Terülj, terülj asztalkám - Egy elkésett prágai beszámoló

Prológus

Ez itt nem a reklám helye, nem írhatom meg, melyik az a budapesti utazási iroda, amelyik szinte mindent kínál Csehországgal s főleg Prágával kapcsolatban, a luxusbusszal a magyar és a cseh főváros közti út olcsóbb volt, mint egy retúr vonatjegy Szegedről Budapestre (látogatásom óta ugyan emelkedtek az árak, de még így is…).
Aranyos utaskísérő hölgy, kávét, teát kínál (csapolt ser azért nincs), seperc alatt Prágában vagyok.

1. nap (febr. 1.)

A Cseh Filharmonikusok a Rudolfinumban, vezető dirigensükkel, Zdenek Mácallal. A művész kopottas műbőrkabátkában, nejlonzacskóval a kezében érkezik a művészbejárathoz, megfigyeltem, Mácalra a természetesség, a pózmentesség a jellemző. Szép dolog, hogy a zenekar Kodályt is játszik, a Páva-változatok technikailag tökéletesen szólalt meg, de keveselltem az agogikát (amit szűk két héttel rá, Kocsis pesti koncertjén megkaptam - csak hát a két együttes közti különbség... jó lenne, ha létezne egy zenei Micsurin, keresztezni a két produkciót).
Szünet után a Fantasztikus szimfónia. Tizedmásodpercnyi pontatlanság az indításnál - vazeny Páne, nem szoktam ehhez Önöknél! De aztán micsoda előadás, először fedezem fel, hogy milyen buja muzsika a Bál, a Boszorkányszombatban pedig azt hittem, összedől a Rudolfinum.

I. közjáték: Prágai kulináris élvezetek

Nem tudok pontos adatot, hány külföldi él tartósan a cseh fővárosban, de tény, hogy számtalan \"nemzeti\" konyha található, most a szusivendéglők sora nyílik. Én azonban maradok a tradicionális cseh konyhánál, az országban elszaporodtak a vaddisznók, talán ennek tudható be, hogy számtalan helyen lehet a legkülönbözőbb formában fogyasztani. Újezdnél, a Svejkben (vigyázat, Prágában legalább három ilyen nevű vendéglő van) grillezve és rántva is kínálják, kedvencem azonban a Bocsokhoz vadmalacsültje, spenóttal és krumplis knédlivel. Talán azért, merthogy itt található az ország egyik legkisebb sörfőzdéje, a borostyánszínű, hasas korsókban felszolgált nedű ugyan itteni viszonylatban drágának számít, de a műfajban az egyik legnemesebb, amit valaha is kóstoltam.

2. nap (febr. 2.)

Az Aidát már láttam a Národniban, be is számoltam róla. A rendezés (Steffen Piontek) teljesen tradicionális, a II. felvonás második képében ugyanaz a tizenöt-húsz statiszta vonulgat más-más kosztümöt öltve. Döbbenetes, hogy Prágában nem találni igazi, mély basszust, azt a profundo fajtát (Peter Mikulás jár fel néha Pozsonyból a Vízimanót elénekelni), itt a Ramfist alakító Gustáv Belácek bariton. Mivel Amonasrót egy tenorszínű hangon hallottuk (Ivan Kusnjer amúgy rendkívül muzikális megformálásában), mégis volt valamiféle egyensúly. Olga Romanko (Aida) már túl a pálya zenitjén, a hang terhelés alatt lebeg, de még mindig számtalan szép lírai pillanatot tud adni. Sergej Ljadov hadvezére emlékezetes, a hang ugyan nem egy igazi olaszos instrumentum, de pianissimótól a fortéig kiegyenlítetten szólal meg.

A nagy felfedezés Alina Gurina Amnerise. A Moszkvában tanult hölgy Prága állandó vendége, leginkább Carmen szerepében. A IV. felvonásban, a papokkal való jelenetben hihetetlen intenzitással, szuggesztivitással énekelt. De ez az előadás mégis Oliver Dohnányi miatt marad örökre emlékezetes. Aida és apja összecsapását ilyen drámával egyetlen felvételen hallottam megszólalni, Panizzával, a Metropolitanből, 1937-ből. De taktusról taktusra lehetne végigmenni az előadáson és elemezni vezénylését, érezni, mindig indul valahonnan, felépít valamit, eljut valahová.

Láttam az Aidát Szegeden, a Színházban meg a Szabadtérin is, Pesten Tokodyval és Domingóval, meg az esőmosta Margitszigetit Giacominivel, Bécsben Várady Júliával, aztán Prága másik operájában is és Luxorban meg a Metben - ám egyik előadás sem gyakorolt rám olyan hatást, mint ez a mostani prágai.

II. közjáték: Gondok és kitörési kísérletek a Národniban

Csehországban fél év alatt a harmadik kultuszminiszter működik, menesztették a Národni igazgatóját és az operatagozat vezetőjét, inog Dohnányi főzeneigazgatói posztja. Az előző vezetés szemére elsősorban azt vetették, túl sok ismeretlen, illetve kortárs darabot tűzött műsorra, csökkent a nézőszám (ám Nekvasil úr, az opera volt vezetője elmondta nekem egy beszélgetésünkben, kötelességüknek tartották, hogy lehetőséget adjanak a modern, az új számára). Az új direktor tudomásom szerint eredetileg újságíró, európai operanapokat (afféle \"nyílt napokat\") szervezett filmvetítésekkel, a publikum elől egyébként elzárt részek megtekintésének lehetőségével, próbálja megnyerni a fiatalabb korosztályt, a gyerekeket is.
Meglátjuk...

3. nap (febr. 3.)

A tegnapi Aida után Dohnányi ma kétszer is a Nemzeti Színház karmesteri pulpitusán állt, délután és este egyaránt Az eladott menyasszonyt vezényelte. Az esti előadást láttam Jiri Nekvasil rendezését másodjára, és rá kellett jönnöm, olyan bonyolult a szimbólumrendszere, még többször meg kell nézzem, hogy igazán megértsem. A nyitány éppoly fergetegesen pergett, mint Vogel vagy Kosler felvételein, vagy a néhai Bohumil Gregor pálcája alatt. Nagy örömmel konstatáltam, hogy Valentin Prolat (Jenik) tenorja régi fényében ragyog, egy időben ez a rokonszenves énekes túl sokat vállalt, vokális gondokkal kezdett el küszködni (melyhez persze hozzájárulhatott a lírai szerepkörből a spintóra való átállás is). Kusnjer a tegnapi Amonasro után Krusina apró szerepét énekelte, Zdenek Plech formálta meg Kecalt - nos, sörben sem szeretem a dobozost. A társulat erősségét jellemzi, hogy a Főkomédiásként brilírozó Vladimir Dolezal oratóriumok keresett szólistája.

III. közjáték: A prágai villamosok és Hrabal

Kis túlzással: Prágában minden kapualjhoz eljuthatunk villamossal. A város tömegközlekedése mintaszerű, a hármas vonalán újfajta villamosszerelvényt láttam, futurisztikus, szemet gyönyörködtető, sajnos, nem tudtam rá felülni. A 22-es Európa leghosszabb villamosvonala, átvisz a városon és képletesen annak egész történelmén - indul a Fehér-hegyről, elhalad a Várnegyed mellett, átkocog a Moldva felett, majd\' ráugranak a Nemzeti Színház szoborparipái, keresztezi a Vencel teret, hogy egy modern lakónegyedig vigye az utast.
Prága Közlekedési Múzeuma élmény, az 1950-es évek elején gyártott villamosokban már légrugós ülésen ült a vezető, nálunk még húsz év múlva is vitte magával a villamosvezető a stokit, ha le akart ülni.

Bohumil Hrabalt a járművek közül elsősorban a motorbiciklik ihlették meg, de egy novellája, a Vendéglő a Zöld fához, csaknem egészében a villamosokkal foglalkozik. Ő már a hatvanas években megírta, ami Budapesten évtizedek után valóban megtörtént: az elszabadult villamost. No meg a kocsmába betört járgányt, és egyéb véres eseményeket a tujákkal. Jó pár éve, hogy a Kralovski letohrádekről a Malostranska irányába tartó villamos a meredek lejtőn kisiklott, több utasnál amputációkat téve szükségessé. És annak talán csak két esztendeje, hogy a Károly téren fordulás közben kiugrott a hatos hátsó kocsija, agyoncsapva kettőt a megállóban várakozó utasok közül...

4. nap (febr. 4.)

Két előadást láttam, ismét a Národniban. Délelőtt zajos gyereksereg, Dvorák operáját, a Kata és az ördögöt adták, ragyogóan. Marián Chudovsky rendezése, nem tudok rá más kifejezést, muris (elektromos meghajtású macska kerget távirányítású egeret, a Főördögöt valami talicskaszerű szerkezeten tolják be, a falut szimbolizáló, a színpad felett függő díszlet kéményei pöfögnek stb.). Jan Chalupecky vezénylése világosan megmutatta a darab remek hangszerelését (Dvorák következő operája már a Rusalka volt!), az énekesek közül ki kell emelnem Tomás Cerny Jirka pásztorát, ő Prolat mellett a prágai operaélet másik meghatározó tenoristája.

Este a legújabb produkció, a pár héttel korábban bemutatott Sámson és Delila. Saint-Saëns operáját szintén Chudovsky rendezte, Jozef Ciller hatalmas vastraverz-díszletéhez kinyitotta az egész színpadot. Az eredmény felemás, azt hiszem, ezt az eredetileg oratóriumnak készült darabot igen nehéz színre állítani. A változatosság kedvéért Dohnányi dirigált, az előző napokhoz képest valamivel kevésbé meggyőzően - nem is annyira az apró zenei bakik zavartak (a Národni zenekarának nyilván nincs vérében a francia zene, emlékezetem szerint az elmúlt jó pár évben csak a Carment játszották), hanem az elegancia, a könnyedség hiánya. Ha a címszerepben nem láttam volna Domingót meg Carrerast is, valószínűleg jobban értékeltem volna Steven Harrisont - a \"második vonal\" jellemző képviselője, akárcsak a Delilát éneklő Katerina Jalovcová.

Ez a produkció nem fog bekerülni a prágai operajátszás aranykönyvébe, mégis örülni kell, hogy sok került bemutatására, hiszen a darabot viszonylag kevés helyen lehet \"kifogni\".

Epilógus

Február 3-án múlt tíz esztendeje, hogy Bohumil Hrabal felvette agyonmosott farmerját, s mint egy igazi fedett pályás bajnok, összeszedvén minden erejét nekirugaszkodott a Bulovka Kórház ötödik emeletéről az Ismeretlenbe...