Mozart 250

Ma ünnepeljük... kit is? Létezik-e pontos meghatározás, s ha igen, szükség van-e rá? Ahány lemez, tanulmány, koncert, könyv, és ahány olvasó, hallgató, ahány élmény, annyi értelmezés. Hat kis mozaikdarabbal gazdagítjuk most mi is az összképet.

Mint a legtöbb rettenetesen idegesítő, szemüveges és tudálékos kölök, hátulgombolós koromban én is kérdezgettem apámat, melyik a leggyorsabb autó? Melyik a legmagasabb hegy? Ki a \"legjobb\" zeneszerző?

Õ persze bölcsebb volt annál, hogy válaszoljon, így aztán húsz évet kellett várnom, míg a nagy operabarát háziorvos bizalmasan elárulta, hogy természetesen Wagner, meg persze Bach, na és a kettő között Beethoven!

Újabb húsz év elteltével már éppúgy meg tudok bocsátani neki, mint annak a rocker gimnazistának, aki úgy vélte, Mozart volt a komolyzene \"lagzilajcsija\".

Nyilván más kiindulási pontból, de mindketten hegyeket mozgató titánokat, olümposzi isteneket, héroszokat kerestek a zeneszerzők között, és Mozartot nem találták olyannak.

De hát nem is olyan, és éppen ezért nehéz megérteni. Õ sosem volt isteni magasságokba törő ember.

De az istenek között ő a legemberibb, és éppen ezért könnyű megérteni. Csak hát annyira furcsa, hogy a mi nyelvünkön beszél...

dni

Mozart mindenkinek írt, a gyerekeknek is, de azért a Varázsfuvola mégsem gyermekopera, még ha annak idején a némileg gyermekded bécsi külvárosi közönségnek volt is szánva. Ez csak annyit jelent ebben az esetben, hogy a könnyen érthető külső réteg vastagabb, csillogóbb: meseszerűek a történet fordulatai, egyszerűbbek a dallamok, ott az elbájoló csilingelés; minden akad itt, ami az egyszerűbb lelkeket is képes megfogni.

Nem csoda hát, hogy családi legendárium része, hogy annak idején háromszor néztem meg a Szegedi Nemzeti Színház Varázsfuvola-előadását, másodszorra-harmadszorra már saját kérésemre vittek. Még hétéves sem voltam, onnan emlékszem, hogy külön felhívták a figyelmem, ha kérdezik, mondjam, annyi vagyok, mert színházban ugye csak afölött.

Nyilván választásomban nem befolyásolt, hogy a karmester Vaszy volt, az Éj királynője szerepében Geszty Szilvia tündökölt (biztos Vaszy valahogy megszerezte néhány előadásra Kelet-Berlinből őt, két-három év múlva húga pesten zongorázni tanított, nem rajta múlt, hogy csekély eredménnyel), Sarastrót pedig az azóta is elnyűhetetlen Gregor József alakította.

Amire emlékszem, persze inkább csak a külsőségek, hogy az Éj királynőjét a sötétben leeresztik egy gömbkeretben, hogy Pamina bájos volt, hogy figyeltem: nem a csengő szól Papageno kezében, hanem cselesztán játszik valaki a zenekari árokban, hogy állatjelmezbe bújt emberek jelennek meg a színpadon. Meg, hogy tényleg meg akartam nézni, amennyiszer csak lehet.

A tanulság csak a közhely: Mozart mindenkinek írt.

Varga Péter

Próbáljuk megérteni, magunkévá tenni. Egy jó barátom egyszer azt mondta: \"Látom Mozartot, ahogy ül az íróasztalnál, fogja a tollat és írja, amit egyenest az égből küld neki a Jóisten. És látom Bachot, ahogy ül a Jóisten jobbján, és leír mindent, amit onnan lát.\"
Az ember tudja, hogy a titkot kutatni felesleges. De a Tao szerint nem is az a lényeg, hogy megtaláljuk, hanem az út, amin haladunk keresés közben.

Én is keresgéltem egy kicsit. És most sem tudom a titkokat. De találtam dolgokat.

Találtam egy Mozart nevű fiút, aki végtelenül szerette és tisztelte az apját. Aki egyszerre próbált neki megfelelni, és megvalósítani önmagát. Aki meg akarta győzni apját elveinek, értékrendjének igazáról, de nem akarta ezzel megbántani őt.
Találtam egy Mozart nevű férjet, aki imádta feleségét. Aki tudott aggódni, félteni, és ugyanakkor pajzánkodni, évődni.
Találtam egy Mozart nevű testvért, aki az ő Nannerljének mindig a hölgyet megillető komolysággal számolt be az élet hétköznapi dolgairól.
Találtam egy Mozart nevű udvari zenészt, aki nem tűrte a társadalmi konvenciókat, aki először akart szabad, független emberként megélni saját tehetségéből.
És találtam egy Mozart nevű szegényembert, aki családjának eltartásáért tudott alamizsnáért könyörögni.

És aztán ezt a sokféle arcot megtaláltam az operáiban, és az operák révén a hangszeres zenéjében.
Tényleg nem tudtam meg semmiféle titkot.
Egyszerű az egész.
És természetes.

BaCi

Amikor szombat este (a \"szerkesztőségi kocsmázás\" után) beültem a kocsiba, épp A varázsfuvola ment, akkor kezdték a Monostatos-áriát. Mindjárt utána az Éj királynője bosszúáriája következett, majd - minő ellenpont - Sarastro az E-dúr áriával. Amikor a házunk elé értem, pont akkor zárult le a Pamina-ária. Vagy huszonöt perc, négy ária, négy világ.

Hol találunk ilyen rövid idő alatt ennyi mindent? Az első csak egy gyors numerát szeretne lezavarni, a második viszályt szít és bajt kever, a harmadik megbocsátana, míg a negyedik csak egyszerűen fél és szomorú. (Vajon létezik-e fájdalmasabb az \"Ach, ich fühl\'s...\" kezdetű áriánál?)

Más. Emlékszem, hogy a zsenialitásról az első komoly eszmélésem akkor következett be, amikor először meghallgathattam a Mitridatét. Alkotója tizenöt évesen komponálta, és már mindent tudott a világról, az emberekről, szolgákról és uralkodókról. No és a szakmáról. Hibátlan munka, akkor is, ha ma alig tudják elénekelni.

Egyszer - nagyon régen - azzal szórakoztam, hogy az általam felvázolt koordinátarendszerben megjelöltem kedvenc komponistáim helyét. Verdi helye a (+2,+7) volt, Wagneré a (-2,+6), Beethovené a (0,+9) és így tovább.

Az a Joannes Chrysostomus Wolfgangus Theophilus pedig, akit ma csak Wolfgang Amadeusnak ismer a világ, az origón volt. Máshol nem is lehetne.

- zéta -

Mozartot sokan szeretik.
Idén még többen.
Ma meg pláne.

Szeretik.
Ismerik?
Óvodától egyetemig?
Egyetemes?
A zene Mozartja?
Ha nem Shakespeare írta Shakespeare műveit, akkor ki írta Mozart műveit?
Csak egy eszköz volt?
Közvetítő?
Egy toll?
Ki fogta?
Ki fogta fel?

Ki ő?
Személy? Fogalom?
Fogalmam sincs, de ne személyeskedjünk!

Ki volt?
Kis éji? Zenei tréfa? Don Giovanni? Jupiter?
Grazioso? Lacrimosa?
Salzburgi? Bécsi? Prágai?
Inter? Intra? Intro?
Páratlan? Mérhetetlen?

Mi lett?
Hivatkozási alap? Viszonyítási pont?
Mérhető? Érthető?
Egy ikon, amire rákattintunk?
Vagy amire rákattanunk?
Mobilhang?
Forog a sírjában - néha?
Életműve a lejátszóban - gyakran?
A neve - közszájon?

Ki ő?
Valaki? Valami?
Nevén nevezhetjük?
Minden vallásban?
Minden nyelven?
Rákérdezhetek?
Ráérezhetek?
Igen.
Idén? Is.
Ma? Is.
Mindig.

SzJ

Ma van az évforduló. Tán nincs is ember – már akit érdekel még a komolyzene - aki ne tudná, hogy ma 250 éve született a mi Wolfgang Amadeusunk, bár az nem annyira köztudott, hogy nem ezen a néven, hanem Johannes Chrysostomus Wolfgangus Theophilus-ként lett anyakönyvezve. Még szerencse, hogy e nevet mások is hosszúnak találták, így a közbeszédben \"csak\" két keresztneve maradt fenn. Szóval őróla kéne megemlékezni.

De mit is mondjak? Már az is egy elcsépelt formula, hogy könyvtárnyi irodalom szól róla, mindent leírtak már, azt is, ami igaz, azt is, ami nem, de akár az is lehetne; sőt még azt is, aminek semmi realitása nincs. Úgyhogy ezt hagyjuk.

Elneveztek róla utcát, teret, iskolát, vonatot, édességet, likőrt, kvintpárhuzamot és még ki tudja mit – nem sok értelme lenne, ha népi kezdeményezést indítanék arról, hogy nevezzük el Mozartról mondjuk a Lánchíd alatt lévő bóját, (azt, amelyik Budához esik közelebb).

Az sem lenne túlzottan szerencsés ötlet, ha felvenném lemezre az összes hegedűversenyét, mert nem tudok hegedülni.

Úgyhogy maradjunk csak az írásnál és a születésnapnál. Ennyi erővel viszont írhatnék testvérem tizenöt éves fiáról, aki szintén január 27-én látta meg a napvilágot, akinek már eddig is igazán eseménydús élete volt, és akiről nem írtak még tengernyi könyvet. Csak ez egy komolyzenei lap, ő pedig egy fia darabot nem komponált eddig, és még hangszeren sem játszik.

Vagy mesélhetnék arról, mit jelent számomra Mozart, mikor találkoztam először zenéjével, stb., de nem hinném, hogy bárkit érdekelne, és nem is tudom, mikor volt az a találkozás; valószínűleg még a születésem előtt az anyaméhben...

Lehetne téma a kultúra elértéktelenedése, hogy Mozart is egy árucikk lett, mivel (őt is) csak így lehet eladni, hogy Bécsben több Schubertet játszanak, mint Mozartot – de nem szerencsés dolog nyavalyogni egy születésnap okán.

Vagy szólhatna az írás például a közismert Amadeus című filmről, mennyire élethű Forman Mozartja, hogy igaz-e az abban ábrázolt kettősség, vagy nem, egyáltalán fontos-e, hogy igaz legyen a film.

Vehetném statisztikusra a figurát: kiszámolhatnám, hogy mennyi időközönként írt meg egy művet, vagy mivel az egyes művek nem egyforma hosszúak, némelyikben \"túl sok hang van\", inkább azt, hogy percenként hány hangot írt le átlagosan; sőt ha életének bő 35 évéből levonnánk a \"passzív\" időket, amikor biztosan nem komponált, valószínűleg egy igen megdöbbentő számot kapnánk – ami viszont nem mondana semmit Mozartról.

Megközelíthetném a témát társművészeti oldalról: felsorolhatnám a Mozart kapcsán született képzőművészeti, irodalmi, sőt zenei alkotásokat, de ehhez alapos kutatómunkára lenne szükség.

Lehetne értekezni a halálának körülményeiről, megelőzhető lett volna-e, vagy hogy mi lett volna, ha tovább él, és mondjuk haydni életkort él meg.

Vagy lehetne közvélemény-kutatást készíteni \"az utca emberével\" itthon és külföldön, kinek mit mond e név, vagy mond-e valamit egyáltalán, tudják-e, hogy a telefonjuk beállított csengőhangja eredetileg egy Mozart-mű részlete. Ez sem túl eredeti idea.

Esetleg egy képzelt riportot készíteni, mit gondolna ő a mai világról? Nem, azt rajta kívül senki nem tudhatja.

Nem, inkább nem írok semmit, és azt kívánom: 250 év múlva legyen majd Mozart 500 - ja, és el ne felejtsem: Boldog Születésnapot Christopher!

- eszbé -