Négy nap, négy opera Prágában

Kedves Olvasó, ne csodálkozz, ha egy hónapja jártál utoljára a cseh fővárosban, majd ismét meglátogatva egy-egy kis passzázs, vagy beugró egészen más képet mutat.
Hihetetlen ütemben változik, fejlődik Prága, s ez évtizedes léptékben még szembetűnőbb - amikor 1984 májusának egy ködös hajnalán először érkeztem meg ide, s a kilences villamossal átgördültem Moszkovszkához, egy prolinegyed közepén találtam magam, kiderült, a környék egyetlen vendéglője, hát hogy is mondjam, meglehetősen kétes kinézetű, a házak kopottak, az emberek rosszkedvűek.
Ma ugyanezt a megállót Angyelnek hívják, már régóta metró is jár ide, a főváros egyik legfelkapottabb helye, három bevásárlóközponttal, alig akad olyan ház (persze mind gyönyörűen felújított), amely ne adna otthont egy hangulatos étteremnek, sörözőnek, kávézónak, pizzériának, de van itt már sushi-étterem is, meg spanyol, meg mit tudom én, milyen még, pezseg az élet.

Az operai élet azonban túl sokat nem változott. Azóta újjányitott a megújult Tyn Színház, de operát, akárcsak bő két évtizede, ezen kívül elsősorban a Nemzeti Színházban és az Állami Operában játszanak (utóbbi korábbi neve Smetana Színház volt).
Prága egy új társaság luxusbuszával nyolc óra alatt elérhető, igen jutányos áron (ez itt nem a reklám helye, de egy út kb. annyiba kerül, mint a vonat Szegedről Budapestre…). A tömegközlekedés kifogástalan és olcsó.
A zenebarát minden napra talál érdeklődésének megfelelő előadást, sokszor inkább a választás okoz problémát.

Aki az operát szereti, orientálódjon az Állami Opera előadásai felé, ha a \"standard\" repertoár érdekli elsősorban (noha itt is akadnak a műsoron ritkaságok), cseh klasszikusokat és Mozartot meg főleg a Národni Divadlo, a Nemzeti Színház (és a hozzá tartozó Tyn Színház, vagy ha úgy tetszik, \"hivatalos\" nevén a Stavovské Divadlo) kínál.
A Národni idei repertoárján négy Smetana-opera szerepel: Az eladott menyasszony, a Libuse, a Csók - és A titok, ez utóbbi premierjét láthattam (október 28). Vagyis tulajdonképpen a \"második\" premiert, itt a két szereposztás első, ill. második premiert kap.

A titok (Tajemství) Smetana hetedik befejezett operája, ekkor a komponista már betegségekkel küzdött. Vígoperáról van szó, a kissé szövevényes és meglehetősen butuska történet ismertetését mellőzném.
A darab meglehetősen statikus, így Jiri Nekvasil rendezése főleg szép tablók felállítására koncentrálódott (segítségére volt Daniel Dvorak színpadképe). Az énekesi gárdából elsősorban Tomás Cerny nevét emelném ki, talán ő napjaink legjobb, vagy egyik legjobb cseh tenorja, jó volt még Jiri Sulzenko és Vratislav Kriz. Látható gondban van viszont a Národni a karmestereket illetően, Zbynek Müller számomra nem először bizonyította be, hogy közepes dirigens.
Jut eszembe, a MÁO idei repertoárján hány Erkel-opera található?

Tajemství - Daniel Dvorak színpadképe

Prága a kulináris élvezetek egyik fővárosa. Mindenki figyelmébe ajánlom a Novomestsky Pivovart - közel a Vencel-térhez -, itt munkanapokon délelőtt tíztől délig olcsó egytálételeket kapni, most a rántott vaddisznóval próbálkoztam.
Ha pedig valami sörkülönlegességre szomjazunk meg, ott az U Medvidku, a hátsó traktusban pár hónapja nyílt meg a város legkisebb sörfőzdéje, az emeleti apró helyiség valamelyik rusztikus asztalánál foglaljunk helyet, élvezni a kellemes malátaillatot.

Köztudott, hogy Prágában volt a Don Giovanni ősbemutatója. Nem véletlen tehát, hogy a darab az itteniek szíve csücske, nyaranta a világpremier épületében, a Stavovské Divadlóban maratoni előadás-szériákra szokott sor kerülni.
A Národni itt repertoáron lévő produkciója sajátos öszvér. Václav Kaslik a hatvanas években vett rendezését porolta le az operatagozat főnöke, Jiri Nekvasil. Amikor arról faggattam, miért volt erre szükség, azt válaszolta: amikor átvette a társulat vezetését, egyértelmű volt számára, a korábbi rendezés elfogadhatatlan (igaza volt: egy autógyár szponzorálta, így Leporello a cég kocsiján gördült be a színpadra stb.). Az idő és a pénz kevés volt egy új koncepcióra, így elővették ezt a legendás szcenírozást - ami, valljuk be, mára megkopott. Josef Svobodától teljesen szokatlanul a színpadkép gyönyörűen megkomponált, felépített díszlet, semmi világítási trükk, extravagancia, annyira realista, mint nálunk a klasszikus Jókai-filmadaptációk díszletei. Igazi \"kosztümös\" operajátszás ez, számomra kicsit unalmas. Az előadás zeneileg jó közepes volt, kiugró egyéni teljesítmények nélkül, de kifogásolnivaló se akadt (október 29.)

Másnap viszont nagy csalódást jelentett a Titus kegyelme (Stavovské Divadlo). Tudott, hogy ez a második Mozart-opera, melynek Prágában volt a bemutatója, a jubileumi év kapcsán új rendezésben állították színpadra.
Lehet, hogy sokan megköveznek most, de számomra ez a zene nem tartozik a sikerült Mozart-opusok közé. S tetézte a gondot, hogy Ursel Herrmann és Karl-Ernst Herrmann rendezése érdektelen - ami azért különösen fájó, mert a nyáron láthattam Salzburgban fantasztikus Idomeneójukat. Sovány vigasz a nagyszerű zenei megvalósítás, kiemelendő Johannes Chum a címszerepben (nagy sikerrel alakította a Theater an der Wienben is), vagy Elzbieta Szmytka Viteliája (október 30.)

S még egy Mozart, ugyanitt, a Figaro házassága. Míg a Titus a bemutató óta ötödször került színpadra, a Figaro a premier óta nyolcvanadszorra. A rendezés még a Národni előző igazgatójának, Josef Prudeknek a nevéhez fűződik, se nem hús, se nem hal. Jan Chalupecky a cseh karmesterek középgenerációjának jelentős figurájává nőtte ki magát. A társulat ensemble jellegére jellemző, hogy az előző nap Leporellót éneklő művészt itt Figaróként hallhattuk, két szereplőt pedig három nappal korábban A titokban láthattam (október 31).

Prágában tehát nem minden nap születnek olyan falrengető előadások, melyekről a Momus hasábjain szoktam áradozni. Ám, úgy tűnik, egy egyenletes korrekt színvonal mindenképpen jellemző a Nemzeti Színház operatársulatára.

www.npivovar.cz - a Novomestsky Pivovar oldala