehogyan sem értem, hogyan jutott tovább a sumeni (Bulgária) Arsmusica az elődöntőkből, legyenek ők a kakukktojás. Aki itt 80 pont felett végzett, már mind igen magas színvonalat jelentenek, csak a jó, nagyon jó, a kiváló és a zseniális jelzőkkel lehet operálni. Az elsőket tekintve számomra a Joyful Company of Singers (Nagy-Britannia) volt a kiváló és a Vox Gaudiosa (Japán) a zseniális. Utóbbi esetében persze jócskán belejátszik a minősítésbe az is, hogy a közönség szívét is rabul ejtették. Márpedig bármilyen versenyről is van szó, a kórus elsősorban a publikumnak énekel, s csak másodsorban a zsűrinek.

Mint azt már megszokhattuk, a döntők napján is sor került ősbemutatókra. Horváth Barnabás Süni Daniját (5 gyermekkar Sulyok Gizella verseire) a Debreceni Gyermekkar mutatta be Tóth Ágnes vezényletével. Nagyon kedves, nagyon gyermeki darab, de nem könnyű, pedig igazán könnyedre sikerült az előadása. Kocsár Miklós Super fulmina Babilonis című női kari művét, valamint Tallér Zsófia Odi et amo című vegyes kari darabját a Debreceni Kodály Kórus előadásában, Erdei Péter vezényletével ismerhettük meg.

Előfordult tehát az a sajnálatos eset, hogy magyar kórus nem indulhatott a nagydíjért. Tippelni ekkor pedig már nem is nagyon mertünk (de azért gyors közvélemény-kutatást rendeztem, igaz, kis mintával).
A Veszna Gyermekkar egyetlen hosszú művel, Efrem Podgaits Óda egy görög vázához címmel, Keats versére írt zongorás darabjával próbálkozott. A kemény feladatot a tőlük megszokott magas színvonalon oldották meg. (Tizenötből két tipp.)
A dél-afrikai Tygerberg Gyermekkar négy művet énekelt, köztük Kodály Túrót eszik a cigányát, többek között ezzel lettek méltók a közönségdíjra (4 tipp).
Az Észt Kóruskarnagyok Nőikara három észt szerző három művét adta elő, kétséget sem hagyva a felől, hogy az előző napi döntés hibás volt (nem a legjobb női kar került az utolsó körbe). (0 tipp)

A japán Vox Gaudiosa szokás szerint hengerelt: két művet énekeltek saját karnagyuktól, egyet a zsűriben ülő Javier Bustotól, egyet Takemitsutól és egy Norvég leányokat - szépen és jól, bár kissé hajszoltan. (7 tipp)
A Joyful Company of Singers műsora O\'Regan: Magnificat, Vajda: Alleluja és Waughan-Williams: The Cloud-Capp\'d Towers c. művekből állt. A Magnificat impozánsan jól sikerült, félelmetes hangok szólaltak meg. Vajda Allelujája óriási ovációt váltott ki, ámde intonációs bizonytalanságok, és a bonyolult ritmika miatt néhol elúsztak - nagydíjuk is elúszott. Tény: igen nagy önbizalom kell ahhoz, hogy ezt a művet kotta nélkül próbálják meg előadni. (0 tipp)

Az Almänna Sangen produkciója is ellentmondásos volt. A három svéd remekből az első volt makulátlan, a második rövidke, de szép, harmadikba pedig botorság volt (?) belevágni. Sandström kétkórusos Ave Mariája a bonyolultság jegyében született, mind ritmikailag, mind harmóniáiban. A mű végeztével a döbbenet uralkodott a teremben, minden elismerés a svéd karnagynőé, aki mindezt kézben tudta tartani. (2 tipp)
Az eredmény már ismert, a svéd vegyes kar vitte el a pálmát, azaz a nagydíjat, s indulhat jövőre Várnában a Kórusmuzsika Európa Nagydíjáért.

Zárásképpen végül mégis elhangzott Kocsár Jubilate Deója, s mint mindig: Händel Hallelujája a díjkiosztó ünnepségen, aztán jöhetett a látványos tűzijáték, kaja-pia-tánc. Így lett a négy napos kórusversenyből világraszóló happening.

Ígértem némi következtetést, ami egyúttal az egész kóruskultúrára vonatkozik. A Bartók Béla XXI. Nemzetközi Kórusverseny summázataként elmondható, hogy a műsorválasztásnál háttérbe szorult a dallam, a \"fütyülhető\" értelemben. A technikai tudás és az atonális \"hajlamú\" muzsika került előtérbe. Emellett azt kell még konstatálnunk, hogy a hangképzés egyre fontosabbá válik. Kiváló eredmény eléréséhez ma már vajmi kevés a biztos anyagtudás, a nehéz darabok előadása. A biztos, csengő magasságok, a karakteres mélységek, a bársonyos férfikari hangzás sokkal meghatározóbb, mint akár két, akár négy éve. Erre vezet most az út, de lehet, hogy két év múlva megint fordul velünk a világ.

Epilógus:
\"Végighallgatva a három nap alatt szinte az összes kórus műsorát, csodálattal állapítottam meg, hogy a világ legjobb kórushagyományait képviselő kórusok mennyire kimagasló művészi teljesítményt nyújtottak. A kelet-európai kórusok zengése, az északi és balti államokból érkezett együttesek kifinomult énektechnikája, a brit hagyomány érzékeny frazeálása, az ázsiai kórusok hihetetlenül fegyelmezett és pontos ritmusai a kóruséneklés értékeinek egy olyan különleges »seregszemléje« volt, amelyet a legtapasztaltabb zenei szakértők sem találnak meg egykönnyen egy átlagos kórusversenyen.\" - értékelte Erdei Péter, a Művészeti Tanács elnöke az idei rendezvényt, amelyet egyúttal minden idők legsikeresebb kórusversenyének tart.