Salzburgi impressziók - II.

II. felvonás (2010. augusztus 28.) - Apa és fia

Reggel a szokásos évi zarándoklat Mozart szülőházához, mindig megmosolyogtat az információ, hogy a Mozart család minden nap fürdött.
Az egyik szobában időszaki kiállítás, a Bécsi Filharmonikusok és Salzburg kapcsolatáról. Sok-sok évtizeddel, vagy épp közel másfél évszázaddal korábban készült fotók, korabeli dokumentumok, plakátok.
Nem is tudtam, hogy a múlt század elején... - na, itt az infó vége, kíváncsi leszek, ki tudja majd, mert megírom Zétának privátban, tegye fel a Játékban.

Délelőtt Mozart-matiné.
Hány éve lehetett? Vagy huszonöt, talán több is? Szegeden, a Tisza Szálló dísztermében egy "korhű" hangszereken játszó együttes lépett fel, azt hiszem, akkoriban nagyon kevesen ismerték őket Magyarországon - Ton Koopman, és az általa alapított Amszterdami Barokk Zenekar.
Nem emlékszem már, hogy mit játszottak - csak arra, hogy hihetetlen élmény volt.
Akárcsak most, immáron Professzor Koopman, Koopman lovag a Mozarteum zenekarának élén.

A műsor zseniálisan szerkesztett. Kezdésként a "nagy" Mozart K.16-os Esz-dúr szimfóniája, sosem hallottam a darabot "élőben" - meglepően érett mű.
Aztán szintén tőle a K.107 Nr.1-es D-dúr csembalóverseny, egy Johann Christian Bach-szonáta átirata, persze Koopmannal mint szólistával.
És még egy korai Mozart, a K.32 Galimathias musicum zárófúgája.
Majd két Leopold Mozart-opus következett, a G-dúr divertimento a Játék-szimfóniával (nem tudtam, hogy német nyelvterületen a Kindersymphonie kifejezést használják), és egy részlet a Der Bauernhochzeitból.
Végül ismét az ifjabb Mozart, Wolfgang - a Linzi szimfónia zárta a koncertet.
Azt a koncertet, ami feledhetetlen kétórás élményt nyújtott.

Koopman számára az általa interpretált zene Mozart halálával véget ér (egy-egy kivétel, egy Poulenc-, vagy Schubert-felvétele azért akad), a barokk, kora klasszikus zene tolmácsolásában érzi jól magát.
Jól érzi? Koopman szinte lubickolt a zenecsinálás örömében ezen a délelőttön. Karmesteri pálca nélkül dirigált, mindenféle allűr, pozőrködés nélkül, világos, határozott mozdulatokkal irányítva a zenekart. Természetesen a Linzi szimfónia előadását tudom elsősorban hasonlítani más interpretációkhoz - Koopman tempói a szokásosnál kissé gyorsabbak, zenei hangsúlyai erősebbek voltak.

Übrigens: Salzburgban aznap még egyszer, este felcsendült a Linzi szimfónia, a nemrégiben létrejött Amadeus Orchester Salzburg tolmácsolásában. Noha az együttes eddigi koncertjei általában jó kritikákat kaptak, inkább a Zoo-t választottam - pontosabban a Nachtzoo-t, este is meg lehetett tekinteni az állatokat, persze amelyik hagyta magát, A.-nak, a hiúzszeműnek próbáltam lefotózni két játszadozó hiúzkölköt, kevés sikerrel. A makik viszont hagyták magukat, hiába, a rokonság kötelez.

Ám estig történt még ez-az.

Idei látogatásom egyik nagy élménye egy kiállítás volt - A nagy világszínház. Több helyszínen emlékeztek meg a Salzburgi Ünnepi Játékok születésének 90. évfordulójáról, a Mozart-szülőház tárlata is ennek volt a része, a fő attrakció azonban a Salzburg Museum - október 26-ig látható - összeállítása.
Belépéskor elvehető Hofmannsthal manifesztumának egy A/4-es lapra kinyomtatott példánya.
Ma is elgondolkodtató mondatokkal.
"Was bedeutet das: 'Salzburger Festpspiele'?"
Avagy: "Wer glaubt noch heute an Europa?"

A kiállítás évekre, vagy rövidebb időszakokra lebontva viszi végig a látogatót a Játékok történetén, számos fotóval, eredeti dokumentumokkal, egy-egy speciális "blokkal" - ősbemutatók, vagy épp Herbert von Karajan és Salzburg kapcsolata. Utóbbi különösen érdekes - felvéstem, de a cetlit valahol elhánytam, emlékezetből írom, hogy Karajan 347 alkalommal dirigált Salzburgban, ebből 257 koncert volt, a többi operaelőadás, és tizenvalahányszor rendezőként is reprezentálta magát a közreműködők között. 1946-ban asszisztens lett a Salzach-parti város fesztiválján, 1956-ban művészeti vezető - és itt, pontosabban a Salzburg melletti Anifban érte a halál 1989-ben, az Álarcosbál próbái közben.
Karajan salzburgi működését számos film- és lemezfelvétel őrzi, felesleges a Játékok történetében betöltött meghatározó - és érzésem szerint pótolhatatlan - szerepét részletesen ecsetelni.
Egy fotómontázs mindennél többet mond erről: zenekari tagok, operaénekesek, nők és férfiak, vagy száz ember - nyakukon Karajan odaszkennelt feje.

Kosztümök.
Netrebko cipője és élénkvörös ruhája, amit Violettaként viselt. (Legyek rosszmájú? Manapság nemigen férne belé...)
Lisa della Casa Tábornagyné-kosztümje - gyönyörű nőnek gyönyörű ruha.
Bumbry sem lehetett több ötven kilónál, amikor Carment énekelt.
Zenei részletek, fejhallgatóval, és egy kis sarok, elkerítve, mozizás. Jedermann, az 1920-as évekből, igaz, csak fényképekkel, viszont az előadás hangfelvétele szól.
Fricsay dirigálásával rövid részlet a Danton halálából.
Aztán 1960-tól már filmfelvételek.
Rosenkavalier, Karajan.
Micsoda lendület volt 1965-ben Mehtában (Szöktetés).
És, az idő előrehaladtával, jönnek az ismerős képek.
1990 óta minden évben megfordulok a Salzburgi Ünnepi Játékokon, mikor mennyi időre, néhány napra, vagy két hétre - elgondolkodtató az idő múlása, ez a fesztivál történetének majd negyedét jelenti...

A kivetítő előtti helyiségben székek. Nyomós felszólítással: tessenek helyet foglalni!
Leülök az 1995-ös Traviata egyik bársonyos ülőkéjére, Rost Andrea énekelte volna Violettát, interjút is egyeztettünk - örök kár, hogy betegsége miatt végül a szörnyeteg V. L. alakította a címszerepet.
Solti utolsó salzburgi vezénylése, 1995. augusztus vége, Fidelio. A Maestro állva dirigálta végig - 83 évesen - a darabot, csak időnként megfogva a karmesteri pulpitus korlátját.
Micsoda finálé volt!!!
Persze az akkori díszlet részletét képező kényelmetlen faszékre is ráültem.
És még jó néhányra - szigorúan ügyelve, csak olyanokra, amelyeket láthattam a színpadon.
Egy másik szegletben apró kellékek - egy-egy cipő, tőr, vagy épp a Holtak házából egy halotti maszkja.
Ha Önök közül valaki a következő szűk hónapban kijut Salzburgba, ne hagyja ki ezt az élményt.

Délután rövid látogatás a Hangszermúzeumban. Erről az intézményről szeretnék majd részletesebben írni, most csak annyit, hogy:
1. A kedvencem változatlanul az a hegedű, amelybe fúvóka van beépítve, elég megdöbbentő hatása lehetett a korabeli publikumra.
2. Johanna kedvéért viola da gambát kerestem, de nem találtam. Lefotóztam viszont vagy fél tucat viola d'amorét. Ezeket a képeket viszont nem fogadja a számítógépem. Lelke van, és nem bírja a hangszerből kijövő nyekergést?

II. Intermezzo - Posztok és pénzek

Karajant "Európa Főzeneigazgatójaként" aposztrofálták, gúnnyal-iróniával, de csodálatból is.
Tény, volt időszak, amikor a Scala, a Bécsi Opera, a Berlini Filharmonikusok, Salzburg emblematikus figurája volt, egyidőben.
És ma?
Az előző beszámolómban már említett Yannick Nézet-Séguin a Rotterdami Filharmonikusok vezető dirigense.
A Londoni Filharmonikusok vezető vendégkarmestere.
A Montreali Opera művészeti vezetője és vezető dirigense.
2012-től a Philadelphia Zenekar főzeneigazgatója.
Los Angeles, Boston, Bécsi Filharmonikusok, Metropolitan - kipipálva.
Jön a Scala, Covent Garden, Chicago, Berlini Filharmonikusok, a Gewandhaus Zenekara.
És akkor Karajant nevezték álláshalmozónak?

Más, de ide tartozik.
Fabio Luisi állítólag anyagi okok miatt vált meg egy korábbi posztjától.
Most a Met első vendégkarmestere.
A Die Presse augusztus 28-i száma érdekes interjút közöl vele. Amikor a Semperoperben átvette a zenei irányítást, 42 opera szerepelt a repertoáron. 36-ra sikerült a számot csökkentenie.
A Metropolitanben kevesebb, mint harminc darab szerepelt a műsoron. Ott nincs egy "odavetett Varázsfuvola, vagy Tosca".
A drezdai opera éves költségvetése 55 millió euró.
New Yorkban egy szponzor felesége a születésnapjára azt kérte, férje utaljon át a Metnek 30 millió dollárt.
Megtörtént.
Amúgy ez a házaspár évente 25 milkóval segíti az ottani operaházat.
Mi is van most a MÁO-ban?