Momus-díj 2005/2006 - jelölés

Az első évben: ötlet. A másodikban: ismétlés. A harmadikban akár már hagyományról is beszélhetünk.
A lényeg, hogy ismét átnéztük az előző évad eseményeit, kiadványait, és ezekből szemezgetve most is Önökre bízzuk a döntést: mely rendezvény, lemez, előadó lehet méltó a Momus-díjra, illetve mi volt az a negatívum, amelyet legjobb lenne sürgősen elfelejteni.

A voksolás technikai feltételei változatlanok: elvileg mindenki csak egy szavazatot adhat le - s bár technikailag megoldható e szabály kijátszása, bízunk benne, hogy egyetlen rokon, barát, üzletfél, rajongó, sőt maga Nyuszika sem feledkezik meg a lényegről: ez egy játék. Nem vérre vagy pénzre megy, mindazonáltal az eredmény megbecsülendő, hiszen a zenebarátok, a közönség véleményét tükrözi.

És akkor most lássuk a jelölteket.

Az év eseménye

A korábbi jelöléseinkhez képest érdekes változás, hogy az előző évad általunk kiemelkedőnek tartott eseményeire egyazon helyszínen, új hangversenytermünkben került sor.
Itt lépett fel például tavaly szeptemberben Edita Gruberova, és idén májusban itt adott koncertet Jessye Norman is.
Itt vezényelte - szintén májusban - Mozart három utolsó szimfóniáját az Orchestre des Champs-Elysées élén Philippe Herreweghe (nem is akárhogyan), egy hónappal később pedig itt láthattunk egy szcenírozott (mihez képest?), emlékezetes Parsifalt.
S ne feledkezzünk meg a nekünk talán legfontosabb eseményről, a februárban megrendezett Kurtág 80 fesztiválról sem.

Az év lemeze

E kategóriába a hazai, vagy magyar vonatkozású lemezek közül igyekszünk jelölteket találni. Szerencsére idén is volt miből válogatni:
Az évad során került a boltokba az előbb emlegetett koncertterem nyitóhangversenyének felvétele (Nemzeti Filharmonikusok / Mozart - BMC), amely így egyrészt kultúrtörténeti dokumentum, másrészt meg tényleg nagyon jó.
Szintén a BMC adta ki - mintegy a pletykák szerint készülőben lévő Kurtág-összkiadás előfutáraként - a Játékokból készült, Csalog Gábor nevével fémjelzett válogatáslemezt.
Bár a hírek szerint a Danubia Szimfonikus Zenekar mostanában eléggé nehéz napokat él meg, azt a fegyvertényt mindenképpen elkönyvelhetik, hogy már második (ezúttal Dohnányi-műveket tartalmazó) lemezük jelent meg a Warner gondozásában.
Egy másik nemzetközi kiadónál is magyar névre bukkanhatunk: a Deutsche Grammophonnál megjelent, Abbado-vezényelte Varázsfuvolában Miklósa Erika énekli az Éj királynője szólamát.
Kicsit kakukktojás a Philips három CD-t tartalmazó kiadványa, melyen a Budapesti Fesztiválzenekar játssza Bartók zenekari műveit, hiszen a felvételek külön-külön már korábban is megjelentek. Ám bizton állítjuk, hogy a tripla album egységesen magas színvonala feledteti az újrakiadás tényét.

Az év negatívuma

Az évad eseményeit követve több munkatársunk azt mondta, adjuk oda a díjat öt évre előre a Magyar Állami Operaháznak. Bár ez némiképp túlzó megállapításnak tűnhet, tény, hogy a Házban történtek, s az azokról szinte nap mint nap felröppenő hírek nem vetettek jó fényt sem a hazai operakultúrára, sem a zenei közéletre. De, hogy ezen belül mi volt az, ami leginkább méltatlan az Andrássy úti palota szellemiségéhez, azt döntsék el Önök:
- A folyamatos személycsere a vezetésben?
- A vezetők személye?
- Claudio Abbado meghívásának ötlete?
- Az elmaradt bemutatók?
- A megtartott bemutatók?

Az év személye

Két igen ígéretes, hagyományteremtő próbálkozásnak is tanúi lehettünk az évadban - külön érdekesség, hogy ezek egy testvérpárhoz köthetők. Tavaly szeptemberben rendezték meg először a Budapesti Mahler Ünnepet (művészeti vezetője: Fischer Iván), s az e havi koncertprogramot látva örömmel fedezhetjük fel, hogy nem egyszeri alkalomról volt szó.
Szintén hosszabb távban gondolkodnak a Budapesti Wagner Napok megtervezői is - reméljük, a Fischer Ádám nevével (is) fémjelzett, idén júniusban útjára indított fesztivál esetében is beszélhetünk majd folytatásról.
Nem először került jelöltjeink közé Kovalik Balázs, de mit tegyünk, ha a rendező minden évben előrukkol valamivel, amire oda kell figyelni? Idén ez a márciusban a Millenárison bemutatott Mozart-maraton volt.
És itt egy másik rendező is, Korcsmáros György, akit a Győri Nemzeti Színházban bemutatott Turandot színpadra állításáért jelölünk e díjra.
És végül, de nem utolsósorban helyet kapott a listán Gőz László is, a Kurtág-fesztivál megszervezéséért, valamint a XX. századi kompozíciók és előadások felvételeinek (egyebek mellett az Új Zenei Stúdió, a Stockhausen-lemez, Simon Albert 1979-es, legendás koncertje, vagy pl. a már említett Kurtág Játékok) megjelentetéséért.

A jelöltek listáit nézve van egy kis hiányérzetünk.
Bartók Béla születésének 125. évfordulóján elvileg az emlékév rendezvényeinek és a komponista műveit megszólaltató művészek neveinek kellene sorakozniuk úgy az események, mint a lemezek, vagy az év személye kategóriájában. Állíthattunk volna jelölteket? Elvégre voltak jó előadások, sőt, kifejezetten öröm, hogy olyan művek is megszólaltak, amelyek máskor nem. De talán nem a mi hibánk, hogy - egy kivétellel - nem igazán találtunk olyan produkciót, nem emlékszünk olyan teljesítményre, melyet nyugodt szívvel ajánlanánk az adott kategória egyéb jelöltjei között.

Szomorú tény az is, hogy az év negatívumai között szavaztathatnánk meg két nagy zenekarunk (sajnos menetrendszerű, ezúttal a Bartók-összkiadás kapcsán jelentkező) összezördülését is. Mi viszont az érintettektől szívesebben hallgatjuk a koncerteket és lemezfelvételeket, mint a kifakadásokat és vádaskodásokat. S bár lapunkban is közétettük nyílt leveleiket, ha nem muszáj, nem adnánk indokot arra, hogy a jelölés kapcsán esetleg újra elszabaduljanak az indulatok.

És most klikkelésre fel!
Szavazataikat egy hónapon keresztül várjuk, eredményt a Zene Világnapján (s nem mellékesen: lapunk 8. születésnapján), október 1-jén hirdetünk. Addig is segítségképp, emlékeztetőül, figyelmükbe ajánljuk a jelöltekkel kapcsolatos cikkeinket:

Az év eseménye

Az év lemeze

Az év negatívuma

Az év személye