Reinkarnáció - Megújult a Teatro alla Scala

Pacchiarotti és Rubinelli - Damrau és Rancatore. Mi a közös bennük? Előbbi két kasztrált művész vitte sikerre 1778. augusztus 3-án, Mária Terézia jelenlétében Salieri Europa Riconosciuta című operáját. Az utóbbi két hölgy 2004. december 7-én énekelte, többek közt Silvio Berlusconi előtt. Mindannyian az új Scalában, a megnyitón. Toscanini - Muti? A legnagyobb karmesternek tartott Arturo Toscanini 1946-ban vezényelt, a megnyitón, miután a II. világháború bombái szinte teljesen megsemmisítették az épületet. Muti kedden állt a dobogóra. Akkor is, most is Salieri kottáját vették elő, jelezve, hogy bár a Scala új és modern, de azért örök!

Ezen az estén az ezer meghívott vendégen és a másfélezer jegyvásárlón (a feketepiacon akár 350 ezer forintot is elkértek egy jegyért!) kívül még több ezren nézték az év komolyzenei eseményének titulált előadást: kivetítők kerültek a Galleria Vittorio Emanuele II bevásárlóközpontba, hét színházba és még a San Vittore börtönbe is, hogy megcsodálhassák Salieri művét, Riccardo Muti mozdulatait, Luca Ronconi rendezését, Pier Luigi Pizzi díszleteit és jelmezeit, a nem csak külsőben megújult Scalát.

Pedig nagy falat volt. Már akkor morogtak a város lakói, amikor bejelentették: három évre bezár az operaház. Amikor pedig légi felvételek jelentek meg arról, hogy a renoválás keretében az épület teljes hátsó részét lerombolták, botrány tört ki, katasztrófáról pusmogtak. Az elmúlt három évben teljesen átépítették a Scalát, eltávolították a 18. századi \"antik\" színpadi technikát, s ígérték: a high-tech beépítése által ismét a világ operajátszásának élvonalába kerülnek. A patkó alakú nézőtér megmaradt, a hátsó részt azonban a \"rombolás\" után újra felhúzták, s az aszimmetrikus kiszolgáló területen 6 méter magas tornyot építettek fel, a színpad alatt 12 méterrel mentek lejjebb, így sokkal nagyobb mozgásteret, rugalmasságot biztosítanak. (A kockatorony egyébként szintén nagy felháborodást váltott ki, mivel a homlokzat fölé emelkedve rontja a látványt.)

A hátsó fronton különösen jól látszik a jelentősen megemelt zsinórpadlás.

De nem csak ennyi változott: a Scala színpadméretű próbatermeket és új öltözőket is kapott, háromszáz férőhellyel bővült a nézőtér, s megújult a Casino Ricordi, mely a Scala színházi múzeumának otthona. A nézők számára a legszembetűnőbb változáson a páholyok mentek át. 1778-ban gazdag operarajongóknak adták el ezeket jó pénzért, akik kényük-kedvük szerint rendezték be \"hajlékukat\". Ma már mindez közös, de 15 páholyban megmaradtak az eredeti tapéták, freskók, tükrök, sőt találtak és helyreállítottak egy kandallót is. A vörös bársonnyal bevont ülések támláján pedig kis képernyőkön angol, francia és olasz felirat segíti mostantól a cselekmény követését.

Mindezt 78 millió dollárból (14 milliárd forint) sikerült végrehajtani, alig túllépve a tervezett költségvetést.

Mielőtt a Scala bezárt volna 2001-ben, felépült a város északi peremén a Teatro Degli Arcimboldi, mely 2400 férőhelyes nézőterével átvette az operaház szerepét. Több opera- és balettelődásra került sor, mint korábban az eredeti, patinás színhelyen, mégis 90 százalékos látogatottsággal büszkélkedhetnek. Egyelőre két helyen fognak játszani, a Tannhäusert, A pikk dámát, a Rinaldót, az Elektrát és az Otellót az Arcimboldiban, a Scalában egyelőre csak az Europa Riconosciuta marad, majd márciusban következik Hindemith Sancta Susannája és Azio Corghi Il Dissoluto Assoltója. Júniustól már minden előadás átkerül a belvárosba: lesz Bohémélet, Cenerentola, A sevillai borbély, A cárnő cipellője, Pelléas és Melisande. Hogy az Arcimboldi sorsa mi lesz, az a város vezetőin múlik. Mauro Meli, a Scala művészeti igazgatója reméli, hogy mindkét helyszínt használhatják, az újabbat a fiatal nézőgeneráció szolgálatába állítanák, fiatal karmesterekkel, fiatal zenekarral és fiatal énekesekkel.

Azt mondják, ma már nem olyan a Scala, Milánó, de az olasz opera sem, mint régen. Pedig micsoda idők voltak! Donizetti, Bellini, Mascagni, Puccini és még sokan mások itt kezdték pályafutásukat. A nagy mester, Verdi szelleme ma is áthatja az épületet. Vagy Toscaninié, aki éppúgy összenőtt a Scalával, mint az öreg Giuseppe, s 79 évesen még elvállalta, hogy a bombázás után újjáépülő operaház megnyitóján vezényeljen, de persze Faccio, de Sabata, Serafin, vagy Abbado sem kis név a ház történetében. Aztán ott vannak az énekesek: Caruso, Schipa, Gigli, Tebaldi vagy a nagy Callas, utána jött Pavarotti - és itt következik a general pausa. Vajon ki követi őket?

Valamit tenni kell a felemelkedésért, s hogy újra Milánóból induljon ki a pezsgés, a szellem, s legyen a világ operaéletének szíve. A tervek szerint továbbra is Rossini, Puccini és Verdi művei alkotják a kemény magot, azonban ígéretet tettek arra: minden évben bemutatnak egy-egy új operát. Sőt, a vendégkarmesterek körét is bővítenék Jeffrey Tate-tel, Szemjon Bicskovval, Mstislav Rosztropoviccsal, vérfrissítés végett, ám olyan elképzelések is vannak, hogy neves filmrendezőket (pl. Roman Polanski, Ridley Scott) nyernek meg a milánói előadások számára.

Persze a pénz is számít. Három éve még emelték a büdzsét, majd idén a központi kormányzat 10 százalékot faragott le belőle. Ám a több előadás több költséget is jelent, most éppen adományokat gyűjtenek. Talán sikerülhet.

Ez a kép egy műszaki \"bejárás\" alkalmával, esetleg egy modern rendezésű Monteverdi főpróbáján készült?