Salzburgi napló - 3

Hatodik nap (aug. 31.)
Álom, álom, édes álom

Óriási mázlim volt a délelőtt. Ismét végigjártam a Festspielhaus épületeit, és - a szezonban először! - mindhárom látogatható volt.
A csoportot vezető úr egész más megközelítésből mutatta be a komplexumot, mint pár nappal előtte kolleganője. Elsősorban persze a Mozart Házat, hiszen idén adták át - az akusztika (ahogy tegnap magam is meggyőződhettem) tökéletes, ami nem csak azt jelenti, hogy a néző mindent hall (néhány zenész bánatára), hanem azt is, hogy ha valaki kibont egy cukorkát, a papírzizegés a zenekari árokban zavaró tud lenni.
Élmény volt a Grosses Festspielhaus színpadán a pár napja látott Don Giovanni díszleteinek bontását látni, amúgy ez a világ egyik legnagyobb operaszínpada, ezért tudnak közösen tervezni pl. a Metropolitannel.

Persze idén is Netrebko-őrület volt a városban, ő pár éve itt \"ugrott ki\", és azóta is hálás a Fesztiválnak. Az idei Figaróra, ahol Susannát énekelte, nyolcszoros volt a jegyekért a túljelentkezés - az USA-ból sokszor csak úgy jön a kérés, hogy \"olyan előadásra, amiben a Netrebko van\".
A tavalyi Traviatára - az idegenvezető úr tanúja volt - valaki 2600 eurót adott \"svarcban\" egy jegyért…

Utolsó napját éli az idei Fesztivál, a Residenz udvarán bontómunkálatok, a főbejárat bezárva, trükközve kell oldalt bejutnom.
Kár lett volna kihagyni - persze, hogy jó ismét látni az ismert termeket, festményeket, de megint egy rendkívüli alkalmi kiállítás: Az álom a művészetben.
Megdöbbentő, hogy négy évszázaddal a pszichoanalízis és álomkutatás előtt mit tudtak a művészek!

Utolsó salzburgi ebédem, hagymás rostélyos, de nem úgy, ahogy nálunk ismert. Itt barnamártásban, rösti mellett egy fél marha úszik, szerencse, hogy van lift a Dóm múzeumának emeletére. Persze itt is a Mozarttal kapcsolatos időszaki kiállítást nézem meg, \"Menny és Föld között\" - Mozart szakrális zenéjéről. Eredeti partitúrák, a művek a szerző életének kontextusában, meg az ehhez kapcsolódó tárgyak (Colloredo érsek utazási étkészlete - szegény Mozart valószínűleg egész életében nem keresett annyit, amennyit ez a garnitúra érhet).

Az emberben salzburgi látogatásának utolsó napján mindig benne ül valami szomorúság, fájdalom, ilyet csak Prágában vagy Velencében szoktam érezni, nem tudom az okát, csak azt, hogy baktatok, baktatok, át a Makart-Stiegen, pillantás a Mozarteumra, szomorúan látom, sic transit, a Die Weissenál már nem csak csatos üvegből adják az ott főzött sört, hanem csapolják is.
Vissza a sétálóutcán, átöltözés, s kezdődik az évad utolsó koncertje.

Mariss Jansons dirigálja \"saját\" orkeszterét, az Amsterdami Concertgebouw-t. A fókuszban természetesen Mozart, egy fiatalkori szimfónia után a d-moll zongoraverseny.
Brendel Professzor Úr öregszik. Az ő játéka engem sosem lelkesített, sosem hozott lázba, de muzikalitását, intelligenciáját mindig csodáltam. Ezek a tulajdonságok még mindig megvannak nála, de bántóan kezd előrenyomulni sok technikai hiányosság.
Ezért kezd oly sok hangszeres művész egy bizonyos életkor után vezényelni?
Aztán tovább álmodhatok, tisztelgés az idén nyolcvan esztendős Hanz Werner Henze előtt, Sebastian im Traum, osztrák bemutató. A darabot a zenekar időközben Budapesten is eljátszotta, így no comment.
Az este utolsó darabja a K. 319-es B-dúr szimfónia. Szép, korrekt, ám mély nyomot nem hagyó előadás. Ahogy sokszor tapasztaljuk ezt Jansons koncertjein.
Álomra szenderülök.

Hetedik nap (szept. 1.)
Bis zum naechsten Jahr!

Az utolsó reggelre ismét ragyogóvá válik az idő, az Untersberg nem pipál már, sakkozok az idővel: felmenjek-e még a lanovkával, ám nem merek kockáztatni - 11-kor van egy közvetlen vonat Budapestre.
Egy fotó a házigazdákról (elküldtem nekik, lakonikusan visszaírtak: immáron a macska a legszebb a családban).

Még egy séta a Belvárosban. Rövid látogatás ismét a Viva! Mozart kiállításon, már tudom, mit, hol találok, csak azokat a dolgokat, tárgyakat nézem meg, melyek igazán megfogtak.
Elgondolkodom azon, hogy egy ilyen páratlan kiállítást miért nem lehet áthozni Budapestre?
Na jó, maradjunk az Erkel Színháznál.

Elköszönök Frau Mariától, még alig van vendég, ő persze már a pult mögött.
Úgy érzem, most lettem tényleg törzsvendég - tavaly udvariasan kezet fogott velem, most előjön a pult mögül, puszi jobbról, balról.
Bis zum naechsten Jahr, a következő évig, mindig így búcsúzunk.

A vonat persze késik, legalább van időm elgondolkodni: mit is jelent számomra a Salzburgi Ünnepi Játékok, mit kaptam ebben az évben?
Mennyit változott bő másfél évtized alatt a világ.
Átfordult sok szempontból - tizenéve az osztrák városka szinte megfizethetetlen volt, ma olcsóbban lehet megszállni, ebédelni, mint nálunk.
Félreértések elkerülése végett: nem ott mentek le az árak.

Karajan regnálásának idején még nem jártam ott. Soltié alatt igen - emlékszem Álarcosbáljára (az előadás délelőttjén angol zenekritikus barátom jóvoltából röviden, magyarul, beszéltünk is), 1993-as felejthetetlen Falstaffjára (utána öltözőjében fogadta, hamuszürkén, hatalmas fotelben ülve tisztelőit, a szobában egyetlen fénykép a falon, a Toscaninié), Varázsfuvolájára, s élete utolsó salzburgi koncertjén és utolsó operavezénylésén is szerencsém volt ott lenni.
Solti volt - Harnoncourt megjelenéséig - az utolsó domináns zenész a Fesztivál történetében. Akadtak persze nagyszerű koncertek - Rattle Mahler Másodikja, Abbado a Mahler Hetedikkel, egy-egy Gergiev-, vagy Boulez-hangverseny.
Aztán ott volt Salzburg fura ura, Mortier, visszaesett a látogatottság, kongtak az éttermek, a szállodák.
És ismét, sajnos, egy éra vége, a Ruzickáé, a Játékok történetében talán először pozitív pénzügyi mérleggel adja át utódának a vezetést.
Ami még többet jelent: a Maredóban az ismerős pincér elégedetten közli, annak dacára, hogy idén nem nyitottak kerthelyiséget, soha ilyen jó éve nem volt.
Most jön a Jürgen Flimm-korszak.

Én meg megyek, tele a bőröndöm, az obligát Mozart-kugelekkel, sajtóanyaggal (ha a T. Szerkesztőség is úgy akarja, lesz belőlük néhány beszámoló újdonságokról), és tele a szívem Salzburggal, sok-sok éve történt meg utoljára, hogy egyetlen koncert vagy operaelőadás miatt sem kellett igazán morognom, s a legtöbb valóban élményt jelentett.
És a jubileumi évforduló kapcsán muszáj elgondolkodni: Salzburg számára természetes, hogy a világ egyik zenei központja, a lakosság gyakorlatilag a turizmusból él, de ha ez a fura zseni, ez a bizonyos Wolfgang Amadeus Mozart nem itt születik meg, akkor ma ki ismerné egy poros osztrák kisváros nevét?

Vége