Momus-díj 2004/2005 - jelölés

Ha szeptember elseje, akkor a kis- és fiatalkorúakat az iskola réme, a nagyobbakat a Momus-díj, illetve a szavazás tartja izgalomban. Legalábbis reméljük. Ha csak akkora lesz az Önök aktivitása, mint tavaly volt, akkor is kénytelenek leszünk egy nagyobb teljesítményű szervert kölcsönözni a NASA-tól. De ez legyen a legnagyobb gondunk.

Mielőtt nagyon belemélyednénk a részletekbe, szögezzük le rögtön az elején - amit majd még naponta többször, az elmérgesedő fórumokban is elmondunk újra és újra -, hogy ez egy JÁTÉK! Merthogy azt gondoljuk, hogy játszani jó! A játszó ember nem ugat, nem harap és (remélhetőleg) nem dobál atombombát. Csak kattintgat. Számítógépenként egyszer. Persze lesznek majd, akik gyorsan rájönnek, miként lehet kijátszani a technikát, dehát ez meg legyen az ő örömük. Õk is csak játszanak.

Hogy miért pont ezek a felvételek, hangversenyek, események kerültek fel a listára? Röviden: csak. Kicsit bővebben kifejtve, mert hosszas és vitáktól sem mentes egyeztetés után az őket védők voltak a leghangosabbak. Hogy pontosan miért is, azt az alábbi részletezésnél kifejtjük.

Mindenekelőtt bevezettünk egy új díjat, a különdíjat, amelyre - legnagyobb sajnálatunkra - Önök nem szavazhatnak, bár reméljük, döntésünkkel egyetértenek. A szerkesztőség különdíját kapta tehát a Művészetek Palotája (kissé szocreál ízű) névre keresztelt kulturális központ, különös tekintettel a Nemzeti Hangversenyteremre. Már maga a puszta tény, hogy megépült, hogy van és a miénk, megérdemli a Café Momus Különdíját.

Az év felvételei közé öt CD került be:

Beethoven összes gordonka-zongora műve (Schiff András - zongora, Perényi Miklós - gordonka) - Warner;
Mahler: Titán - szimfonikus költemény szimfónia formában (Pannon Filharmonikusok, Hamar Zsolt) - Hungaroton;
Csajkovszkij: IV. szimfónia, Rómeó és Júlia nyitány (Budapesti Fesztiválzenekar, Fischer Iván) - Channel Classics;
Zoltán Kocsis plays Bartók - Universal;
Balog József (zongora): Hungaricum - CBC

Mind az öt magyar vonatkozású. A külön méltatás helyett olvassák el korábbi recenzióinkat, bár a legjobb, ha magukat a lemezeket hallgatják meg újra és újra! Garantáljuk, hogy mindegyiket megéri.

Az év legnagyobb hatású eseménye kategória három hangversenyt, két operaelőadást és egy igen jelentős könyvet takar.
A Berliniek Sir Simon Rattle vezényletével, a Londoniak Sir Elliot Gardiner pálcáját követve mutatták meg, hogy mit gondol a nyugati világ a szimfonikus zenélésről 2005-ben.
Kocsis Zoltán egyre ritkább szólóestjeinek szerintünk legjelentősebbjét adta januárban a Zeneakadémia nagytermében.
Christoph Wolff Bach-könyve az egyik legkomolyabb kiadvány, ami az utóbbi években ebben a témában napvilágot látott, s hitünk szerint borsos ára ellenére is ott a helye minden zeneszerető házi könyvtárában.
Az opera - és maga az éneklés - olyan műfaj, mint a foci; mindenki úgy érzi, hogy ért hozzá. Sőt. Õ ért igazán és egyedül a témához. További viták helyett, mi a veszprémi Rigolettót és a pesti Kisvárosi Lady Macbethet választottuk.

Az év embere - nos, ennél a kategóriánál voltak a legnagyobb vitáink, hiszen ide számtalan jelölt bekerülhetne, már pusztán amiatt is, mert sokan szeretik, amit csinál. Ez első körben így is történt. Ám egy szerkesztőség - sajnos, vagy szerencsére - ab ovo nem működhet demokratikusan, így a szerkesztői terror tombolása után a listára nem a maguk hangszerén/hangján/pálcáján kiemelkedőt nyújtó sztárok kerültek, hanem olyan emberek, akik egy-egy közösség zenei életét próbálták/próbálják meg szebbé, jobbá tenni.
Így került a listára Hamar Zsolt, aki egy kis, vidéki zenekarból rengeteg munkával, tehetséggel és píárral jó nevű és - ami fontosabb - tényleg jól szereplő, országosan is ismert zenekart csinált/csinál.
Úgy gondoljuk, hogy soha olyan gazdag Tavaszi Fesztivált még nem érhettünk meg, mint a 2005-ös évben. Olyan világnagyságok jelentek meg Budapesten, akik egymagukban is meghatároznának egy-egy világeseményt. Így második jelöltünk Zimányi Zsófia, a fesztivál szervezője lett.
Egy szakmailag meglehetősen alulteljesítő kórusból formált többnyire kitűnően teljesítő színházi énekkart a Magyar Állami Operaházban Szabó Sipos Máté.

Sajnos, idén sem szűkölködtünk a negatív szenzációkban.
A listát a Magyar Állami Operaház kezdi. Előbb az elmaradt bemutatók, majd a csőd közeli anyagi helyzet, végül egészen frissen az igazgatóválasztás körüli botrány okán.
Ha elmaradhat valami, akkor el is marad, tartja Murphy operajátszási törvénye. Így került listánkra a Pekingi Opera elmaradt budapesti vendégjátéka is.
Negatív szenzáció, hogy egy olyan jelentős kortárszenei és zenetudományi esemény, mint a Földvári Napok, anyagi gondok miatt a megszűnés határára került. Ezen nem sokat szépít az a tény sem, hogy a MűPa befogadta az idei eseményt.
A két nagy zenei szekértábor idén sem unatkozott. Az NFZ és a BFZ soros, már-már Fradi-Dózsa emlékű összecsapása most Norman Lebrecht cikke nyomán bontakozott ki.
És persze idén is hallatott magáról az önjelölt művészeti ítész, jogi képviselő, s egy laza mozdulattal betiltotta Alföldi Kékszakállú-rendezését.

Önöknek tehát nincs más dolguk, mint szavazni, hogy aztán október elsején (melyet lapunk születésnapja tiszteletére a Zene Világnapjának is hívnak) megtudhassák, ki kapta, kik kapták 2005-ben a Café Momus-díjat.

Jó szórakozást kívánunk!