Szabolcsi: kispad

Meglehetőst különös cím egy televíziós dokumentumfilm-sorozatnak a Századfordító magyarok. Hogy mikor, hogyan és mennyiben fordított századot az amúgy tényleg nagyformátumú, úttörő és magyar Szabolcsi Bence, nem tudnám megmondani. Még azután sem, hogy megnéztem a Századfordító magyarok róla szóló részét kupaszerdán az m2-n.

Nem is olyan régen egy ismerősöm azt mondta nekem, a felekezeteken kívül állónak többnyire sejtelme sincsen, hogyan kellene kommunikálnia például egy pappal, ezért inkább utálja. Valahogy így van ez a hivatalokkal is. Kicsiny országunkban cseperedett embernek mindig kafkai élmény a látogatás egy ügyfélszolgálaton, egy bankban; nem érti, ezért rögtön üvölteni kezd.

Nincsen másképp a \"szomorúzenével\" sem. Az ifjonti érdeklődőnek már az általános iskolában könnyen az a benyomása támadhat, hogy nem érdemes földobnia valami kis Mozartot, amíg tisztába nem rakta, mi a fene az a szonátaforma. A baj csak tetéződhet, ha az említett pajkos lelkű ifjú végignéz egy komolyzenei műsort. Már az is elég riasztó számára, hogy az ilyesféle muzsikához mindig föl kell öltözni, többnyire szmokingba, de minimum öltönybe. Ha aztán a zenészek is megszólalnak, tanúbizonyságot téve arról, hogy tulajdonképp mindegyikük egy-egy zenetörténész is, végképp elég. Akkor inkább az MTV Europe.

Én viszonylag harcedzettnek számítok, de én is unom, hogy a komolyzenéről csak megfontoltan, kenetteljesen, tudálékosan lehet beszélni.
Szabolcsi Bence - hányattatott sorsáról most ne ejtsünk szót, noha ez már magában figyelemreméltó és tanulságos történet volna - keményen és tudatosan dolgozó, fontos és alapvető felismerésekre jutó tudósember volt. Órákig lehetne - izgalmasan! - sorolni és magyarázni eredményeit. A Századfordító magyarokból ez nem jött le. Az érdeklődést fönntartó, pergő dokumentumválogatás helyett egy nem túl eredeti, majdnem-kandallós-pipás-karosszékes visszaemlékezést láthattunk csaknem ad hoc archív filmes citátumokkal, hipnotikus álomban leledző műsorvezetővel.

Sajnálom. Sajnálom, mert az alatt az egy óra alatt végignézhettem volna a Valencia legszebb pillanatait az Arsenal ellen, és sajnálom, mert Szabolcsi Bence valóban nem cserejátékos: ő az a tudós, akinek kijár, hogy érdemben emlékezzünk rá.