Salzburgi impressziók - III.

III. felvonás (2010. augusztus 29.) - Minden jó, ha a vége jó

Egy átlagos pasi - avagy akár átlag alatti, mint jómagam - úgy lehetett a Museum der Moderne épületének Salzburg arculatához nem igazán illő első megtekintésekor, mint egy, hogy is mondjam, fenotípusát tekintve nem éppen limbikus rendszeri gondolatokat kiváltó hölgy első megpillantásakor.
Ott pöffeszkedik ez a betonmonstrum a Mönchsberg tetején, kissé már piszkolódva, így szerencsére nem annyira fehéren-kirívóan, mint pár éve.
Ám ahogy a férfiember - ha úriember, avagy annak akar mutatkozni - el tud beszélgetni bármely XX-kromoszómással, és, ha látja a benne rejlő értékeket, úgy hajlamos megszeretni Salzburg modern múzeumát is. Hiszen páratlan intellektuális gyönyöröket tud nyújtani - most épp egy Max Ernst-kiállítás várja a látogatókat.

Lenyűgöző egyéniség tárul elénk. Az igen magas kort megért művész számos alkotói korszakát lehet megcsodálni - engem különösen megragadott egy, dadaista periódusából származó rézkarcsorozata az ember és a gépek viszonyáról (persze mint "dadamax" szignálta). De különleges technikái, könyvillusztrációi, szobrai, mind-mind egy rendkívüli szellem produktumai. Szörnyei, démonjai, lázálmas katasztrófa-víziói, a rengeteg antropomorf figura (különösen a madárfejű emberek), a műveiből sugárzó erotika (a hölgyek nagy hódolója volt, négy feleségének egyikét amúgy Peggy Guggenheimnek hívták), apokaliptikus látomásai, vagy épp romantikus fantáziái, különös csillagjai - óriási élményt jelentettek.

Nomen est omen, Erwin Wurm kukacai, azazhogy uborkái más kategóriába tartoznak (szerencsére ez a tárlat csak egy termet vett el az Ernst-kiállítástól). A művész harmincvalahány uborkát formázott meg plasztikból, bevallása szerint önarcképeit.
Az ilyesmikre szokta A., a hiúzszemű azt mondani: "hmm...".
Hát, hüm-hüm...
Összefut az ember szájában a nyál, ám nem feltétlenül azért, mert megjött az étvágya.

Rövid látogatás a Festungban. Nem vagyok nagyon éhes (az előzmények alapján érthetően), ám rászánom magam egy Eintopfra - zseniális, az alaplé marhahúsleves, ehhez apró húsdarabkák, tészta és egy nagy grízgombóc dukálnak.

Este a Don Giovanni a Haus für Mozartban, Claus Guth rendezésének felújítása, új betanulásban.
Ez az a bizonyos "erdős" produkció, sok polémiát kavart - az egész cselekmény egy erdőben játszódik. Itt szúrja le, már a nyitány alatt, Giovanni a Kormányzót, aki rögtön revansot vesz és lelövi. Nem ragozom tovább, amúgy is, 2008-ban már röviden írtam a Momusnak a rendezésről.
Másodszorra megtekintve további érdekességeket fedeztem fel - a Don a Finch' han dal vino előtt felbont egy dobozos sört és a háta mögé önti. Mégis, talán kezdem kapizsgálni Guth elképzelését, karikírozni akar ő mindent.

És ha ilyen "erős" zeneileg az előadás, akkor az a lényeg.
Christopher Maltman (Don Giovanni) és Erwin Schrott (Leporello) megismételték korábbi nagyszerű teljesítményüket, akárcsak a Donna Elvirát alakító Dorothea Röschmann. Aleksandra Kurzak (Donna Anna) neve sem ismeretlen a magyar operabarátok előtt, a Don Ottaviót éneklő Joel Prietóé talán még igen - érdemes lesz figyelni rá, kellemes színű lírai hang, figyelemre méltó muzikalitással. A Kormányzó: Dimitry Ivaschenko, Zerlina: Anna Prohaska, Masetto: Adam Placheta - valamennyien több mint adekvátak.

A szenzációs felfedezés azonban a dirigens.
Ezt a Mozart-opust csak Salzburgban oly eltérő karmesterekkel hallottam, mint Riccardo Muti, Daniel Barenboim, Donald Runnicles, Lorin Maazel, Nicolaus Harnoncourt, Daniel Harding, Bertrand de Billy. Voltak jobb és rosszabb vezénylések.
Most, amikor Yannick Nézet-Séguin a Bécsi Filharmonikusok élén elindította a nyitányt, úgy éreztem, évtizedeket repülök vissza az időben. Ilyen drámainak, félelmetesnek, sötétnek, majd a gyors résznél ilyen izzónak, lendületesnek egyedül Bruno Walter 1942-es metropolitanes előadásánál tapasztaltam ezt az ouverture-t.
S Nézet-Séguin az utolsó akkordig fenn tudta tartani a feszültséget, úgy, hogy ugyanakkor a játékosság, a líra is megmaradt.
Arra emlékszem, hogy miközben folyamatosan csodáltam, mit művel a dirigens zenekarával, folyamatosan szégyelltem magam, hogyan is vélekedtem róla két nappal korábban.
Biztos vagyok abban, napjaink egyik legjelentősebb dirigense, óriási karrier áll előtte.

Epilógus

1990 óta minden nyáron el tudtam tölteni hosszabb-rövidebb időket Salzburgban a nyári játékokon. Bő két évtized hosszú idő, átéltem olyan, különösen idevaló kifejezéssel Sternstundékat (Zweig, a nagyon kevés kivételezettek egyike, aki látogathatta Toscanini próbáit), mint Solti Ballója Domingóval, Falstaffja, vagy épp legeslegutolsó itteni dirigálása, 1995 augusztusának végén a Fidelio. Menuhin a Bécsiekkel, a fiatal Vengerovval, Rattle és Salonen Mahlerje, Dudamel bemutatkozása, aztán voltak persze gyengébb koncertek is.
A legsanyarúbb periódust Gerard Mortier bő évtizedes regnálása jelentette, sikerült elérnie, hogy a Fesztivál látogatottsága, reputációja folyamatosan csökkenjen. "Hilfe!" - kiáltották a vendéglősök, penziótulajdonosok.

Ezt az időszakot is átvészelte a Játékok. Sajnálatos, hogy a jelenlegi intendáns, Jürgen Flimm idő előtt távozik (a Berlini Állami Operaházba). Sikeres időszakot zárt - az idei évad kihasználtsága 95%-os volt, meghaladva a 2006-os Mozart-évét is. A tiszta nyereség 1,5 millió euró, a 215 ezer belépőt 72 ország lakosai vásárolták meg. Egy jótékonysági koncert 300 ezer euró bevételt hozott a pakisztáni árvízkárosultaknak.
Harmadik évébe lépett a "Young Singers Project", a Nestlé támogatásával pedig elindult a "Nestlé és a Salzburgi Fesztivál Fiatal Karmester Pályadíj", első nyertese - 81 jelentkező közül - a 27 esztendős David Afkham.

Átmenetileg Markus Hinterhäuser irányítja majd a Fesztivált. Jövőre színre kerül Mozart három Da Ponte-operája, három különböző zenekarral (Don Giovanni: Bécsi Filharmonikusok; Cosi: Musiciens du Louvre; Figaro: Orchestra of the Age of Enlightenment). Thielemann dirigálja a Die Frau ohne Schattent, Muti vezényli a Macbethet - s amire különösen fenem a fogam: A Makropoulos-ügy.
Kilencven esztendő. Emberi életben ennyi keveseknek adatik meg.
A Salzburger Festspiele él és virul.
Legyen így még nagyon sokáig.