Salzburgi napló - 1

Nulladik nap (aug. 25.)
Wien, Du Stadt meiner Träume

Kamaszkoromban Bécs volt az első \"nyugati\" város, melyet láttam.
Persze, hogy lenyűgözött. A mozgólépcső valamelyik áruházban. A rengeteg Ferenc József-szobor (nem tudtam felfogni, hogy az akkori történelemtanításunk szerinti zsarnokot hogy lehet ennyire tisztelni). Az Opera. A lemezboltok hihetetlen választéka (ugye akkoriban nálunk a Lajtától nyugatra fekvő előadóművész lemezét legfeljebb Melogyia-koppintásban, jobb esetben egy-egy sporadikusan felbukkanó Eterna-lemezen lehetett elérni).
Akkor határoztam el, majd egyszer a Császárvárosban élek.
Erre szűk húsz esztendőt kellett várnom, de az a négy év, amit ott töltöttem, inkább pro, mint kontra.

Évek óta nem jártam \"komolyabban\", azaz hosszabb időre arrafelé.
Szemerkélő esőben érkezem, Monarchia-hangulatban - a vonat a jókora késés felét Magyarországon, a másikat Ausztriában \"szedte össze\".
Szürke az ég, és valahogy az emberek is.
Bóklászok a jól ismert utcákon, és szomorúan konstatálom, hogy ez vagy az a kedvenc éttermem, lemezboltom bezárt (a szomszédoknál is érezhető a recesszió).

Irány a biztos tipp, a Siebensternbräu. Amióta megnyílt, sose csalódtam bennük - most sem. Az árak itt sem lefelé kúsznak, de munkanapon, délidőben 5,90 euróért óriási adagokat szervíroznak. Hosszas hezitálás után a káposztával, knédlivel kínált sertéssült (két, emberes szelet…) mellett döntöttem.
A chilis sört kihagytam (holnap már koncert).
Kezd kiderülni, előbújik a napocska!

A Caruso. A főnök gnómabb és modortalanabb, mint bármikor korábban, ráadásul először kapom rajta tárgyi tévedésen. A lemezek iszonyú rendetlenségben, azért ráakadok egy olyan Hofmann-CD-re, ami még nincs meg a gyűjteményemben, szomorú, hogy sok DVD ára olcsóbb, mint nálunk (Forzát vettem a Kirovból, Gergiev vezényletével, nem egy csúcsszuper, de érdekes, s persze az originális verzió, amúgy négy kávé ára).

A szállás elfoglalása, aztán ismét vissza a városba, immáron százágra süt a nap, még egy rövid látogatás a Grabenen a Gramolánál (egy Jan Peerce-CD a zsákmány), utána bóklászás, bóklászás, viszontköszönnek a kedves utcák, épületek.
Amúgy zeneileg semmi, azazhogy a japán turistáknak szánt kosztümös koncertek, Bécs a nyáron komolyzeneileg \"meghal\", a Filharmonikusok Salzburgban, az Opera zárva, a jelentősebb koncerttermek úgyszintén.

Bóklászás közbeni felfedezés: a Stadtbrauerei Schwarzenberg. Pár hónapja nyitottak, rusztikus belső, kétféle helyben főzött ser (sajnos, nem olyan kvalitás, mint a majdhogynem szomszédos 1516 szintén helyben főzött komlóitalai), ám mindig kínálnak egy Sonderbiert is, most ez Indian Pale Ale névre hallgatott - fanyar barnaser, igazán eltalált, az utóíze a keserű csokoládéra emlékeztet.

A Stadtbrauerei Schwarzenberg főzőüstjei

És még mindig világos van, és még mindig újra, és újra és ismét rácsodálkozom Bécsre.
Az első város volt, melybe beleszerelmesedtem (nem véletlen, hogy a városok, országok nőneműek, ahol van ilyen disztinkció).
Persze huszonéve már, hogy megcsaltam Prágával.
S lehet, hogy mégis az első szerelem az igazi?

Első nap (aug. 26.)
A Tévémaci Salzburgba emigrált

Tűrhető reggeli a szálláson - amúgy csak nyáron működik, valójában egy kolesz, de tiszta szobákkal, mindannyihoz saját fürdőszoba.
És a vonat is pontosan beér Salzburgba, korán van még elmenni a penzióba, a csomag az állomáson marad, veszek két Salzburg Cardot - főszezonban 34 eurót kóstálnak, 72 órára érvényesek, gyakorlatilag valamennyi nevezetesség megtekintése ingyenes, akárcsak a tömegközlekedés.
A vasútállomás előtti tér rekonstrukciója immáron befejeződött. Trolival be a városba, rövid séta a Getreidegassén, aztán irány a piac, szombat délben Salzburg legforgalmasabb helye.
Láttam a világon néhány piacot, oly különbözőeket, mint Amszterdamban az ócskapiaccal kombináltat, a kairóit, Helsinki halpiacát, a nevezetes prágai Ovocny trh-et, de sehol nem éreztem azt, mint itt: mindenki mindenkit ismer.

Frau Maria

Rögtön be is tértem Frau Mariához - róla részletesebben kell szólnom, mert a söröző és maga a tulajdonosnő is egyfajta intézmény Salzburgban.
\"Klein, aber fein\" - így az osztrák sörpápa, Conrad Seidl kalauzában. A lokál a piactér közvetlen szomszédságában olyan kicsi, hogy saját toalettje sincsen, egy asztal meg két \"támasztós\" jelenti a berendezést.
Tizenéve fedeztem fel.
Ide turista amúgy nem téved be, a törzsvendégek kinézik, Frau Maria - dacára, hogy véleményem szerint a városban ott csapolják a legjobban a Stieglt, és ezt meg is mondtam neki - évtizedig nem vett rólam tudomást. Úgy négy-öt éve ismerkedtünk meg jobban, immáron rítus, hogy hozok neki egy üveg magyar bort és szegedi pirospaprikát, ő pedig meghív az első korsóra.
A hölgy kortalan, amióta ismerem, nem változott - már nyitáskor van benne némi nyomás, erre a nap folyamán csak rátölt, de sose részeg, csak nagyon-nagyon kevéssé spicces, persze meg kell egy-két kortyot inni a vendégekkel.
Konyha nincsen, csak snackek, virsli, müncheni Weisswurst.

Vissza a csomagért, aztán ki a város szélén lévő szállásra - ez is nyári törzshelyem vagy másfél évtizede. Családi penzió, zöldövezetben, patyolattiszta szobákkal, gyönyörű kilátással az Untersbergre.

Este A varázsfuvola a Grosses Festpielhausban. Bizalmatlanul mentem el - a tavalyi produkció óriási bukás volt, rendezésileg, zeneileg, utóbbi elsősorban Muti \"kopogós\" dirigálása miatt.
Nem is került újból színre.
Az idei óriási siker, tomboló ünneplés. Maga Muti is valahogy lágyabb lett, dirigálásában még mindig az érződik, ami anno (1937) Toscaniniéban, az olasz vígopera felől közelíti meg a darabot, de könnyedsége, eleganciája elismerése méltó.
Remek a szereposztás - René Pape Sarastrója méltóságteljes, Paul Groves mint Tamino néha ugyan küzd a német nyelvvel, de szépen formált, Diana Damrau napjaink egyik legjobb Königinje, sztratoszférikus magasságokkal, felfedezés Genia Kühmeier Paminája, az egész előadás nagyszerű zenei színvonalára jellemző, hogy a Sprechert a veterán Franz Grundheber szólaltatja meg.
De a legnagyobb dicséret a rendezőnek, Pierre Audinak (színpadkép: Karel Appel, kosztümök: Jorge Jara): nem kísérelt meg mindent belemagyarázni a darabba, mesének fogta fel, aranyos plüss állatokkal (na jó, Tévémaci azért nem volt ott), a nyitójelenet kígyója egy kisgyerek játéka, enórmisra felnagyítva, a képi váltások ötletesek - végig csupa öröm az előadás.
S mindehhez a Bécsi Filharmonikusok játéka…

Második nap (aug. 27.)
Szilgyo, szólhattál volna!

Sejtettem, hogy zűr van, amikor a házigazdák gyönyörű cicája csutakosan jelent meg a reggelinél (amúgy nagy kegyesen hozzám dörgölőzött egyszer, aztán arrébb állt).
Eleredt a legendás salzburgi eső. Azazhogy szemerkélt, az Untersberg pipált, a felvonó nem látszott, elő az esernyővel.
Szombat reggel (hajnal?) kilenc óra, a Getreidegasse szinte üres, csak áruszállító kocsik vonulnak, szinte hiányoznak a harsány japán turistacsoportok (amikor harmadszorra kérdezték meg tőlem, hol találják Mozart sírját, elegánsan a bajor Alpok felé intettem és leírtam, hogy Garmisch Partenkirchen, Friedhof Johann-Richard Strauss - lehet, hogy kezdek gonosz lenni?)

Festspielhauser, fél tízkor kezdődik a vezetés. Sajnos, próbák miatt csak a Mozart-ház látogatható, hihetetlenül karcsú lány magyaráz annyi nyelven, ahány náció a csoportban van. Ez volt a korábbi Kleines Festspielhaus, a legrosszabb akusztikájú, a legkevésbé vonzó a három egymás mellett álló épület közül.
Gyönyörűen sikerült a rekonstrukció. Az akusztikáról majd egy másik alkalommal, a nézőtér kapott még egy sor páholyt, meredekségét - és így a látvány élményét - fokozták. De lenyűgöző a hatalmas \"rejtett\" Mozart-portré, Swarovskiék adománya, ha jól emlékszem harmincezer kristályból áll. A megnyitott terasz. De régi titkok is: sosem tudtam, hogyan távolították el - visszatehetően - Anton Faistauer a náciknak nem tetsző (valóban profán) freskóit.

Festspielhauser

11-kor a Bécsi Filharmonikusok matinéja, a három utolsó Mozart-szimfónia Nikolaus Harnoncourt vezényletével. Õ most Salzburg zenei pápája, talán azért, hogy egy osztrák \"uralhassa a terepet\".
El tudják Önök képzelni, meddig tartott ez a koncert?
Három óra hosszat.
Két szünettel játszották (talán azért, hogy a három opus közötti hangulati különbség nyilvánvalóbb legyen, talán a dirigens egészségi állapota miatt).
Harnoncourt-nak a Concertgebouw Zenekarral készített Jupiter szimfónia lemeze húsz éve ott van gyűjteményemben, tudtam, kb. mire számítsak - minden lehetséges ismétlés. De az akkori előadás negyven percére még \"rátett\" vagy ötöt.
Ám nem ez volt a bajom (a Bécsiek amúgy zseniálisan játszottak): Harnoncourt egyre inkább a meghökkentésre, a mindenáron valami újat mutatásra játszik, szélsőséges tempókkal, s főleg a K.543 első tételében számomra nemhogy zeneietlen, hanem gusztustalan hirtelen ritardandókkal.

Augustinerbrau

Ebéd a Vadembernél - titkos tipp, a Getreidegasséból nyíló kis passzázs, a turistahordáknak észrevehetetlen. Bauernschmauss, a vasserpenyő közepén hatalmas knédli (itt kerek a Mode, nem úgy, mint a cseheknél), egy szelet sertéssült, egy szelet tarja, némi savanyú káposzta, főtt krumpli, az egészet a Frankfurter koronázza meg (ez a virsli, amit tudomásom szerint egy Frankfurter nevű úr \"talált fel\".)
Délután rövid látogatás az Augustinerbrauban, a világ egyik leghíresebb sörözőjében. A korhely Ágoston, a későbbi szent tiszteletére első alkalommal rendeztek fesztivált - Frühschoppennel, élő zenével, a sörgyár bemutatásával, az alkalomra főzött ünnepi sörrel.
Amikor a rendezőknek bemutatkoztam, s elmondtam, évek óta KGB-tag (*) vagyok, kezdtek érdeklődni. Amikor arról beszéltem, hogy a szerkesztőségünkben egy kedves kolléganőnket sikerült borról Dreherre, majd arról sörre átszoktatni, már renomém volt. De amikor DNI nevét meghallották, ujjongásban törtek ki (herzliche Grüssen dem Herrn Chefredakteur!!) Fényképezés is következett, de minderről majd a holnapi nap kapcsán.

Az esti Don Giovanni-előadásról Szilgyo már részletesen beszámolt (Momus, szept. 4.). Szinte mindenben egyetértek véleményével, bár Hampson nekem jobban tetszett (tulajdonképpen itt értettem meg, miért világhírű egy énekes), feltétlenül meg kell említeni a gyönyörű hangú Piotr Beczalát (Don Ottavio), bármilyenre is formálta a rendező az alakot (túl sokat nem lehet vele kezdeni), a zenei teljesítmény szinte Wunderlichét idézte.
A vezénylő Harding számomra kis csalódás volt - az előző napi Zauberflöte után a zenekar \"maszatosabbnak\", kuszáltabbnak tűnt.
De Szilgyo, miért nem szóltál, hogy Te is ott vagy az előadáson? Lett volna némi tippem utána hol dumálgatni!

(Folyt. köv.)

(*) KGB: Kampagne für Gutes Bier, osztrák társaság, mely a sör minőségéért, korrekt kezeléséért, a sörkultúra elterjesztéséért stb. küzd.