És ez csak Európa! (A tíz "legjobb" zenekar)

Vannak pillanatok, amikor szinte minden önmagán túlmutató jelentőséget kap. A toplistákban nem hiszek, de a hazai zenekarok (el)ismertségéhez és (ön)tömjénezéséhez apró adalékul ajánlom a Le Monde de la Musique című francia zenei szakfolyóirat felmérését az európai szimfonikus zenekarok rangsorolásáról a 2006. októberi lapszámból. Azt gondolom, ma ez is üzenetet hordoz: összetartásról, hagyományról, fegyelemről és igényességről szóló, megfontolandó üzenetet.

A szerkesztők tíz európai újságot illetve rádióadót kértek fel szavazásra. A napi- illetve kétheti-lapokat és a szakfolyóiratokat a belga Crescendo, a német Fono Forum, a brit Gramophone, a Le Monde de la Musique, az olasz Musica, a luxemburgi Pizzicato, a spanyol Scherzo és a svájci La Tribune de Genève, a rádióállomásokat a német MDR-Figaro illetve a francia Radio Classique képviselte.

Szavazni csak állandó együttesekre lehetett, kizáródtak tehát a csak operarepertoárt játszó zenekarok, az alkalmi, vagy sűrűn változó összetételű társaságok (pl. a bayreuthi vagy egyes barokk zenekarok).

Minden szavazó egy-egy tízes listát nyújtott be, ahol az első helyezés 10 pontot ért, a továbbiak mindig eggyel kevesebbet.

A végső rangsor ennek alapján így alakult:

1. A Bécsi Filharmonikusok Zenekara (86 pont)
2. Az Amszterdami Concertgebouw (85 pont)
3. A Berlini Filharmonikus Zenekar (79 pont)
4. A Londoni Szimfonikusok (55 pont)
5. A Drezdai Staatskapelle (48 pont)
6. A Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara (47 pont)
7. A Lipcsei Gewandhaus Zenekar (37 pont)
8. A Szentpétervári Filharmonikus Zenekar (31 pont)
9. A Cseh Filharmónia zenekara (12 pont)
10. A London Filharmónia Zenekar (9 pont)

Jól látható, hogy az első helyre csupán három zenekarnak volt esélye: a bécsiek 4 első, 2 második és 2 harmadik helyet kaptak, az amszterdamiak 3 elsőt, 3 másodikat és 3 harmadikat, a berliniek pedig ugyancsak 3 elsőt, 3 másodikat és egyetlen harmadikat sem.

A francia értékelés szerint a bécsiek - szoros - győzelme nem kis részben a múltidézésnek, a hagyományőrzésnek szól, de azt is megemlítik, hogy ez az egyetlen olyan együttes, amelynek nincs kinevezett vezető karmestere, azaz a karmester-sztárkultusznál fontosabb a zenészek együttese. Ez érződik a nemes hangeszményből, az együtthangzás kultuszából is, különösen a vonós szólamokban: Bécsben nem a szólista magatartás a siker titka. A berliniekkel való "ős-versengésből" tehát ezúttal szomszédaink kerültek ki győztesen, de a pontszerzés összetett győztesei így is a német zenekarok lettek (négy a tízből).

És egy kis statisztika: a tíz "befutó" között mindössze kettő van, amelyik száz évesnél fiatalabb. Szerepel viszont közöttük az 1548-ban alapított Drezdai Staatskapelle, a világ legöregebb zenekara. Az átlagéletkor pedig 166,5 év. Ami persze nem jelenti azt, hogy Magyarországon is a legöregebb zenekar forrt össze a legnemesebbé - a kor önmagában nem érdem -, de mindenképpen jelzi, hogy az együttessé formálódáshoz idő kell. Idő, vagy a korábbiakban ismeretlen szintű szakmai munka. Ez néha viszonylag gyorsan is működik.

Ez utóbbira vall legalábbis, hogy a versengők között egyetlen magyar zenekar neve merült fel: a Budapesti Fesztiválzenekaré. Két szavazónál is szerepeltek: a Gramophone-nál a hatodik, a Radio Classique-nál a nyolcadik helyen. Az így kapott hét ponttal az első tízest közvetlenül követő bolyba kerültek, holtversenyben a Bambergi Szimfonikusokkal, a Hamburgi Rádiózenekarral és a Londoni Filharmonikusokkal. Mögéjük kerültek olyan nagy nevű zenekarok, mint a frankfurti vagy a stuttgarti Rádiózenekar, vagy a zürichi Tonhalle együttese.

A kimaradt magyarok vigasza lehet, hogy az egyéb, szóba jött kelet-európai országok is csak egy-egy nevezettel tudtak érvényesülni.

Mindez persze nem perdöntő. De talán nem is pereskedni kellene, hanem munkálkodni. Külön-külön és közösen, de békében és jól.